ITT A PIROS, HOL A PIROS

Hrubík Béla: Most kéne „Félbe” hagyni 2024. szept. 10.

Felhívásféle a józan észhez!

Szomorúan nézem ezt a brazil szappanoperák nihili szintjét alulról ostromló, mára teljességgel kutyakomédiába torkolló jelöltversenyt, mely nemcsak a felvidéki magyar politika teljes Mónika show-jává süllyedt, de egyben arculcsapása a párt még meglévő tagságának és választóinak is egyben. Megmérettetésnek nem merem nevezni, hiszen a mai napig csupán egyetlen jelölt, Gubík Laci ismertette tisztességgel a programját.

Kérdezhetnénk mi történik itt, de csak annyit tudni ebből, már ami látszódik a pártnak kölcsönzött bérelt autó magányából, 

hogy egy teljesen dilettáns, önmaga politikai teljesítményétől elájult, és egyben önmagát rabul ejtő vezető politikai őseposzának utolsó, egyben üres díszletek előtt lezajló végjátéka ez. 

Az, hogy valaki pártelnökként hónapok óta nem végez politikai munkát, ha csak a saját kiszemelt elnökjelöltje melletti vidéki haknizását nem vesszük annak, havi fix bérért, de még arra sem hajlandó, hogy a saját, a tagság vagy a kongresszus által megválasztott legitim elnökséget összehívja, hogy legalább kommunikáljanak egymással arról, ami történik egy sorsdöntő szeptember végére kiírt kongresszus előtt (és ne adj' Isten az Országos Tanácsot összehívják, hogy ne fulladjon közröhejbe az egész), mely arra hivatott, hogy elnököt válasszon a pártnak, melynek tagságát egyébként senki sem kérdezi meg arról, hogy mit szól ehhez, az nemcsak felelőtlenség, de hanyag bűn is.

Arról a dilettantizmusról nem is beszélve, hogy a párt jövőjéről, a felvidéki magyar politizálás irányáról egy olyan időszakban kellett volna vitázni, negyvenfokos kánikulában és nyári szabadságolásokban, mely időszak mindenre alkalmas, csak politikai munkára nem. A kérdések sokaságát veti fel ez. 

Miért és kinek a kedvéért csinálják ezt? Mit és kit szolgálnak ezzel a gyorsított eljárású elnökválasztással? A párt választ elnököt, vagy az elnök választ tehát pártot magának így? 

Persze minden relatív. Ez is. Még mindig van hová süllyedni, de ha elértük a gödör alját, akkor talán át lehetne gondolni, van-e innen kiút, és merre tovább.

Mivel a jelöltek bemutatkozása, melyeknek végleges számát csak némi „megvilágisodás” esetén tudjuk egyelőre, elindult a járásokon, úgy tűnik a kocka el van vetve, pedig nincs. Gyakran olvassák az írástudók szemére, a miénkre is, hogy csak kritikát fogalmazunk meg megoldás helyett (pedig ez nem így van),  ahelyett, hogy vázolnánk a lehetséges megoldásokat.

Nos szerintem, ami most folyik, az minden, csak nem érdekérvényesítés és politika. 

Ez a jelöltállítási folyamat már olyan, mint amikor a klinikán sorra bújnak ki a hatos ikrek az anyjuk méhéből, és a férj egy idő után halálra rémülve javasolja a doktornak, hogy oltsák le a villanyt, mert ezek a fényre jönnek. És ez még akkor is így van, ha tisztelet a kivételnek, látunk a fényre jövők között szentjánosbogarat is. 

Az a szó, ami először eszembe jut erről a helyzetről az, hogy méltánytalan.

Azokkal szemben, akik a kis közösségeket helyben, minden kudarc és sikertelenség ellenére életben tartják, a vállukon viszik, hitet adnak számukra. 

Méltánytalan és megalázó. 

Aki egy ilyen helyzetben elvállalja a jelölést, azt tegye felelősségteljesen, mint ahogyan van is ilyen vállalás a jelöltek között. A bátorságot azonban nem szabad összetéveszteni a vakmerőséggel, ne adj' Isten a merő vaksággal. Ezt az ámokfutást most kéne „Félbe”hagyni. A jelenlegi elnök lemondását a szeptemberi kongresszuson köszönettel tudomásul kell venni, és a következő elnökválasztásig az ügyeket vigye egy ügyvezető, karcsúsított elnökség. Van mit tenni a szervezés terén, járni kell a vidéket, beszélgetni az emberekkel, a párttagokkal, 

mert a hitelt, munka nélkül nem fogjuk tudni visszaszerezni. 

Hogy hogyan és mit kellene tenni? Arról egy külön felhívásban szólok hamarosan.

nyitókép: sita