SZOBORPARK

Hrubík Béla: Sakkozás a galambokkal 2023. júl. 26.

A Most-Híd 202349276 kékülő elnöke, Sólymos László, a szeptemberi előrehozott parlamenti választásokba való sajnálatos, és egyben szükségtelen beavatkozási kísérletként érzékeli Orbán Viktor kijelentéseit, melynek célja a Szövetség megsegítése.

Hát ez persze simán félrevezetés, mert a Szövetséget éppen az segítette meg a legjobban, hogy a hiteltelen, a párttársaikat átverő és a választókat becsapó egykori Most-Hidasok különutas fenoménjai eltakarodtak a pártból.

Lehet, hogy ez tényleg sajnálatos volt, de nem szükségtelen. Sőt!

Szükségszerű a továbblépéshez. Mert miközben mi a parlamenti lista összeállításán dolgoztunk, ők már titokban, hetek óta a tetszhalott állapotából, ukrán lisztszínűre felsminkelt Dzurindával tárgyaltak, Bugár Béla uborkaszakértő irányításával a háttérben.

Orbán Viktor beszólása, miszerint ez az ország számunkra, magyarok számára elszakított országrész, történelmi tény, már ha Sólymos, Rigó, meg a többiek, éppen nem hiányoztak akkor a tanítási órákról, amikor ezt tanították.

Ha Szlovákia mai területe történelmileg, nem az ezeréves Magyar Királyság elszakított része, akkor vajon miből jött létre? Génmanipuláció hatására?

Ezzel nem mondott semmi újat, és ez így pont annyi, amennyi. Se több, se kevesebb. Meg legalább friss szelet hozott ebbe politikai hullák lepororlásától megáporodott kárpát-medencei levegőbe, hiszen a kisantant klimatizált külügyminisztériumaiban hirtelen olyan diplomácia mozgást eredményezett, mint az ingyen fagyi osztásakor a szocializmusban, vagy egykor a május elsejei Lenin-arcképek festésekor a helyi kultúrházakban.

Mennyi új, kommunista szellemű műsort lehetett beiktatni a nézhetetlen, uborkaszezon-ízű, globalista hazugságot okádó tévéműsorok kínálatába? Mennyi új, áporodott szellemű marxista bemondó csillogtathatta meg a tudatlanságát történelemből, meg hogyan csorgott Solymosék új, kék koalíciójának a szlogenje a ,,gyűlület“, nyálként, a marxista lelkületű bemondók szájából?

De nem is lenne tökéletes a nap, ha a rozsdásodó hidak pillérein szerényen tojogató madarak közül, a színes rigómadár is nem énekelt volna egy atlantista szinfóniát?

Rigó Konrád azt állítja, hogy a Most-Híd 20234872 számára megváltoztathatatlanok a határok.

Még jó, hogy az ilyen jenkik, nem tudnak még egy kordont sem arrébb tolni, nem hogy határt. De nem is kell, mert erre nincs is szükség. Meg Orbán Viktor sem erről beszélt.

Rigó szerint azok, akik megkérdőjelezik a határokat, feszültséget akarnak kelteni, és szembeállítani a szlovákokat a magyarokkal. Vagy románokat a magyarokkal. Érdekes módon, éppen Székelyföldön érzik úgy a románok is, hogy valami nincs rendben a nagy Dákó-Román elméletükkel.

Nem véletlenül festik be a román trikolór színeivel a kukákat, a házakat, a fákat, a kerítést, a villanyoszlopokat, a kutyaólat, a rendőrséget. Nem véletlenül hordják számolatlanul a II. világháborús német-magyar hősi halottaknak nyugalmat(?) adó Úz-völgyi katonai temetőbe folyamatosan és törvényellenesen a román pópák által felszentelt fakereszteket.

Mert nem bírják elviselni, hogy ott nem ők dominálnak, miközben a valódi román katonatemetőket benövi a gaz és a kóró.

Mint a lelküket is a gyűlölet.

