A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Screenshot 2022 11 07 at 07 46 37 Viszlát 1920 1920px

Hrubík Béla: Lenin újratöltve! 2022. nov. 7.

A történet valamikor a múlt évezred vége felé kezdődött. No nem kell megijedni, nem a lovagkorról akarok írni, csak a nyolcvanas évek elejéről, amikor is Lajoska barátunk, akit mindenki csak Lajoskának hívott azon egyszerű oknál fogva, mert ez volt a neve, a bányászati szakközépiskola végzőse volt. Nagyon nem tudott magával mit kezdeni, de nem igazán akart bányász lenni, amit némiképpen alátámasztott az a tény is, hogy csilletolásból bukásra állt, és valljuk be, hogy egy bányász csilletolás nélkül, nem bányász.

A helyi Bányász Szakszervezet egyik kultúrfelelőse gyakran maga mellé vette Lajoskát, hogy besegítsen neki a kulturális munkába, ami abból állt, hogy jelszavakat festettek vörös vászonra. Később néhány jelképet is fel-fel festett Lajoska a jelszavak mellé, majd annyira megtetszett neki a dolog, hogy otthon, művészi magányában, különböző Marx és Engels fejeket kezdett el festeni próbaképpen. Az összes kommunista közül, nem tudni miért (talán mert megérinthette az örökkévalóság szelleme e lényben), vagy miért ne, neki Lenin elvtárs jött be leginkább, bár inka nem volt a családjukban.

Így aztán Lajoska, egy nap színre lépett a talentumával, és az ,,Örök időre a Szovjetunióval” valamint a ,,Lenin élt, él, és élni fog” jelszavak mellé, odarittyentett egy alaposan megkomponált Lenin fejet. A karrierje innentől kezdve felfelé ívelt, mint a mezőgazdasági szövetkezetek 105 %-ra megtervezett terménybetakarítási mutatói. Nemcsak a helyi szakszervezetnek, de már a szomszédos járásbeli, sőt a kerületi szakszervezetek megrendelésére is festett Lenin fejeket. Volt a kínálatában Lenin elölről, oldalról, pirosan, dacosan, kicsiben és nagyban, mosolyogva és következetesen, kezet lendítve és okosan, bár 

ezt volt a legnehezebb megfestenie élethűen.

Lajoska megfogta az Isten, akarom mondani Lenin elvtárs lábát. Mivel nem volt művészeti iskolája, így csak naiv festőként könyvelték el a környezetében is, ami az ő esetében kettős naivitást is jelentett, hiszen naivan azt gondolta, hogy ebből élete végéig meg fog majd élni. Aztán jött a rendszerváltás, és Lajoska karrierje kettétört, mint a keménymagos sósrúdé, mert Lenin fejei után alaposan megcsappant az igény, mondhatjuk úgy is, hogy leamortizálódott, mint a Csehszlovák korona felbélyegzés után.

A bánya is bezárt. A munkanélküliek keserű kenyerét és savanyú fröccsét iszogatva búslakodott a helyi söntésben naphosszat, várva, hogy csoda történjen. A kocsmáros megsajnálta a tétlenségét és felbiztatta, hogy próbáljon meg vállalkozni, portréfestésben, hiszen Michelangelo is nagyra vitte. Lajoska felvillanyozódva adta fel első hirdetését a járási lapba, nagyon egyszerű szöveggel: festést vállalok! Jöttek is hamarosan a környék összes özvegy, és még özvegyebb asszonyaitól a megrendelések, fürdőszoba, konyha és ebédlő festésére. Lajoskának később némiképpen módosítania kellett a hirdetését, és a következőben már úgy jelentette meg, hogy portré festést vállalok

Erre azonban valahogy nem nagyon kaptak az emberek. A kocsmáros megsajnálta Lajoskát, és egy napon megkérte, hogy fesse már le őt. Volt nagy öröm, hiszen ez volt a rendszerváltást követően az első munkája. Amikor elkészült a festménnyel, a kocsmáros kitette a falra a friss, ropogós képet. Rossz nyelvek néhány féldeci után azt állították, hogy attól a naptól kezdték a kocsmát úgy hívni, hogy a Söntés Vladimír Iljicshez, 

mert a kép bizony hasonlított egy kicsit Lenin elvtársa, de hát falura jó volt. Jóvanazúgy. És jó is lett!

Jöttek is következő megrendelések, a helyi szervezetek vezetőitől, a tűzoltóktól egészen a sportszervezetig, mert ha egy üzlet beindul, akkor beindul. És nem is volt semmi baj, csak valahogyan mindenki, akit Lajoska lefestett, nem tudni miért, picit hasonlított Leninre. Nem is tulajdonítottak ennek különösebb jelentőséget mindaddig, míg a helyi polgármester felesége, aki egyben a Nőszövetség elnöke is volt, nem rendelt meg egy portréképet az egykori menyasszonyi fényképe alapján. A festmény időre elkészült. A hófehér menyasszonyi ruha kifejezetten szép lett, és nem is volt vele addig semmi baj, míg a megrendelő meg nem látta, mert bizony ő is hasonlított rajta egy kicsit Leninre, ami valljuk meg, hogy egy menyasszony esetében, még ha évtizedek távlatából is, igencsak furcsán hatott.

