TE BUZERANT!

Hrubík Béla: Feszt curikk! 2023. febr. 16.

Ursula nincs már Leyyebb, az EU főbizonytalansága bejelentette, hogy Ukrajna egy fontos előrelépést tett meg az EU-hoz való csatlakozás göröngyös útján. Pontosabban: méltatta azt a „kézzelfogható előrelépést”, amelyet szerinte Ukrajna elért az Európai Unióhoz való csatlakozási tárgyalások megkezdése felé vezető úton. Az ócsított jegyelővétellel, kedvezménytelen áron, délelőtt is megnézhető színházi előadás, tehát folytatódik. Alig telt el néhány nap az ukrán, humáneszköz zongorahangoló brüsszeli és franciázással egybekötött anyagbeszerző roadshow-ja óta, ahol a jelenlévő elvtársak Kim Dzsong Un, évszak-kolerai parlamenti bevonulását megszégyenítően, vörösre tapsolták a tenyerüket a generalisszimusz láttán – néhányan a zokogásukat is alig bírták visszatartani –, aki szerényen, szemlesütve, visszafogottan körbeintegetett, mint ahogyan azt egy szerepét eljátszó, jól fizetett színésztől elvárnánk.

Hát igen! Mi is ezt szeretjük benne, mint Bástya elvtárs önmagába: a szerénységét. De, hogy mi lehetetett az a – Ursulánk által is felvázolt – fontos lépés, amit az ukránoknak a háború közepette sikerült elérniük, teljes titok, és szürke hályognyi homály övezi, de minket kelet-európai minta mókusokat sem most engedtek ki az odúból, lábunk elé hintve, mint az igazgyöngyöt, néhány makkot, hogy ne jöttünk volna rá magunktól.

Az ok sokkal egyszerűbb, mint ahogyan azt egyes Nobel-díjas közgazdászok gondolnák. Ez után a kilenc, teljesen hatástalan, működésképtelen, értelmetlen, Európát, és az európai gazdaságot tönkretevő, immár az évgyűrűket is növeszteni kezdő majomkenyérfa törzsszerűen kialakuló szankciós évgyűrűk után, a készülő, vagy az ukrán elnök által benyújtott, kívánságlistára épülő, lediktált, tizedik szankciós csomag, mellyel ugyanúgy semmit sem érünk el, mint ahogyan az előzőekkel sem,

nem Ukrajna közelít az Európai Unió felé, hanem mi indultunk el Ukrajna irányába, visszafelé.

Van azonban olyan érzésünk, hogy ezen a visszafele vezető úton mi fogunk többet gyalogolni, hogy találkozzunk majd valahol a bronzkorban, az biztos. Néhány napja az ukrán miniszterelnök-helyettes Irina Verescsuk, az Ukrán KTTHRA (Ki Tud Többet Hazudni Rezzenéstelen Arccal Klub) elnöke – de nyugodtan nevezhetjük Vöröstyúknak is, hiszen mind stílusa, mind mondanivalójának tartalma tökéletesen idomul az egykori szovjet pártaparatcsikok szellemi magaslataihoz – bejelentette, mit bejelentette, felszólította az EU vezetését, hogy ugyan már mostantól, de azonnal hagyjanak fel sürgősen azzal a gyakorlattal, hogy bírálják, vagy negatívan szóljanak az ukrán csatlakozási feltétetlek nem teljesítéséről, és ne gördítsenek már holmi undorító és kicsinyes feltételekkel akadályokat a hős ukrán nép és Ukrajna csatlakozása elé, ami szerintük két év múlva meg kell, hogy történjen, és punktum.

A hanglejtése olyan szerény, visszahúzódó, ukrános ,,nem tűrünk semmi ellentmondást” fajta volt, ami sok mindenre enged következtetni a jelenlegi idegállapotáról, ami vagy kezelés előtti, vagy utáni lehetett.

Nos szegény Ursulánk „Tarr Majkl” meg Verdhosszant liberális fogtündér, annyira megijedtek, hogy az egyszerűbb utat választották. Csökkenteni kell azokat a magas elvárásokat, aminek Ukrajna valószínűleg ebben az évezredben nem tudna eleget tenni, ezért az jelenlegi európai életszínvonalat, a jogállamisági kritériumokat, a bíróságok függetlenségét (amiért jelenleg a lengyel és magyar jogosan járó, uniós milliárdos kifizetéseket is visszatartják) a teljesítőképességet, a gazdaságot, a kisebbségi jogok betartását, és minden területen, ami az életünket érinti, le kell építeni az Európai demokráciát – mondjuk ez lesz elérhető a legkönnyebben – hogy minél előbb visszaérjük Ukrajnát, magyarul, elébük siessünk a helyben toporgásuk közepette.

Arról nem beszéltek – egyelőre, hogy a farokkal való zongorázás is kötelezővé lesz-e majd téve a művészeti alapiskolákban, de amilyen tempóban halad az LMBTQ jogok átültetése a közneveletlenségbe, akár még ez is megtörténhet.

Hogy ezt a zseniális tervet eddig nem értettük, az csupán azért van, mert mi teljesen agyalágyult hülyék vagyunk, akik nem haladnak a korral.

Úgy járunk, mint az egykori kelet-németek, akiket először vetett a szocialista sors, eme kietlen, hínárral és náddal benőtt vidékre. Úgy eltévedtek a magyar határ mentén, hogy még a Napot sem látták, míg nem meglátták Jani bácsit, aki éppen juhokat legeltetett az út szélén. Megálltak, és megkérdezték, a világ legtermészetesebb módján, keletnémetül, hogy merre van Budapest? Nos, Jani bácsi józan paraszt ember volt, és bár nagyon sok nyelven egyáltalán nem beszélt többek között kelet-németül sem, megértette, hogy ezek a megrímedt turisztok Budapestre akarnak eljutni. Mivel szegényes német tudása, túl sok társalgási lehetőséget nem kínált az öregedő juhász számára, így hát elővette ünnepi eszét, és a szovjet háborús filmeken felcseperedett nemzedék minden, háborúból elsajátítható német szókincsével csak annyit mondott, Budapest irányába visszafelé mutatva, hogy: „cvancik kilometer feszt curikk!”

Nos, ha valaki megkérdezi, hogy Ukrajna mikor csatlakozhat az Európai Unióhoz, egyszerűen csak annyit kell mondani az embereknek, hogy: „cvancik jírzs feszt curikk!”

nyitókép: rr.sapo.pt