MAGYAR KÁRTYA

Hrubík Béla: Pezsgő(s) vacsorák 2022. okt. 25.

Kampány-finiselünk. Ez nem olyan útfelújításos finis, és az építkezésekkel ellentétben, amikor a falakat felhúzzák, és a fal legmagasabb pontjára kikerül egy szalagokkal ékesített ágacska, itt minden van, mint a bivalybasznádi búcsúban.

Szerintem nincs olyan énekes a Kárpát-medencében, aki ne lépett volna fel valahol, valamelyik kampány bulin. Nincs olyan ígéret, a Marsra vagy a Napra szálláson kívül, ami el ne hangzott volna legalább kétszer. Nincs olyan területe az életünknek, melyet nem tuningoltak volna fel a megváltásunkon kívül valamiféle találmánnyal, amit eddig még senki sem szabadalmaztatott. Országos szinten szórólap felolvasó estek és értékelő szakkörök alakultak, majd hullottak a mélybe. Hihetetlen mennyiségben fogyott a bor, a gulyásleves, és a Saguaro palackozott víz. Uszodák, drótkötélpályák, kikötők újultak fel virtuálisan, hogy a kampány végeztével oda hulljanak vissza az álmainkkal együtt, ahonnan előhúzták őket: Rodolfó bűvészkalapjába.

Volt régi idők mozija, nagyon ötletes, végeztével a csak a régi idők emléke maradt, meg mi, ahogyan ülünk, mint a moziban.

Építettek a pókember gyorsaságával körforgalmat hét perc alatt, főúton – a kérdés az, hogy ügyes közmunkásokra, vagy politikusokra van nagyobb szükség a megyéken? Ígéreteikkel, még Chuck Norrist is megszégyenítették egyesek, pedig ő novemberben foglalt asztalt a müncheni Oktoberfestre és kapott.

Volt itt minden:

pubertásra kisatírozott ötvenesek diszkrét bája,

egyeurós ebédek a helyszínre hordva, szigorúan nyuggereknek,

ötven zseton a borítékba szavazatvásárlásra, energiatámogatásnak álcázva,

festett nők és pezsgős vacsorák,

vagy pezsgő, s vacsorák, kinek hogy tetszik.

Volt olyan jelölt, aki a szórólapja hátoldalán nem programot hirdetett, hanem ötletesen a vállalkozását reklámozta. Így aztán az Annamária nevű törlőkendője vált a választási programja részévé. Ha itt véletlenül az Annamária törlőkendőt választják meg polginak, az vesse rá az első követ, aki ezt nem próbálná meg.

Persze van előnye is, hogy nincs hátránya, és ha bukik, legalább nem megy tönkre.

És a szórólapok sem maradnak a nyakán, hiszen újrahasznosíthatók, az erdők megmentése érdekében.

De a legjobban – nekem legalább is – az a meghívás tetszett egy korosodó polgármester jelölttől, aki

utolsó találkozóra hívta a választókat.

Nem tudom mi ihlette meg őt, talán Leonardo da Vinci által megfestett bibliai utolsó vacsora, vagy valamit már tudhat a világpolitika alakulásának jövőjéről, netán olvashatta a vak bolgár jósnő, Baba Vagga jövendöléseit.

Persze, s ebből volt a legtöbb, voltak, akik tisztességesen végigjárták a választói körzeteket, falvakat, megszólították az embereket, és a valóságnak megfelelően mutatták be eddigi eredményeiket is.

A számok kusza halmaza mögött nagyon sok értékes, tenni akaró ember van, akik többnyire a saját szabadidejük rovására, önkéntesen próbáltak eljutni hozzánk, választókhoz. A kisebbségi létünkből fakadóan, mi vagyunk a legrosszabb helyzetben, főleg a peremvidéken, ahol többszörösen is kisebbségben vagyunk, hiszen itt kellene valami eredményt elérnünk, ami valljuk be, néha szinte lehetetlen, főleg akkor, ha nemcsak a többségi szlovák jelöltekkel és választókkal,

hanem önmagunk soraiból kell megküzdenünk a sajátjainkkal, akik nem a közösségben, hanem saját egójukban és dicsőségükben látják a régió felemelkedésének lehetőségét.

Nem ítéletet mondunk felettük, csak a helyzetet elemezzük. Nem tanulunk a történelemből, néha még történészként sem, és persze azt is gyorsan elfelejtjük, hogy egy-egy hivatali, vagy irodai széket, pont azok tettek az illető becses feneke alá, akik ellen most küzd.

Az idő igaz, s megmondja, mi nem az. Talán így fogalmazhatnánk meg legjobban. Lassan legördülnek a függönyök, még egy utolsó nekirugaszkodás, és szembe jön velünk a hétköznapok szürkesége.

A plakátokat lemossa az információs táblákról eső. Ha úgy érezzünk, hogy mindent megtettünk, amit megtehettünk, akkor nem fogjuk érezni azt, hogy a munka hiábavaló volt, függetlenül attól, hogy milyen lesz az eredmény. A valóság az, hogy nagyon nehéz idők jönnek.

S a tréfát félretéve, bizony nem babra megy a játék. A testületek, önkormányzati helyek, polgármesteri székek akkor is elkelnek, ha nem mi ülünk beléjük. Ha lehet kívánságunk, akkor már inkább az legyen, hogy azok a jelöltek üljenek bele, 

akik szolgálni, és nemcsak kiszolgáltatni tudják a szülőföldünket.

Hrubík Béla

nyitókép: pixabay.com