Az asszonyság meg sem állt a panaszával a helyi plébánosig, aki nyugalomra, embertársa iránti szeretetére, és megbocsájtásra intette a felháborodott asszonyt. Még az egyik vasárnapi miséjén is belefoglalta a megbocsájtás szükségességét a prédikációjába, és hogy ne érje szó a ház, vagyis a templom elejét, a pap is rendelt egy magasztos Isten szeretetével és kegyelmével átitatott portrét Lajoskától, hogy példát mutasson a közösségének. A kép nemsokára el is készült. A szomszéd parókiákról egymásnak adták a kilincset, mondhatjuk úgy is, hogy szinte csodájára jártak a paptestvérek, mert mindenki szerette volna látni Vladimír Iljics Lenint, katolikus miseruhában. Azonban minden csoda három napig tart. Ez sem tartott tovább. Sajnos a következő példabeszéd a vasárnapi misén, már nem a megbocsájtásról szólt, pedig Isten legyen a tanúnk, szegény plébános a valóságban tényleg hasonlított Leninre. Lajoska mélyen magába roskadva tengette a mindennapjait a helyi kocsmában, ahol néhanapján, ha felöntött a garatra, el-el énekelte, hogy száz Leninnek ötven a fele. Vállalkozása keretén belül még egy időben forgalmazni kezdte a Kampec márkájú szúnyogirtót, de valahogyan éppen abban az időben vagy sok volt a fecske, vagy kevés a szúnyog, ezért ezzel a szolgáltatásával sem hagyott mély nyomokat a világban.

A szerencse kereke azonban mindig forog: így történt, hogy Lajoska szomszédja, az európai munkaerő piac megnyitása után, munkát talált egy negyedmilliós németországi városban, Gelsenkirchenben, ahol néhány év múlva, teljesen véletlenül, a helyi kommunisták, akik egyben BLM aktivisták is voltak, úgy döntöttek, hogy vesznek egy csehországi kiselejtezett, kétméteres, öntöttvas Lenin szobrot, és felállítják azt, mondván: ,,ha a rasszisra, antiszemita és fasiszta múlt kísérteteinek lehet szobra Németországban, akkor Leninnek is“, aki szerintük ,,világtörténelmi jelentőségű, kormeghaladó gondolkodó volt, a szabadság és demokrácia korai harcosa“.

A kormeghaladással valószínűleg arra gondoltak, hogy korát megelőzve, ő irttatta ki saját népét először a világtörténelemben. 

Nos, ezzel az érveréssel nehéz lenne vitába szálllni, látva az Európai Unió jelenlegi irányvonalát, ahol a lenini rögös úton, Marx tőkéjével a tarisznyájukban, nagyon jó tempóban haladnak. Visszatérve Lajoskához, akinek a szomszédja éppen a világnak eme szegletében jött szakmunkálkodni, adott néhány megkopott Lenin képet ennek a derék embernek, hogy talán a kapcsolatai lévén értékesítani tudja azokat.

Nos, a lépése nemcsak hogy bejött, hiszen Lenin elvtárs képeit Gelsenkirchenben viszik mint a cukrot, hanem leporolva ecseteit, újra munkához láthatott. Amit a szocializmusban szocializálódott elvtársaknak nem sikerült véghezvinni negyven év alatt Kelet-Európában, azt Németországban néhány év leforgása alatt megvalósították.

A komunizmus itt már szinte Lenin elvtárs irányelvei szerint valósul meg, hiszen a városkában élő bevándorlók zöme egész nap nem csinál semmit. Kávéznak, sétálgatnak, nézegetik az üzletek kirakatait, felveszik az államtól kapott bőséges támogatást a négy feleségükre és a húsz gyermekükre, majd ha úgy tetszik nekik, bandákba tömörülve elllátogatnak egy-egy helyi üzletbe, ahol bevásárolnak a szükségleteik alapján és Lenin elvtárs kommunizmusának iránymutatásait figyelembe véve, fizetés nélkül távoznak.

A lenini eszme tehát megvalósulni látszik a nyugati féltekén. Irigykedve nézzük, hogy a németeknek még ez is jobban sikerül. Lajoskánk pedig dörzsöli a tenyerét, hiszen a helyi söntésben, ahol a kocsmáros ismét kirakta az egykoron róla készült portrét, gyakran mondogattja, hogy lám neki volt igaza, mert Lenin élt, él és élni fog. Már csak egy vágya van. 

Hogy őszülő fejjel még megfesthesse Ursula von der Leyen, az EU Központi Bizottsági elnökének portréját. 

Abban biztosak lehetünk, hogyha kívülről nem is fog hasonlítani teljesen Leninre, de belülről biztosan.

nyitókép: kykolnik.lj.ru/W.Flemming/POLITICO/P7