LESZ, LESZ, LESZ

Hrubík Béla: Szent István örökében 2023. aug. 20.

Szülőföldünk, az Ipoly folyó által határolt kis palóc régió, három Szent István-szoborral is büszkélkedhet. Ipolynyék és Apátújfalu után, tavalytól immár a nagycsalomjai parkban is ott áll államalapító királyunk szobra. Mondhatnánk azt tehát, hogy a palóc magyarok, nem felejtették el azt az örökséget, melyet több mint ezer évvel ezelőtt Szűz Mária oltalmába ajánlott első szent királyunk. 

De mi is ez az örökség, melyet annyira kell félteni, óvni, megtartani?

Elsősorban talán az a felismerése Istvánnak, hogy a kereszténység felvétele adja meg ennek a nemzetnek azt a pajzsot, mely egy kis nemzetként, Európa szívében védelmet biztosít majd számunkra. Azonban ez a védelem nem mástól, hanem önmagunktól ered, hiszen éppen mi védtük évszázadokon át itt a Hadak útján Európát tatártól, töröktől, önmagunkat labanctól, némettől, szovjettől, kommunistától és napjainkban a liberalizmus mocskától, mely úthengerként viselkedve tarol le nagy, európai, a kereszténységet megtagadó, elhagyó, eladó, más kultúrára cserélő nemzeteket. 

Láthatóan elesett már Németország, Franciaország, Svédország és számos nyugat-európai állam, mely nem mérte fel megfelelően ennek az új izmusnak a veszélyét. Magyarország Szent István szellemében és örökében még kitart, bár a belső hazaárulók, a külföldről fizetett zsoldban politizáló ügyködők hada már döngeti a kapukat, és bomlasztja a belső, egyenlőre még erősnek tűnő egységet. 

A kereszténység felvétele, tehát a legjobb döntése volt az akkori királyunknak, hiszen nemcsak nevet adott ennek a kis, keletről idevándorolt népnek, de biztosította azt is számára, hogy megkapaszkodjon ebbe a vérrel áztatott földbe. Hazánk, a Kárpát- medence, mindig is felvonulási területe volt a portyázóknak. Természeti kincsei, a Kárpátok hegyei által körülhatárolt, védett síkságai, völgyei , folyói, természetes vizei ma sokkal többet érnek, mint valaha. Olyan gócpontja ez Európának, melyre mindenkinek fáj a foga, de birtokolni egyenlőre a magyarokon kívül nem tudja senki. 

Bár Trianonban megcsonkították az ezeréves államunkat, az új geopolitikai határok nem szüntették meg a nemzet határait, melyet Szűz Mária oltalmaz, a keresztény hitünk ma is egységesen erős kapocsként összetartja a szétszakított nemzetrészeket. 

Ez tehát az az örökség, mely megkerülhetetlen abban, hogy megtartsuk ezt a nemzetet. Jó erre emlékezni, közösen, az államalapítás évfordulójához közeledve. 

A ma élő magyar közösségeknek nemcsak kötelessége, hanem feladata is, hogy Szent István oltalmazó örökségét ne pazarolja el. Ki-ki a maga helyén és tudásával hozzátehet ehhez az örökséghez, gyarapíthatja, óvhatja, magasztalhatja. A kis régiónkban, szűkebb szülőföldünkön, mi is megtesszük ezt évek óta. Imádságok, szoboravatások, megemlékezések formájában. Hogy az elvetett mag mindig és újra szárba szökkenjen, majd jó termést hozzon. 

Hagyományosan ilyenkor tartja a magyarság az új búza és az abból sütött új kenyér ünnepét is. A „mindennapi kenyerünket, add meg nekünk ma“, a Miatyánk égig hallatszó imádságában itt szó szerint értendő. 

Ezer év, egy pillanat. 

Bár visszanézve rá, úgy tűnhet gyorsan elszaladt, a történelem viszont azt üzeni, figyelmeztet minket, hogy minden időben, hitünkben megerősödve kell küzdenünk a megmaradásunkért. Mint mindig, Európa megmaradásáért is, mely vagy keresztény lesz, marad, vagy nem lesz, és eltűnik a liberalizmus mocskában, partjait elmosó tengerében. 

Vigyázzunk Szent István örökére, s gyarapítsuk azt imákkal, alázattal és közösségi szolgálattal, hitünk oltalma alatt.