RIA-RIA

Hrubík Béla: Csak magunkra számíthatunk 2024. jún. 27.

A Labdarúgó Európa Bajnokság ismét bebizonyította azt az univerzumban már ismeretes, a fény sebességének terjedését is meghazudtoló tényt, hogy mindenki csak önmagára számíthat, és ebben mi magyarok az élen járunk. 

A puszta matematikai számítás, a valóság talaján olyan, mint amikor a sivatagba búzát vetsz, és naponta kijársz megnézni várva az esőt, hogy az kikeljen. De az eső nem jön, és ha nem öntözöd meg te magad a búzaszemet, az bizony elhal, kiszárad. Ilyen a mi életünk is. 

Az, hogy mástól, másoktól vártuk a sok ismeretlenes megváltást, hogy kikaparják helyettünk a gesztenyét a forró parázsból, hogy megöntözzék helyettünk az elvetett búzaszemet hiú ábránd volt, csak Illúzió. 

Most, hogy kijózanodtunk, ideje elkezdeni dolgozni azon, hogy máskor ez ne történhessen meg. Az, hogy kijutottunk az EB-re, már magában egy siker volt, ami nagyon sok örömet szerezett nekünk, az egész Kárpát- medencei magyarságnak. 

Ott voltunk, láttunk, hazajöttünk. Ilyen az élet. 

Mint ahogyan hazajöttek a világbajnoki érmes horvátok, a csehek, a lengyelek, a skótok is. Persze mérgelődtünk, hogy az angolok alibi futballt játszottak. De hát az angolok mindig is ilyenek voltak. 

Kaptak tőlünk a Nemzetek Ligájában egy négyest otthon, és mi azt vártuk volna el tőlük, hogy kedvesen, mosolyogva küzdve értünk segítsenek. 

Persze nem így történt, és ez így rendben is van. A következő fordulóban kiesnek, és mi elégedetten, sörrel a kezünkben nem fogjuk elénekelni, hogy Isten áldja a királynőt, és megállapítjuk majd, hogy a sors igazságot tett. 

Aztán vártuk, hogy majd a Portugálok megküzdjenek azért, amiért mi nem küzdöttünk meg Svájc ellen. Persze, hogy nem tették. Pihentették a legjobbjaikat, hogy a fárasztó bajnoki idény után ne terheljék tovább a húzó embereket, és egy ,,B” csapat pályára küldésével lehetőséget adtak a rendkívül szimpatikusan, farkasként a hazájuk becsületéért küzdő Georgiaiaknak. 

Úgy, ahogyan nekünk is kellett volna küzdenünk az első perctől kezdve. De mi nem tettük meg ezt, ezért nézzünk szembe a tényekkel. 

Igen, mondhatjuk hogy ha, de a futballban nincs ha, és ezt már Puskás öcsi is megmondta. 

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Varga Barnabás a nagyon csúnya sérülést túlélte, és sikeresen lábadozik otthon. Innen is kívánunk neki minél hamarabbi felépülést, hogy még sokáig élvezhessük a góljait. 

És ez most fontosabb, mint a bennmaradás, vagy a továbbjutás ténye, vagy hiánya.

Csoboth Kevinnek kívánjuk, hogy az első gólja után a válogatottban mutassa meg, bizonyítsa, hogy a bajnokságban is többre képes, mert abból mindnyájan profitálni fogunk. Az egész nemzet. 

Mint ahogyan egy nemzetként örültünk annak a gólnak is, amit szerzett. És Szoboszlai Dominiknak is van még mit tanulnia, ha igazi csapatkapitánya szeretne lenni a csapatnak, a nemzeti 11-nek. 

Ha nézte, és miért ne nézte volna a tegnapi Georgiaiak foggal, körömmel való harcát, minden egyes labdáért, lehetőségért, akkor ismét tanulhatott valamit, mint ahogyan mi is tanulhatunk abból, amit magunk körül az életben, vagy éppen a pályán látunk. 

Küzdeni kell, mindig, soha fel nem adva.

És ezt a skótok elleni meccsen be is bizonyítottuk. Ez az EB most számunkra véget ért. A hitvány, alibista focit játszó csapatokat megbünteti a sors, amit mi egy hideg sörrel a kezünkben, nyugalomban tudomásul veszünk majd. 

Aki esetleg szeretne egy huszast feltenni arra a fogadó irodákban, hogy például a Georgiai csapat lehet akár Európa bajnoka is, az nyugodtan tegye meg. Veszteni nem sokat fog ha nem sikerül, de ha igen, akkor nagyon sok pénzt nyerhet. Én megteszem, mert ez a kis nép visszaadta megint a hitemet a küzdés fontossága és eredményessége iránt. 

De tanulhatnának a politikusaink is ebből a meccsből amikor a folyamatos kudarcok után hátralépve, a kezüket tehetetlenül széttárva azt mondják, hogy ebből már nincs kiút. 

Mindig van. Mindenből. De küzdeni kell. Feladni? Soha!