Hrubík Béla: Piaci rés a politikai falon 2023. ápr. 27.

A Szlovákiában élő, Stockholm-szindrómában szenvedő, magyarul beszélő állampolgárok és a liberális média – mert utóbbiakat a szindróma már belülről rágja – alighanem téli álmot aludtak az elmúlt harminc évben, amikor időről-időre fél tényezőként feltűnnek a szlovák pártok listáján egy-egy felemelkedett, majd idővel a pártjával együtt a feledés jótékony homályába süllyedt pártvezér és párt oldalán, akik minden alkalommal azt bizonygatják, hogy mostantól aztán minden más lesz. Jön a Kánaán, belefulladunk a jólétbe, meg világbéke köszönt a kisebbségekre, mert ők ezt igazából és komolyan garantálják, Isten minket úgy segéljen, és még az idők végezete előtt megoldják mostan már mindörökre azokat a bajokat, ami a szegény sorban sínylődő, nyelvükhöz, kultúrájukhoz, búzájukhoz és krumplijukhoz ragaszkodó felvidéki magyar kisebbséget „báncsa”.

Természetesen ezeknek a vakegereknek, akiket kirakati majom módjára hordoznak körbe Dél-Szlovákiában, hogy elhitessék minél több idült állapotban lévő ápolttal, hogy csakis ők képesek odafigyelni rájuk, orvosolni az Orvos Orvosovics Orvosov által már nem kikezelhető agyrákot, ami láthatatlanul rághatja ezeket az embereket, ha még 103, és ezen belül a több mint harminc év sem volt elég ahhoz, hogy rájöjjenek, hazudnak nekik, mint a vízfolyás. Ezeknek már azt sem szabad elhinnünk, hogy felkel a Nap. 

Minden valamire való szlovák pártocskának van már saját magyarja, „nasi magyari”, ahogyan nevén nevezik a kisdedet, akik amúgy, valójában nasi módjára fogynak el idővel a délutáni kávék mellett. 

A szlovák politikai elit jól látja a piaci rést a felvidéki magyar politizálás falában, de a kiválasztott kliensek is gyorsan beilleszkednek ezekbe a résekbe, melyek többnyire a pártvezérek dereka alatt, közvetlenül a hajlatban vannak. Néhány ügyes mozdulat, helyezkedés, és márt ott is vannak a kívánt helyen. 

Az igazság az, hogy a rendszertelen váltás óta ahol megjelentek ezek a kirakati bábok, Mečiartól Kacsiarig, akiket néha megmakogtatnak a tévében, vagy háttér-biodíszletként beállítanak a szónokok mögé, hogy lássák a választók, élnek, mindenhol bukás lett a vége. A dolguk végeztével szépen elfelejtődtek, vagy eltűntek a süllyesztőben vagy - és ez a jobbik eset, mert ilyenre is van pozitív példa - visszataláltak az övéik közé, mert maguktól is rájöttek, hogy a szélmalomharcokat egyedül, hosszú távon nem lehet megvívni, és érdekérvényesítést csak azokkal vállvetve lehet kiharcolni, aki megélik, és meg is értik azt, hogy hol szorít a cipő.

Kétségtelen, hogy a hazai piaci rések legnagyobb szagértője, építő- és egyben sarokköve az a Simon Zsolt, aki több rést is képes egyszerre betölteni tehetségével. Nem hiába volt miniszter. A gazdaság nyújtotta korlátlan felelőtlenségű versenyben például remekül megtalálta azt a rést, 

amit a sokat ajnározott kannás borával remekül és maradéktalanul ki tudott tölteni a valódi szőlőből készült bor, és a Kampec márkájú szúnyogirtó között. 

Ezt talán csak a politikai résekben való otthonos, remek és szakavatott mozgásával tudja alulmúlni. Most is remek érzékkel találta meg hasonszőrű párttársait a Nagymihály környéki Vas- és Fémhulladékgyűjtők Regionális Pártjában, melyekhez önként és dalolva csatlakoznak majd a minisztersége idején a szűzdohánykvóta kárára agrár- és pénzügyi ismeretekre szert tett Pádár környéki dohány elsimítók is. Ezen összetett színházi produkcióval, amit a politikai színpadra készítenek akár a 0,1%-ot megostromolhatják jó esetben, ami a maximális cél lehet, ha lesz elég ukrán búzából őrölt csomagolt liszt „ajándékba” a pártot önként támogató ,,kiccsaládoknak”. 

Simonnak két fő csapásvonala van, az első és a második, 

és rossz hír, hogy ezek a csapások leginkább minket sújtanak, leginkább, mint a bibliában. 

Az a hihetetlenül nagy, és mély politikai űr, amit a kilépésével, illetve saját közösségének elutasításával maga mögött hagyott, leginkább az őt támogatók két füle között jelenik meg a valóságban. Ez a valódi mélyűr! 

Őt közvetlenül, nem kisebb mértékben, követi a Ravasz réskutató, aki a PS- Agresszív Szlovákia liberális mozgalom magyar bomlasztásra létesített fiókjában talált kuckót és homokozót magának, és akinek nem kisebb helyről jönnek az okos tanácsok a megosztásra, mint egyenesen a Soros-ügynökség által szponzorált köztársasági elnöki irodából, ahol szűk családi körben is igencsak érintett. Volt miből merítenie, hiszen olyan hasznos tanácsokat is kaphatott eme legfelsőbb szintről, hogy a szabad művészi szabadság fokmérője és teljesen megengedett önkifejezése, 

ha egy művész például teljesen jó szándékkal vécépapírral körbetekeri Esterházy János kassai szobrát, majd ezt követően verekedésbe és dulakodásba keveredik az ezt ellenzőkkel. 

Ez a kocsmai szintű tanácsadás, bizonyára nagy haszonnal fog járni a következő választások előtt megtartandó kampánykörutakon is. Innen a festék sprayjel való szobordíszítés művészeti kivitele már csak egy fejesugrás a művészi szabadság világába. 

A legújabb piaci rést azonban nem más találta meg a falon, mint az a Peter Pellegrini volt kormányfő, a „smero-hlas” elnöke, aki mellett réspótlóként felsorakozott az egykori komáromi olimpikon Erik Vlček is, kétségtelenül neves biodíszletként. Hogy mennyire gondolta át azt, hogy milyen hiteles hangon lehet majd megszólalni az mellett a politikus mellett, akit korrupcióval és kenőpénzek átvételével is megvádoltak, és akinek a börtönkoszt kóstolgatásának rémálma Damoklész kardjaként lebeg a feje felett, az maradjon meg e neves kiszemeltnek szabadidős foglalkozásnak. Tanulhatott volna a történelemből, hogyan lehet megmenekülni a szirének énekétől. Odüsszeusznak ez sikerült. Igaz Pellegrini nem egy Homérosz, meg az evezőjét nyomógombra cserélő evezős sem Odüsszeusz. 

Az, hogy valóban elhitették vele, hogy politikai tényező lehet egy ilyen pártban, és nem jutott eszébe egy másodpercre sem, hogy csak haleledelnek kell a hazai pontyok beetetésére, a sok minőségi kérdést felvet, amit hála Istennek nem nekem kellene megválaszolnom. 

A nagy hal szájában a rést a kis hal tölti ki. Törekedhetünk mi itt teljes egység megteremtésére éjjel-nappal. Mindig voltak és mindig is lesznek olyanok, akik saját, egyéni sikereiket sokkal többre tartják, mint a közösségük szolgálatát. 

Az idő mindent megmutat, bár nekünk sajnos már egyre kevesebb van belőle.

nyitókép: rtvs