TE BUZERANT!

Hrubík Béla: Dolláreső és lila köd 2024. ápr. 22.

Globalista nagyüzem volt a hétvégén. A háborúpárti nyugati elit a Sátán emlőin csüngve, epedve várta az amerikai szenátus döntését ,hogy az ukrán bohóc cirkuszának működtetésére további szemfényvesztés gyanánt elárasztja a pénzeső Washingtonból. Nos, elárasztotta, mint a dubaji tevéket meg a sivatagot a víz és a trutyi nyakig ér a porondon.

Ukrajnában, ukrán zászlók lengetésével, halk, pezsgődurrogatást imitáló szellentéssel, és szűnni nem akaró, de idővel elhalkuló, éljenzéssel fogadták az amerikai képviselőház újabb 60 milliárdos csomagját.

Kevés olyan ország és nép van a világon, beleértve az ott élő - leendő besorozásra váró - katonákat, akik ilyen nagy ovációval ünnepelnék a sírásók ajándékát, és a saját halálukat.

Amikor majd a pénz megérkezik, és a szétlopás után megmarad a háború folytatására, az örömünnep és a mámor után, természetesen a most lengetett zászlók többsége, majd az ukrán hősök, de mondjuk ki, hogy inkább áldozatok sírjaira kerül, aztán szépen megfakul, majd elrongyolódik a szélben, mint azok emléke is, akik alatta fekszenek.

A NATO főtitkára. Jens Stoltenberg egyenesen azt követeli a szövetségeseitől, hogy akár a saját hadseregük képességeinek gyengítése által is, de erőn felül, és még egy fokkal jobban, inkább adják a pénzt vagy a fegyverzetüket Ukrajnának, minthogy a saját haderejüket fejlesztenék.

Ha ezért nem kap Béke Nobel-díjat, akkor semmiért. Igazán bölcs, és előrelátó javaslat ez, egy katonai szövetség vezetőjétől. Erre csak valóban azt lehet mondani, hogy nem elég hülyének lenni, annak is kell látszani. Egy nyugalmazott amerikai tábornok, közben nem zárta ki, hogy Ukrajna veresége után - amit nem is értek, hogy hogyan következhet be, ha az egész világ minden fegyvere és pénze a rendelkezésükre áll,

akár megtörténhet az is, hogy amerikai katonákat küldenek az országba harcolni.

Nos arról persze nem beszél a nyugalmazott, de a nyugalmat igen csak mellőző kiszolgált eb, hogy ha erre sor kerül, akkor az már gyakorlatilag azt jelenti, hogy az ukránok az utolsó emberig katonailag kihaltak. Mondjuk ez is egy állapot, mert akkor már simán át lehet nevezni az országot is Amerikai Protektorátusnak, jelenleg is az, de még nem hivatalosan. De egyelőre maradjunk a száraz, ukrán lisztből gyártott tészta minőségű realitásoknál, hiszen még el kell költeni a milliárdokat, ami természetesen az USA-ban növekedést, és munkahelyeket teremt, ideát meg halottakat és sírokat.

Mindenki azt kapja, amit megérdemel, és amit kiharcol magának. Amint azonban a pénz elfogy, mert a pénz alapvető tulajdonsága ez, tehát elfogy, arra mérget vehet mindenki, természetesen az újabb vereségek után, majd jönnek az újabb kérelmek, szemrehányások a Zselé bohóctól, meg a Kulabá nevű külügyminiszternek álcázott temetkezési vállalkozótól, akik nem fogják érteni, hogy az USA miért nem ad még több pénzt, és miért hagyja cserben Ukrajnát?

Mert ez a támogatás is néhány hónapon belül elfogy, mint a tankjaik, a lőszerek, az ágyúk és fegyverek, valamint az azokat kezelő katonák tömkelege is, abban biztos lehet mindenki, mint a hitelek visszafizetésének kötelezettségében.

És mire felszáll a lila köd, mely mostanság kitölti az üres fejeket a neoliberális, neokommunista oldalon, csak kopár pusztaság, és a végeláthatatlan aknamezők valósága maradnak. Közben Brüsszel is beelőzte balról a Marx-Engels-Lenin alkotta kommunista szentháromságot, hiszen kézzel, lábbal próbálja meg ellehetetleníteni az EP választások előtt a konzervatív hangokat Európában, melyek nem illenek a világháborús, balliberális narratívát élvező pszichózisba. Az általuk sokszor hangoztatott, és másokon számon kért, sokat védett szólásszabadság, amiért még jogállamisági eljárások indítására is képesek voltak egyes - számukra kényelmetlen országok ellen - mára hirtelen a hidegháborús időszak kommunista tobzódásait és terrorját is túlszárnyaló nyűg lett a nyakukon,

mert mint tudjuk, liberális szólásszabadság csak addig jó, amíg az ember azt mondja, amit ők hallani akarnak.

A hazai, még mindig az Európai Néppárt magasztosságában toporgó politikusainkat is elérte a szembejövő valóság, mint az útkaparót, az aszfalthiány, amikor is nem mondhatták el a véleményüket olyan európai fórumon, amelyen eddig elmondhatták.

Az idők változása szembetűnő. A kijózanodás is ennek mértékében és nagyságában lesz kijózanító, mint húsvéthétfő után, a savanyú uborka leve. Két hónappal a z EP választások előtt, ugyanis már késő okosnak tűnni, hát még lenni, pláne! Ha ugyanis egy párt, politikai zsákutcába vezeti önmagát, egy olyan tábla előtt állva, hogy zsákutca, ne csodálkozzon ha falnak megy. És sajnos, ott már a valóság mellett, a fal adja a másikat.