
CINK
Hrubík Béla: Eladó a menyasszony
2023. okt. 2.


Úgy néz ki, hogy ma sem nézünk ki jobban, mint tegnap, viszont ahogyan ígértem, ma reggel is felkelt a Nap. Én állom a szavam.
A szombati választásokon, Robert Fico pártja győzött, és a demokratikus elveknek megfelelően, mint a nép akaratából született eredmény okán, a köztársasági elnöknő valószínűleg a Smert bízza meg a kormányalakítással. Én mindig szoktam volt mondani, hogy a kutyából nem lesz szalonna, és ehhez tartom is magamat. Aki ezt a társaságot letolvajozta és lemaffiázta, nem hazudott, és nem is hazudik, viszont egyértelműen kijelenthető, hogy ha ők nem is, de a politikai körülmények Fico előző kormányzása óta, megváltoztak. Így lehet az, hogy az egykori soviniszta és nacionalista, az önverő Malina Hedvig elméletét az állami terror szintjére emelő, a Benesi dekrétumok örökké érvényben maradását megszavazó, és a lehetőség szerint, ha éppen úgy kívánja az érdeke, velünk riogató Robert Fico, már az új, európai geopolitikai helyzetben, patriótává nemesedett, aki most majd az országa, legalább is ezt nyilatkozta orrba-szájba, szuverenitásáért, a békéért, az oroszellenes szankciók feloldásáért fog harcolni a magyar kormánnyal vállvetve, és a V4-ek erős egységét szorgalmazva. Legyen így.
Az, hogy tolvaj, már nem gond Európában, hiszen a maffia-módszerek, és a lopás már európai szintre van emelve, tehát ebből a szempontból nem Fico változott meg, hanem az európai politikai környezet.
Szemtelenül és gátlástalanul lop ugyanis az Európai Bizottság elnöke, lopnak és korruptak, hol a sitten, hol azon kívül politizáló alelnök, lop az európai milliárdokat a feneketlen zsákjába ömlesztő Zelenszkij és egész apparátusa, a határon dolgozó vámtisztektől, a katonai toborzóirodák parancsnokáig, felfele egészen az elnöki irodáig bezárólag, akinek a hadügyminisztere éppen most lépett meg az ukrán adófizetők pénzével.
És lopnak a Soros zsoldban lévő EU-s képviselők is, Csekk Atka, alias Cseh Katalin, Dobrev Klároly, Guy Verdhosszant és a többiek, hiszen miközben az EU parlamentjében ülnek, ahol döntéseikkel, és ismeretségi körükkel befolyásolni tudják a döntéseket, és cégeik, érthetetlen módon, minden összeférhetetlenséget megkerülve, euró százmilliókat kaphatnak.
Mi ez, ha nem befolyással való üzérkedés? Miközben az EU átlagpolgárát, akiről a hét bőrt is lenyúzzák már az ukrán háború támogatása okán, a százmilliárdos hitelekkel eladósított EU-s költségvetésben, már lassan gyorshajtásért is lesittelik, miközben ezek élnek mint Marci Hevesen. A lopás és a maffiamódszerek tehát az európai politika részei lettek, így ma ezen elvek szerint, Robert Fico egy tősgyökeres európai demokrata. Természetesen a kormányalakításhoz partnereket kell keresnie, és nem kell politológusnak, vagy a Gennyík N, Napunk mutációjának irodájában izzadni ahhoz, hogy bárki egyszerű matematikával kiszámolja, hogy a Pellegrini-féle Hlas és a Danko-féle SNS, ennek pontosan megfelel.
Jelenleg Pellegrini pártja a Hlas (Hang) fekvése áll legjobban az eladható, illetve a héjanászba bevonható menyasszonyok közül.
