Hrubík Béla: Egy kis palóc község, Ipolyfödémes nagy szíve 2024. jún. 3.

Nem rendhagyó, ámde tartalmas és megható pillanatokkal teli könyvbemutatót tartottak Ipolyfödémesen június első napján, ahol is a község első írásos emlékének 765. évfordulóján, mely egy aranyban mért, esőtől áztatott délutáni falunappal volt egybekötve.

Megszoktuk mostanság, hogy egy-egy falunapot zajos, haknizó zenekarok kavalkádja, főzőversenyek és bóvliárusok sokadalma tesz színessé, azonban hogy egy könyvbemutatót is be lehet úgy iktatni főműsorszámként egy ilyen eseménybe úgy, hogy az élvezetes, megható, szívszorongató, mégis könnyedén vidám is legyen, még az ilyen rutinos, sokat megélt kultúraszervezőt is meglepett, mint amilyen én vagyok.

Ipolyfödémes szülöttjének, Esterházy kutatónak, Molnár Imrének, és Csáky Károlynak, Hont és Nógrád vármegyék élő néprajzi lexikonjának tollából született, Mohay Tamás professzor és Limbacher Gábor muzeológus kiegészítőivel megszerkesztett,

„Ipolyfödémes, egy palóc kisközség a történelem sodrában” című könyv bemutatójának apropóján.

A szépen, takarosan felújított ipolyfödémesi kultúrház zsúfolásig megtelt nagyterme is bizonyította, nincs még minden elveszve, mint ahogyan azt Mohay Tamás néprajzkutató is írta a könyv előszavában:

Ne félj, ne félj Szent Mihály, míg Födémes fennen áll”.

Nem véletlen a mondás, hiszen Szent Mihály, a helyi templom védőszentje, az égi szentélyéből, igencsak kivette a részét e kis település történelmében, hogy az mindig, újra és újra talpra tudjon állni. Tóth Magdolna polgármester, aki a helyi közösség összefogásaként és eredményeként értékelte azt a mai napot , köszöntőjében a következőket fogalmazta meg:

,,A tartalmában és küllemében is értékes és szép kötet megjelenése azt bizonyítja, hogy a mai födémesiek (éljenek bárhol is szétszórva a világon) büszkék lehetnek kis falunk múltjára, és e múlt értékeit megalkotó, létrehozó, egykori lakóira, akik gyakran keserves küzdelmek és megpróbáltatások közepette vívták ki a megmaradást és a jövőt a maguk számára. Az immár írásba foglalt múlt emléke azonban arra kötelez bennünket, mai utódokat, hogy maradjunk hűek őseink emlékéhez és örökségéhez. Őrizzük, óvjuk és védjük mi is falunk ősi hagyatékát, kultúráját, és tegyünk meg mindent jövőbeli fennmaradásáért. Mindehhez őseink példájára, mindenek előtt erős hitre, és a Jóisten oltalmazó segítségére van szükségünk. Tisztelet az ősök emléke, hagyatéka felett ”

Őt Lőrinc Sarolta Aranka, ipolybalogi népdalénekes, a Magyar Kultúra lovagja követte archaikus imádságok és népdalok előadásával.

Az, hogy ebben a kis közösségben nemcsak hit, remény, és szeretet, hanem Istentől megáldott, tehetséges fiatalok is vannak, azt a szerzők, Molnár Imre és Csáky Károly által felvezetett beszélgetések közötti műsorokban tapasztalhattuk,

palóc népmesékben, versben, művészi szinten előadott dalokban egyaránt, hogy a művészet sem áll messze az itt élő fiataloktól, azt éppen Molnár Levente fotókiállítása mutatta meg , mely nem az első ilyen bemutatkozása ennek a fiatalembernek az életében, aki milyen véletlen, éppen Molnár Imre unokaöccse. A családi neveltetés, az Istenbe vetett hit, a kántorkodó nagyszülők és szülők példamutatása, utat tör, még egy ilyen kis faluban is, bizonyítva, el lehet jutni Adyt idézve, az ,,értől az óceánig,”

A délután folyamán, volt itt igazán minden. Mélyen szántó, szívből, lélekből fakadó, a szemekből könnyeket előcsaló gondolatok, magasztos elmélkedések, és a dicső múlt ismertetése a könyv szerzőinek elmondásában.

Könnyeket csaltak, és mély érzelmi hullámokat kavartak az egykoron, az első világháború poklából, imaként írt katonák, haza küldött levelei, melyek a család, a haza, és a szülőföld mély, és elszakíthatatlan szeretetéről tanúskodtak.

De nem volt mellőzve a délután folyamán a nevetés, és a humor sem, amikor is az ipolysági Sendergő néptáncegyüttes a fellépése során, a tükörsimára és fényesre lakkozott színpadon, a néptáncot, jégtánc elemekkel vegyítette olykor egy-egy leszúrt tripla Rittberger formájában.

A délutáni műsor zárásaként, a Jusztin trió - mely az egyik tag érettségi találkozója miatt, időközben duóvá szenderült - lépett fel, akik a ,,fedímesi” férfiak alkalmi dalárdáját kísérték hegedűn és szintetizátoron, akik bizony, alkalmiak voltak vagy nem, megállták volna a helyüket még talán a Felszállott a páva népzenei és előadói versenyen. Akkor is, ha a nótázás közepén még Molnár Imrét is bevették a csapatba, felkérték, hogy velük együtt dalolja, az ismert ,,fedímesi „dalokat.

Olyan volt ez a nap, mint a mindennapi életünk. Egy nagy hullámvasút, ahol az öröm és a bánat, kéz a kézben, együtt jártak, de ami a legfontosabb volt talán, és ezt éreztem ki a legjobban ebből a közösségből,

hogy az emberek itt tudnak szeretni, örülni egymásnak, és büszkének lenni a közösségükre.

Szeretni egymást, másokat, és a Jóistent, melyben e közel 800 évnyi történelemben töretlenül hittek, és mindig, sokszor, mindent újrakezdtek, hiszen a falut a tatár, a török, és a járványok miatt, többször is kihalt, elnéptelenedett. Csak a patak vize folyt állandóan, megállíthatatlanul.

Ahogyan a víz szalad, de a kő, Fedímes, marad. Isten áldja ezt a kis közösséget.