7832
Hrubík Béla: Az imádság erejében bízva
2024. nov. 22.
Esterházy János boldoggá avatásának folyamatát a krakkói érsek indította útjára 2019-ben. A sok-sok szenvedésen, megpróbáltatáson keresztülment felvidéki vértanú, mártírpolitikus, életével és halálával is bizonyította, az ember igenis szolgálhatja Istent és embertársait, még a legnehezebb, legreménytelenebb körülmények között is. Cellatársai, akik halála után vallottak hitéről, kitartásáról, szeretetésről, mind egybehangzóan szent embernek nevezték őt.
Az Esterházy János Emlékbizottság ennek a szellemében döntött úgy 2019-ben, hogy a boldoggá avatás sikerének érdekében útjára indít egy imaláncot, melyen minden hónap első szerdáján, Alsóbodokon, és ennek kiterjesztéseként az Ipoly mentén is, mindig más-más község, város templomában zarándokok és helyi hívek együtt imádkozzunk Esterházy János lelki üdvéért, ahol kérjük a jó Istent, hallgassa meg imáinkat János testvérünk boldoggá avatásának ügyében, és egyben kérjük is őt, segítse közösségeinket, hogy méltók legyünk életéhez, emlékéhez, mártíromságához, hogy fel tudjunk nőni ahhoz az imádságokba foglalt szeretethez, melyet ő is gyakorolt, vallott, és ami mellett ő is hitet tett életében, és halálával is.
Az első szerdai szentmisék olyan mélységet és tisztaságot hordoznak magukban, hogy érezni lehet a szentlélek jelenlétét az imádságok hangulatában. Olyan kapuk nyíltak meg előttünk az elmúlt több mint négy esztendőben, melyekről nem is álmodtunk. Csodás gyógyulásokról, eseményekről kapunk híreket, válunk mi is részévé ezen történéseknek.
Azok a zarándokok, akik mind Magyarországról, mind a Felvidékről vállalják az első szerdai miséken való részvételt, alig várják a következő találkozást. Lám János bátyánk még halála után is közösséget épít, szeretett Felvidékén, Isten tenyerén ülve. Azért is fontosak ezek a megerősítések, mert nemrégiben a vértanúság és az élet felajánlása témaköréről tanácskozott a Szenttéavatási Ügyek Dikasztériuma, amelynek tagjait november 14-én audiencián fogadta a pápa. A hamarosan kezdődő szentév alkalmából hozta létre a Szentatya júliusban a dikasztériumon belül az Új Vértanúk, a Hit Tanúságtevői Bizottságát.
„Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért” (Jn 15,13)
– ez a gondolat vezette a tanácskozást, amelyet a vértanúság és az élet felajánlása témájának szenteltek.
Az utolsó vacsorán az Úr önmaga odaajándékozásáról beszél, ami a kereszten teljesül be. Csak a szeretet adhat értelmet a keresztnek: olyan nagy szeretet ez, mely minden bűnt magára vesz és megbocsát, belép a mi szenvedésünkbe, és erőt ad annak elviseléséhez. Belép a halálba is, hogy legyőzze azt, és üdvözítsen minket. Krisztus keresztjében ott van Isten egész szeretete, az ő hatalmas irgalma – kezdte beszédét a pápa.
Ahhoz, hogy szentek legyünk, nem elegendő az emberi erőfeszítés, személyes áldozatunk és lemondásunk. Mindenekelőtt hagyni kell, hogy átalakítson minket Isten szeretetének ereje, amely nagyobb nálunk, és képessé tesz arra, hogy jobban szeressünk, mint amire képesnek hittük magunkat. A II. Vatikáni Zsinat nem véletlenül beszél úgy az életszentségre szóló egyetemes hivatásunkról, mint a keresztény élet teljességéről, a szeretet tökéletességéről, mely képes egy emberségesebb társadalmat elősegíteni már a földi életben.
A most megtartott tanácskozáson a kanonizált szentség két formájáról tárgyaltak a dikasztérium tagjai:
a vértanúságról, illetve az élet felajánlásáról.
Már a kezdetektől fogva nagy becsben tartották a Jézus-hívők azokat, akik életükkel fizettek Krisztus és az Egyház iránti szeretetükért. Sírjuknál rendszeresen imádkoztak, égi születésük napján összegyűltek, hogy megerősítsék a testvériség kötelékeit, mely a feltámadt Krisztusban túllép a halál korlátain. A vértanú személyében megláthatjuk a tökéletes tanítvány képét, aki úgy követte Krisztust, hogy megtagadta önmagát, és felvette keresztjét, és az ő szeretete által átalakítva megmutatta a kereszt üdvözítő erejét mindenkinek.
Ferenc pápa beszédében felidézte a líbiai partokon vértanúhalált halt keresztényeket, akik bár nem voltak katolikusok, mégis vértanúként tiszteljük őket. A vértanúságban egyenlők vagyunk, mint ahogy az ugandai anglikán vértanúk esetében is.
A keresztény vértanúsághoz három alapvető szempontnak kell teljesülnie.
Az első, hogy erőszakos és idő előtti halálról van szó, amit azért szenved el valaki, mert nem tagadta meg hitét. A második, hogy a gyilkosság üldöztetés következménye, melyet a hit vagy egy hozzá kapcsolódó erény elleni gyűlölet táplál. A harmadik pedig, hogy az áldozatnak a szeretet, a türelem, a szelídség magatartását kell mutatnia a megfeszített Krisztus példájára.
2017-ben a pápa úgy döntött, hogy egy új kategóriát hoz létre a boldoggá- és szenttéavatási eljárásban, ami az élet felajánlására vonatkozik, utalva Jézus szavaira: „Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint aki életét adja testvéreiért” (Jn 15,13). Az élet felajánlása (vitae oblatio) esete különbözik a vértanúságtól és az erények hősies gyakorlásától. Ebben az esetben, hogy érvényesen elkezdődhessen Isten szolgája vagy szolgálója boldoggáavatási eljárása, a következő feltételek szükségesek: az élet szabad és szándékos felajánlása és a biztos és közeli halál elfogadása szeretetből; kapcsolat az élet felajánlása és az idő előtti halál között; a keresztény erények legalább rendes fokú gyakorlása az élet felajánlása előtt és utána a halálig; a szentség hírének elterjedése a halál után; szükséges egy csoda a boldoggá avatáshoz Isten szolgája vagy szolgálója halála után az ő közbenjárása által. Ez a fajta szentség is visszatükrözi a keresztény élet szépségét, mely mérték nélkül képes odaajándékozni magát, ahogy Jézus tette a kereszten.
A világban ma olyan gonosz erők uralkodnak, próbálják a Sátánt szolgálva pokolra juttatni az emberiséget, hogy nincs más lehetőségünk, mint az imádság erejével szembe szállni a gonosszal, felismerve azt, hogy egyszerű, hívő emberként csak a hit erejével harcolhatunk, embertársaink, a lelkünk és a világ békéjéért.
Az imádság Lánca már több mint négy év óta nem szakadt meg Isten szolgája Esterházy János testvérünk boldoggá avatását kérve a jó Istentől.
Csatlakozzunk minél többen ehhez a lánchoz, hogy erősebbek, kitartóbbak, igazabbak lehessünk a hétköznapokban, hirdetve Isten dicsőségét.
Imádkozzunk együtt a békéért!
nyitókép: Magyar Kurír