Ehhez még a párt elnökének is roppant közel áll a habitusa, már mint a menyasszonysághoz, ha értik amit mondani akarok. Pellegrini még egyelőre bátran riszálhatja magát ígyis-úgyis, legalábbis addig, amíg néhány brüsszeli vagy netán Soros Alex közeli telefont nem kap, hogy nagyon gondolja át a Ficoval való nászát. Ha kellőképpen helyezkedik, és pozícionálja magát, akár még kormányfő is lehet, de ha van egy kis józan esze, az idő előtti leamortizálódása kapcsán, kihagyja ezt , hiszen egy békepárti, szankció ellenes, patrióta, és az EU-tól eltávolodó, szuverenista kormány, az Ursula nincs már Leyyebb adminisztrációnak nem lesz a kedvence, miáltal az európai pénzcsapok is hamar befagyhatnak a tél közeledtével. A várható kötelezettségi eljárások tömkelege, pedig újabb adósságcsapdába hajthatja a törékeny kormányt. Nem kizárható az sem, hogy az Ukrajnán keresztül húzódó orosz gázcsapok is könnyebben lezárhatók lesznek Szlovákia irányában, mint ahogyan azt már Magyarország felé jelezte zsarolásképpen az Ukrán náci vezetés. Így két legyet is üthet Zselé egy csapásra, ha Fico nagyon bekeményedik, mint a vaj a napon. A tél könnyen gázfagyasztóvá válhat a gázfogyasztók számára.
Szóval forró ősz elé nézünk, kár hogy a mi Forrónk ezt már csak kívülről nézi, velünk együtt.
Ami Szövetséget illeti, illetve annak kudarcát, elmondható gyors összegzésben, hogy több körülmény is közrejátszhatott abban, hogy nem jutottuk be. Legfőbb körülmények egyikének az emberi hiúságot és gyarlóságot tartom. A közvélemény kutató cégeket, el kell küldeni bányamunkára valamelyik cseh uránbányába, talán így belülről is megvilágosodnak, és az éjjeli kisugárzás legalább energiatakarékossá teszi őket, mert arra, amire szerződtek, teljesen alkalmatlanok. Mert azt csak tudatosan lehet megcsinálni, hogy míg a konkurens (legalább is szombatig az volt) Magyar Fúrom és Bodri -Most-Híg 2023-at 2000 %-al felülmérték, addig a Szövetséget 200 %-al alul , ami valóban azt sugallhatta a választók irányába, hogy nem érdemes ránk szavazni. Nem használt a későn indított és a nehéz témákról nem túl mélyen tálalt kampány sem, ami a helyi kampánygyűlésekre nem vonatkozott, ahol igen is jelen voltak hangsúlyosan mind a béke, mind az értelmetlen szankciók, vagy a migráció kérdése is , hanem a központi, mediális kampányra gondolok, ha volt ilyen.
Nem szeretnék senkit sem, most okoskodóan, semmivel vádolni, mert ezeket a vitákat, normális pártként, elsősorban kulturált módon, a párton belül kell lefolytatni, a legalsó szinttől, a legfelső kongresszusig bezárva, ahol át kell fogalmaznunk és értékelnünk sok mindent. Főleg a párt további vezetését, irányát és elkötelezettségét az európai politikai folyamatokban, amiről szintén nagyon kevés szó esett a kampányban, hiszen jövőre EU parlamenti választások lesznek, ahová jó lenne képviselőt, vagy képviselőket küldeni, de vár ránk egy köztársasági elnöki megmérettetés is. A döglött lovakba már nem kell rugdosni, mert a hullagyalázás lenne. Ami megmaradt belőlük magától is megrohad. A külső segítség, csak a komposzt minőségén javítana, ami nem érdekünk. Rendezzük soraikat, vessünk számot, tegyük meg, amiket ilyenkor megkell tenni, és lépjünk tovább.
Van itt 130 000 ember, akikért, és akik családjáért, unokáikért, gyermekeikért, felelősségünk van. Ne tékozoljuk el. Legalább ezt!
nyitókép: pravda

Piros 7es


