CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!

Hrubík Béla: Szám(la)kivetettek 2023. jan. 27.

Morbid hasonlat, de jelenleg talán ez a legalkalmasabb arra, hogy szemléltessük azt a helyzetet, amiben vagyunk. A szlovák kormánynak lefőtt, kampec, konyec, mert tehetségtelen, képmutató, jellemtelen, idegen zsoldban fetrengő (mellesleg abból jól élő) senkikből áll. De ahelyett, hogy, képletesen, eltemettük volna őket, mert a már szagos és érett politikai hullák a történelem süllyesztőjébe valók, még kilenc hónapig hagyjuk őket a napon aszalódni, száradni, rothadni, hogy egyfajta zombikként tovább rombolják azt - mindenfajta felelősség nélkül - megbízott kormányként, amit már választott kormányzati pozícióból sem tudtak elvégezni. 

A köztársasági elnöknő, aki persze globalista feladatot teljesít, hiszen az EU semmirekellő, korrupt vezetésének pontosan ilyen nullásliszt állagú színtelen, szagtalan, az Európában zajló háború pártján lévő senkikre, bábként rángatható és irányítható szolgákra van szüksége, hogy véghezvigyék a Davosi Világgazdasági Fórumon, a mammon népe által megtervezett gazdasági világválságot és világvégét, amit természetesen demokratikus, békés fegyverszállítmányokkal erősítenek meg, nehogy a békegalamb felkapja azt a csőrébe, és elrepüljön vele. Az emberek pedig dühösek, kiábrándultak, és úgy tiltakoznak majd, hogy mindenfajta demokratikusnak álcázott választást ignorálni, elutasítani és mellőzni fognak, ami megint csak azok számára kedvez majd, akik a pénzen megvett és megvezetett tömegeket tudják félrevezetni. 

Ezt a szemfényvesztést készíti most elő, a politikai kriptából előhúzott, az EU-s nyugdíjas elfekvőben érlelt és mammonban pácolt muki, Móka Miki érdekházassága a Progresszív Szlovákia nevű globalista gittegylet gender-ideológiai kendermagon termesztett véglényeivel, akiknek az a feladata, hogy ezt a műallamot - melynek létezése továbbra is az általunk ismert univerzum egyik rejtélye - benn tartsa a Klaus Schwaab nevű egoista-globalista tetű kastélyai egyikének előszobájában, 

hogy a szobainas csengetésére felszolgálja ezt a pár millió embert ötórai teaként uzsonnára. 

Mert minden, pozitívnak feltüntetni szándékozó igyekezet, látszat ellenére, ez a PS nevű, agresszív liberális párt pont olyan, mint a fecskealsóból titokban kicsusszant, selyemsuttyos laposfing. Senki nem tudja, hogy mikor jött a világra, hogy milyen nagy, csak azt érezni, valami nincs rendben, valami bűzlik körülötte. 

A köztársasági elnökünk pedig ahelyett, hogy az emberek hangját meghallaná, vörös szőnyegeken lépkedve, mint a páva, hajlakkfix-színű, giccspartikon grasszál, hajbókolva és tetszelegve az érdemtelenül reá aggatott plecsnikkel, amitől lassan már úgy néz ki, mint az észak-kolerai nyugalmazott tábornokok, akik a kabátjaikra aggatott kitüntetésekben olyanok, mint a hűtőmágnes-gyűjtők szakszervezeti ülnökei, akik pedig inkább álnokok. 

Mind a színvonal, mind az értékrend hasonló. 

Mindegy, ha az emberek helyett a kommunizmust vagy a vadkapitalizmust szolgálja. Egy és ugyanaz. Kirakat. Azt jelzik, mutatják vele kifelé, a megtéveszthető emberek tömegei felé, hogy ő valaki, akire számítanak valahol, és akit ezekkel a látszatelismerésekkel most készítenek fel arra a következő végrehajtható feladatra, ami az emberiség végső, rabszolgasorba való betagolását fogja eredményezni. 

Mi pedig nézünk mint a moziban... 

„És mondá Isten: Legyen világosság: és lőn világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől.“ 

És akkor jön a vodkaárus Heger, és mondá, legyen sötétség, és az önkormányzatok lekapcsolják a közvilágítást. És lészen sötétség. 

És az utcák terek, sétányok fényei kialudnak, de nem az „isteni” nagyságától, hanem az önkormányzatok ellehetetlenítésétől. Amikor úgy húsz évvel ezelőtt egyik polgármester-ismerősöm spórolás céljából éjfél és hajnali négy között lekapcsolta a közvilágítást a faluban, egy héten belül két üzletet pakoltak ki a betörők, és a buszmegállóban megjelent egy felirat festékszóróval kiírva: 

Rohadj meg Feri! 

Nem tudom, melyik aggasztóbb, de jelzi, van aki a fényre jön, mint a cigány hatosikrei, van aki pedig a sötétre.

A szlovák kormány kemény két éves munkával lerombolta azt, amit az elmúlt harminc évben felépítettünk, szorgalmasan, türelemmel, akarattal, jó szándékkal. Egykor voltak céljaink. Legyen a sajátunk egy kis ház, egy kis iroda, tájház, kulturális fészek, próbaterem. Mire berendezkedtünk volna és megszokhattuk volna, hogy van, addigra be kell csukni. 

Honnan teremthetne elő egy civil szervezet, tánccsoport, egy kulturális egylet, havi négyszáz eurót villanyszámlára? Sehonnan. 

Ez nem vállalkozás, bár a lehetetlenre vállalkoztunk, amikor azt hittük, lehet itt élni. Emberhez méltón, Európaiként. De nem lehet. Csak túlélni. Folyamatosan. Több, mint száz éve. Szám(la)kivetettek vagyunk. Kis emberi szigetek magányosan, csendben tűrve és várva, hogy lenyeljen, felfaljon minket a globalizmus feneketlen gyomra. 

Van még erőnk védekezni? Van még szavunk tiltakozni? Van még bátorságunk kimondani azt, ami bánt minket? Néha úgy érzem, már feladtuk. 

Az emberi élet olybá tűnik számunkra, mint futószalagra rakott áru. A szalag végén leveszik, becsomagolják, és eltűnik a konténerek millióinak hidegségében és névtelenségében, pontosan annyit érve, mint egy üres doboz. 

Mi lesz velünk? Vajon az igazság vagy a gazság kerekedik felül az életünkön? Vajon a fény vagy a sötétség telepszik rá a mindennapjainkra? 

Keressük meg együtt a választ!