LIBERNYÁKULUM

Hrubík Béla: Kale, de nem vala, az új finn Kalevala! 2023. febr. 1.

Szinte hihetetlen, de a 19. században Finnországot az ezer tó hazáját is utolérte a nacionalizmus szele, aminek eredményeként született meg a Kalevala, a finn teremtéstörténet. Akkoriban azonban még nem számoltak azzal, hogy jóval később lesznek olyan finn teremtések, akik után nem feltétlen születnek majd eposzok, inkább egyfajta tesze-toszok. A finn hőseposz egykori szereplői sem gondolták, hogy lesz még olyan idő, melynek történései még őket is a feledés homályába taszítja, hiszen a mostani kor olyan liberális piaci termékeket állít majd elő, ami az északi fénynél is világosabbá, szivárványosabbá teszi a nyugati elmét, és ezt a jobb sorsra már nem igen érdemes nemzetecskét.

A finnek az utóbbi időben, sokat hallatnak magukról. Amikor legutóbb, úgy jó 10 évvel ezelőtt Helsinkiben jártam, jártunk barátaimmal, még a finn Mikulást is megértettük, és még semmi jele nem volt annak, hogy ez az ország is megállíthatatlanul elindul az idiotizmus lejtőjén. A konyhájuk az akkor is pocsék volt, az italfelhozatalról meg ne is beszéljünk, hiszen a Tallin és Helsinki között közlekedő hajókompon a finn barátaink két kupica erdélyi szilvapálinka után már eposzokat énekeltek a Kalevalából, és közösen részleteket mutattunk be a Titanic című filmből, amikor jégdarabokkal fociztunk a fedélzeten. 

Arról, hogy ide jutottak, nem csak a fiatal, bulizó miniszterelnökük, Sanna Mirella Marin gondoskodik mostanában, akinek olyan militáns kijelentései vannak, mint valami északi amazonnak, és aki már legalább két világháborút megjárt veterán tapasztalatával osztogatja a fegyvereket és a lőszert. Pedig még csak 38 éves. Soha nem lehet korán hülyének lenni manapság. Azon, hogy kicsit defektes a fruska, nem lehet csodálkozni, hisz a nyugati, finn családmodell minden erényét magába szíva nőtt fel a Tamperétől délnyugatra található Pirkkala városában egy önkormányzati bérlakásban anyjával, és annak női élettársával. 

Az anyja valószínűleg gyakran mondogatta neki, hogy apád helyett, anyád leszek. 

Valószínűleg az apahiány okozta sokk termelhette ki belőle azt a sok okos gondolatot, melyet képvisel. Régen még kérdés volt, hogy Helsinki vajon már nyugat-e, de mára már nem kérdés. Az. Mindennel együtt, amit ez ma jelent. A nemrégiben, a finnországi Espoo-ban lezajlott műkorcsolya Európa-bajnokság nyitóünnepségén egy transzvesztita műkorcsolyázó produkciója volt az egyik műsorszám. 

Régen fókákkal labdáztak, mára golyókkal a szoknyában fókáznak. 

A középkorú transzvesztita férfi, aki Minna-Maaria Antikainennek nevezi magát, korábban beszámolt róla, hogy jéghercegnő szeretne lenni, és ezen elképzelésének teret is adtak az Európa-bajnokság szervezői, a média pedig asszisztált hozzá. Nem is tudom elképzelni ha egy rakás száraz kutyaszarnak képzelte volna magát, akkor mi van? Ez ma a trendi. Ha valaki akarsz lenni nyugaton, a transzvesztitizmus már alapkövetelmény. A sajtóban olyan címmel jelentek meg írások, mint „Egy férfi, aki jéghercegnő akar lenni,“ illetve „Amikor a »nem« nem számít,“ „Minna-Maaria – Egy bátor álom megvalósítása”. 

Hát a produkció vagy a erekció nem igazán sikerült: úgy is mondhatnám, hogy dugába dőlt.  Vagy a korcsolya volt életlen vagy az elméje tompa, 

de a faszi, vagy mi, akkorát bukott néhány méter után, hogy a finn tavakon megrepedt a jég, és azt hitték tavaszodik. 

