ÍRIK A GÓL

Hrubík Béla: A zsold szaga 2024. febr. 23.

A Ferencvárosi Torna Klub, tegnap este a görög Olimpiakoszt fogadta, és a múlt heti 1:0 végeredmény után, itthon is ugyanilyen arányban szenvedett vereséget.

A szenvedés itt valóban szó szerint értendő, hiszen a telt házzal szurkoló Grupama Arénéba ígért pokolból végül is konyhakerti grillezés lett úgy, hogy még érdemi helyzetig se jutottak az ellenfél kapuja közelében.

Varga Barnabás, a Fradi gólerős csatára önkritikusan annyit nyilatkozott a meccs végén, hogy „csalódást keltő volt az Olimpiakosz elleni visszavágó, és a jobb csapat jutott tovább”. Tudjuk, hogy nem csak rajta múlott. Ha lett volna egyetlen lehetősége, akkor azt bizonyára berúgja, ám ezt nem mondhatjuk el.

Hogy ebben a meccsben tegnap mennyi szív volt, azt mindenki ítélje meg maga. Ilyenkor szokták mondani mifelénk, hogy a vacsoráért se nagyon dolgoztak meg. Persze mondhatjuk, hogy hosszú és fárasztó éven vannak túl a játékosok (mint mindenütt a világon, ahol a fociból élnek), nincs idő a rohanásban pihenni, regenerálódni, de azt az apróságot ne felejtsük el, hogy ezeknek a játékosoknak ez a munkájuk, és a bérezésük is átlagon felüli. Persze az is igaz, hogy nekik, alig 36-37 éves korukig kell megkeresniük azt, amit nekünk hatvanéves korunkig, de még így se kell panaszkodniuk. Szerintem.

Nem kell csillét tolniuk, szenet lapátolniuk, hajnali háromkor kelni kivinni a kenyeret a boltokba, vagy éjszakai műszakban állni a futószalag mellett a gyárban. Az, hogy idáig is eljutott a csapat, persze értékelendő, hiszen a kvalitásait tekintve talán egy kis szerencse is kellett hozzá, és tegnap valóban, nemcsak a Fradi szív hiányzott a meccset látván, hanem talán a célprémium is kevés volt a siker eléréséhez. Nem nagyon voltak motiváltak a fiúk, és csak halkan jegyzem meg, hogy a kezdőben csupán két magyar szív dobogott a csapatáért, őszintén, az is inkább nyugalmi állapotban, mint pokolra hevítve.

Régi téma már a focisták túlzott bérezése a futball világában, azonban nem mindenkiről tudunk mindent, hogy ítélkezzünk felette, vagy hogy irigyeljük a pénzét, hogy valóban megdolgozik-e érte, vagy sem. Akiről azonban tudjuk, hogy megdolgozik a pénzéért, és tudja is értékelni azt, az bizonyosan az a szenegáli Sadio Mané, aki nemcsak előre, de visszafelé is ugyanannyit néz. Egyszer azt nyilatkozta, és ajánljuk ezt figyelmébe a zsoldért futballozóknak is:

Amikor elhagytam a falumat, három dolgot ígértem meg. Hogy nem hozok szégyent a szüleimre. Hogy profi futballista leszek, és, hogy egy nap felépítek a szülőfalumban egy kórházat.

Lehetne ezt amolyan életcél vallomásnak is venni, de persze minden ígéret akkor jó, ha azt megtartják. Nézzük, hogy Mané mit is tartott meg az ígéreteiből.

Sadio Mané a szülőfalujában, átszámolva több mint 200 millió forintot adományozott, hogy egy kórház épülhessen ott. Iskolát, benzinkutat és postát építtetett a saját pénzéből. Az iskolás gyerekeknek laptopot ajándékozott, a városnak pedig ingyenes internetelérést biztosít, szintén a saját pénzéből. A szenegáli minimálbérnek megfelelő összeget utal minden családnak a faluban, minden hónapban. Könnyen dobálódzunk manapság már a szóval, sokszor talán le is amortizálódik pontosan azok által, akikre nem megérdemelten aggatják ezt, de Manéról elmondhatjuk, tényleg ilyen egy igazi PÉLDAKÉP!

Visszatérve a Fradi futballistáihoz, biztosan vannak közöttük is, és még sokan a nagyvilágban, akik az mellett, hogy tudnak, és akarnak is focizni, jótékonykodnak. A pályán viszont nem kell jótékonykodni, főleg az ellenféllel szemben nem.

Tegnap, sajnos kicsit jótékonykodtunk, de azért, mert én is fradista vagyok, köszönjük a fiúknak az eddigi élményeket, és hisszük, lesz ez még jobb is. Addig is él a jelszó:

„Küzdeni mindig, feladni soha!”

nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt