
ITT A PIROS, HOL A PIROS
Hrubík Béla: Így múltunk el idén, mint a világ dicsősége
2024. dec. 28.


Így év vége felé, amikor az ember lélekben már a híres és méltán hírhedt szilveszteri palóc ratyli elkésztéséhez szükséges alapanyagok beszerzésével tölti ki napjait, van ideje elgondolkodni azon, mit is kapott a 2024-es esztendőtől.
Persze nem érdemes nagyon mélyen és nagyon komoly témákba belegabalyodni, mert az embert még depresszióba süllyeszti a világegyetem megmentésének szándéka, ami ellentétben a ratylival, nemcsak szükséges, de nem is lehetséges. Így is elég baj van azzal, hogy a ratylihoz való prüntyingot és pargyellát már szinte senki sem termeszti vidéken. Pedig azok a régi jó dolgok, csak azok megvolnának még! Régen a pargyella szinte szabadon termett, annyi volt belőle, de mára már – mint a paszedlás rekettyének vagy a füttyös birzingnek – szinte nyoma sincs a konyhakertekben.
A politikai témák kibontása is csak nagyon óvatosan lehetséges ebben a lélekkritikus időszakban, és egy pohár jó házi pálinka elfogyasztása nemcsak szükséges, de kevés is.
Bár a brit tudósok azt állapították meg, hogy a pálinka egyébként sem segít megtalálni a válaszokat korunk problémáira, viszont legalább segít elfelejteni a kérdéseket, ami – mondjuk – meg eléggé fontos. Nos, maradjunk is ennyiben. Ahogyan Dózsa Pál Tibor Béla, atyai Tolna vármegyei barátom mondaná, aki már szintén csak tolna, de megye, hogy inkább ilyenekről beszélgessünk, mint valami hülyéségekről.
Az ünnepek előtt, egy közúti ellenőrzés keretén belül megállítottak a rendőrök. Mára már nagyon vigyázok a rend őreivel való találkozással, amióta egyszer a rendőrautót mentőautónak néztem a hajnali ködben. Nagy hiba volt. Tanultam belőle. Az egyik rendőr, miután illedelmesen beköszönt az autómba, megkérdezte tőlem, hogy használtam-e tudatmódostó szert mostanában, vagy esetleg akár ma is! Én mondtam neki, hogy csak egy cikket olvastam a Gennyík-N magyar mutációjában, a Napunkban, de azon kívül semmit. Erre a rendőr illedelmesen szalutált, és azt mondta, hogy ők csak a rövid távú memóriavesztéssel foglalkoznak, a hosszútávú következményeket nem szűrik. Erre kicsit megnyugodtam, és így kiekerültem a büntetés veszélye aló, bár
Isten nem bottal ver, hanem liberális médiával.
Persze a ratylihoz való zöldségbeszerzés közben az ember akaratlanul is beleszalad politikai ratylikba. Így történt, hogy egy írásban azt olvastam, miszerint egy DK-s (Demokratikus Koalíció, ha van ilyen egyáltalán még Magyarországon?) rajongó Dobrev Klárát Audrey Hepburnhöz, a világhírű színésznőhöz hasonlította. Arról nem szólt a hír, hogy szemműtét előtt vagy után jutott erre a következtetésre, de tudjuk, hogy a szerelem sokszor öl, butít és vakít is. Mondhatni, hogy a szeme, mint a sasé. Csak nem olyan éles, hanem olyan csipás. Nos, amikor a két képet egymás mellé tettem, semmi kétségem nem maradt. Úgy is mondhatnám, hogy olyanok, mint két tojás. Csak az egyik gerletojás, a másik pedig strucc.
De hogy a sport világába is beleszagoljunk, így ratylibeszerzés közben, megtudtuk, hogy megszerezte profi labdarúgói pályafutása első találatát Romano Floriani Mussolini, a Juve Stabia játékosa. A név nem véletlen, és akár ismerős is lehet, ugyanis a 21 esztendős hátvéd az 1922 és 1943 között miniszterelnöki székben ülő fasiszta politikus és diktátor, Hitler jóbarátja és szövetségese, Benito Mussolini dédunokája. Erre rátesz még egy lapáttal, hogy egyébként a radikális szurkolóiról nevezetes Laziotól került kölcsönbe a másodosztályú együtteshez, és bár többször kijelentette, hogy csak a futballtudásával szeretne címlapokra kerülni, ez a vágya ezúttal sem teljesült.
A Cesena elleni bajnokin ugyanis a találatát követően többen is karlendítéssel skandálták a nevét, ami nem feltétlen hasonlított az integetéshez.
Mielőtt azonban, valaki rosszat gondolna, csak emlékeztetünk mindenkit is, hogy az ukrán demokratikus hadseregben a hírhedt Azovi zászlóaljban, (bár nem tudjuk, hogy léteznek-e még egyáltalán) a köszöntésnek ez egy teljesen természetes formája, ami a nyugati globalista elit számára elfogadott, mint a Mirotvorec által felállított demokratikus halállisták. 1,2,3. Most lehet sikítani!
Utoljára hagytuk a legizgalmasabb, és egyben legprovokatívabb témát, miszerint Vlagyimir Iljics (Rasz)Putyin már régen a másvilágra szenderült, és a hat (nem létező, de azért még élő) hasonmása közül, most az egyik irányítja a világ legnagyobb hatalmának had- és egyéb seregét. Sajnos ez nagyon rossz hír a világ dromedárjai és Volodimír Zselé számára is, hacsak neki is nem van legalább egy hasonmása, mert bizonyosan hamarosan szüksége lesz rá – akárki akármit is állítson. Az oroszoknál a halhatatlanság egyébként nem újkeletű, hiszen a köztudottan egykori német kém, Vlagyimir Iljics Lenin, rövidítve hatodik Lenin, aki köztudottan élt, él, és élni fog. Puttyinnal sem lesz ez másképpen. Mondjuk, majd úgy százegy-kétéves korában már gyanús lesz, hogy még mindig milyen fiatalosan lovagol a medvéken, és a szibériai fagyos vadvizekben halászik az orosz védelmi miniszterrel, félmeztelenül.
De térjünk vissza az írás eredeti témájához. A jó palóc ratylihoz, aminek a fogyasztása nemcsak fontos az éleslátáshoz, hanem szükségtelen is. Ha megvan modern hozzávaló, ne teketóriázzunk, hanem mossuk meg alaposan, reszeljük fel apróra, vigyázva, nehogy szálka menjen a kezünkbe, majd a főzés után úgy ahogy van, vágjuk ki a kukába. Ha nagyot koppan, akkor tudhatjuk meg, hogy sikerült-e jó ratylit készítenünk, mert ez egy olyan étel, amit soha nem tudunk elrontani.


Hrubík Béla