Az, hogy a finneken röhögött a fél világ nem tette őket nagyobbá. Bár szerintem nem nevetségesek voltak, hanem siralmasak. Nemcsak mi, hanem még a finn Mikulás, Joulupukki sem értette. Meg hogy ennek mi köze volt a jégtánchoz, vagy az Európa-bajnoksághoz? Ez nemcsak a gyermekkoruktól keményen edző, igazi jégtáncosokat és műkorcsolyázókat alázta meg, hanem rávilágított arra is, hogy jelenleg a fegyverekre szánt nyugati pénzeket nem a háborúra, nem a Leopard tankokra vagy az F-16-os repülőgépekre, hanem sürgősen új elmegyógyintézetek építésére kell fordítani. Ez akkor is az igazi futóbolondok kora, ha a jégen szaladgálnak.

De vajon miért érezte úgy a finn Minna-Maaria Antikainen, aki egyébként férfi, hogy a jégen kell valóra váltani álmait? A finnországi műkorcsolya Európa-bajnokság szervezői pedig miért érezték úgy, hogy a nagy álom megvalósításához segédkezet kell nyújtaniuk a férfiból nővé lett „műkorcsolyázónak”? Az espooi Eb-megnyitó rémálommá vált, nemcsak a javakorabeli „sportolónak”, de a nézőknek is. Sőt, inkább nekik. 

A töketlenkedés szó itt új értelmet nyert. Szó szerint. 

A mini tüllruhában szegény Minna olyannak tűnt, mint a amikor az igazi Yeti a titokban vett balettórák után beoson a Hattyúk tavának díszelőadására, és a nézők hirtelen nem tudják eldönteni, hogy támadás érte-e a színházat, vagy ez a bónuszmeglepetés. Az üzenet a szervezők részéről viszont elég egyértelmű. Nem kell a tehetség, a szorgalom, a kitartás és a munka. Elég ha pont olyan kretén vagy, mint amit a környezeted elvár Tőled, és máris híres lehetsz. Európai, ha ez még jelent egyáltalán valakinek valamit.

A tarnszgender nőnek öltözött férfinak azonban nem ez volt az első jégtánc-előadása. 2020-ban gésának öltözött, arcát fehérre festette, és japán zenére próbált figurákat bemutatni a jégen. A japánok azóta is kezelésre járnak, és a rémtörtének szájhagyomány útján terjednek, mint a kolera, de csak éjjel mernek beszélni róla az emberek. Persze mi értjük, hogy a világhír felé vezető rögös úton nem kell mindjárt az első vakondtúráson megbotolva feladni. Végül is olyan világhírességek nyomába eredhetett a mi kis Minnánk, mint az egyenlítői-guineai Eric Moussambani Malonga, becenevén a bálna, aki a 2016-os olimpián majdnem belefulladt a vízbe a 100 méteres férfi gyorsúszás előfutamában, vagy Conchita Wurst, aki tarnsznőként alsógatyában, fürstlivel a szoknya alatt Ausztriát képviselte a 2014-es Eurovíziós Dalfesztiválon, avagy a lopás miatt szökésben lévő Sam Brinton, közismert “transzvesztita királynő” (drag queen), akit Joe Bidé nevezett ki a washingtoni szövetségi energiaügyi minisztérium atomenergetikai hivatalának a “használt nukleáris fűtőanyag elhelyezéséért és hulladékgazdálkodásáért felelős helyettes államtitkári posztjára. Most már a finneknek is lesz egy világhírű barma, bár inkább azt gondolom, hogy nem híres, hanem hírhedt lesz. A finn csodajégkirálynőről talán jégcsarnokokat nem fognak elnevezni, legfeljebb egy jégkunyhót az eszkimók, mert akkorát taknyolt az európai bemutatón, hogy még most is észlelik a rezgéseket az Antarktiszon lévő mérőállomások.

Hiába tehát a tülöngés a hírnévre, mert már idiótának lenni sem egyszerű, óriási a konkurencia, és a férőhelyek száma egyre fogy.