Az ilyen lelkületű emberekkel nehéz tényszerűen vitázni, sőt, egyáltalán beszélni a történelemről.

És nem akarok vitatkozni Rigó Konráddal sem, de a világon folyamatosan, így most is változnak a határok. Ez így van amióta azt kitalálta valaki, hogy a Földön határokat kell húzni emberek, nemzetek, országok, birodalmak között.

A határok pedig, tetszik vagy nem, ezer és ezer év óta változnak.

Ez tény. Még a szlovák-magyar határ is folyamatosan változik, hiába vergődik Rigó, mert úgy 10-20 évente, az Ipoly folyó szeszélyes vizének köszönhetően, határkiigazításokat kell végezni. Nézzen utána.

De a legnagyobb gond az, az ilyen Rigó félével, hogy a fejében bebetonozott határokat nem tudja átlépni, lebontani, és megszüntetni.

Talán inkább arról kellene beszélni, hogy egy ilyen átfogó, tényszerű, a saját nemzetének a jövőjét, távlati lehetőségeit, terveit, gazdasági elképzeléseit, országa helyét a világban meghatározó beszédet, mikor hallottak már vezető szlovák miniszterelnöktől vagy egyáltalán politikustól?

Az ukrán liszt színű Mikulás Dzrurinda, akire a most még híd 20243567 madarai lecserélték a közösségüket, ha reggelente belenéz a tükörbe, nem gondolja-e azt, hogy ugyan mit keresek én még 70 évesen a politikában?

Az ilyen korban szokott már előfordulni, hogy leviszed a kutyádat sétáltani, és csak menet közben jössz rá, hogy egy gender-macska van a póráz végén.

A jelen Európájában nincsenek tényleges határok. Úgy járunk-kelünk közöttük, mintha nem is lézteznének. A közép-európai fiatalok, magyarok, szlovákok, románok, csehek, lengyelek tízezrei élnek a nagyvilágban szétszórva. Vajon ők mit gondolhatnak a határokról? Pedig ők a nemzeteik jövője, nem? Hiszen éppen a szlovák fővárosból, Pozsonyból költöztek és építettek ezrek családi házakat a magyarországi Rajkán, minden bonyodalom és tiltás nélkül, mert így működik a világ.

És senki nem emlegeti fel ezt, mint valami újkori szlovák honfoglalást.

Idővel majd megtanulnak a szomszédjaik nyelvén, köszönni magyarul az üzletekben, a benzinkúton, és lehet, hogy ha megértjük, hogy a világ nem attól jó hely, ha szögesdróttal és aknamezővel kijelöljük a határokat, hanem attól, hogy emberek maradunk, minden körülmény és mindeféle határ között.

A történelmet pedig, nem lehet megmásítani, akár tetszik ez valakinek, akár nem.

A nagyhatalmak pontosan tudták ezt, amikor az Osztrák –Magyar Monarchiát szétverték, hogy a közép-európai nemzetek kicsinyessége, a kapott koncok, a valós vagy vélt igazságtalanságok, évszázadokra biztosítani fogják azt, hogy a kis népek ne a valós problémáikkal, a nagyhatalmak által történő kizsákmányolásukkal, hanem egymással fogalkozzanak.

Orbán Viktor néha emlékezteti őket erre, és legalább mi is megtudjuk, hogy kik azok közülünk, akikre már nem számíthatunk, az itt élő nemzetrészünk, közösségünk jogainak, egyenrangúsági harcainknak a megvívásában.

A Most-Híd 20234572 prominenseinek hitvány reakciója, legalább megmutatta, hogy kik is ők valójában, és hogy a felvidéki magyarság tudatosítsa, hogy ezek a költöző madarak pont olyanok, mintha az ember galambokkal sakkozna.

Össze-vissza járnak a sakktáblán, maguk alá piszkítanak, felrúgják a bábukat, majd, mint akik jól végezték a dolgukat, pöckösen körbejárnak, mintha ők nyertek volna.

Na, ha valamiből, akkor pont ebből nem kér a szlovákiai magyar választó!