
CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!
Hrubík Béla: Szigorúan (nem) ellenőrzött vonatok
2023. jún. 29.


Nos, tolul ránk az uborkaszezon, mint sünre az indiai fakír. Nincs mit tenni, megadjuk magunkat, és olyan dolgokról is írni fogunk mostanság, ami mellett egyébként akkor sem időzünk el, ha rossz a kávé, vagy kevés a politikai szórólap a postaládában.
A Cseh Vasúttársaság fokozza szolgáltatásait, és külön szerelvényeket indít Ukrajnába a nyár folyamán. Egyenlőre még nem az önkéntesen a hátizsákjaikban üres sörösüvegekkel felszerelkezve a frontra induló, a háborúban nyári élményeket szerezni akaró kretén cseheket vinné, hanem a fokozott érdeklődés miatt a háborús menekülteknek kínál hazautazást.
Nevezhetnénk ezt - ha nem lenne annyira tragikus,mint ahogyan elsőnek hallatszik - romtúrának is. Értik? Három útvonalon, Magyarországon, Szlovákián és Lengyelországon keresztül is tervez útvonalakat a társaság, hogy szegény menekültek esetleg váltogathassanak is az unalmas vonalak közül. Azt hinné az ember, hogy ha valaki háborús menekült, akkor, mivel még mindig tart a háború, veszélyben érezte az életét vagy a családjáét, és azért menekült el. DE, hogy visszatérjen ideiglenesen megnézni, hogy esetleg még lőnek–e, az nem biztos, hogy jó ötlet. Ez számára nem nyaralás, ahogyan azt a sínbohócok felső vezetése gondolja, hanem egy kényszerhelyzet. Ha meg igen, akkor eléggé érthetetlen, hogy miért is maradnak itt, ha odahaza nincs veszély.
Mondjuk elmennek lenyírni a füvet, enni adnak a macskának, majd a nyár elteltével visszajönnek Csehországba, hogy a telet ingyen lakásban, ingyen európai koszton és segélyen valahogyan átvészeljék. Mondjuk így akár otthon is maradhatnak, Ukrajnában, hiszen azt is mi fizetjük! Ilyen ötletek alapján szigorúan nem ellenőrzött módon lehetne szerelvényeket indítania szíriai, iraki, afgán és kurd menekültek számára is, akik a hosszú európai gyalogtúrájuk után, egy kis nosztalgiából hazaruccannának az összespórolt európai adófizetők lévén összekuporgatott segélyek elköltésére. Állítólag ilyenkor nyáron ott nagyon szép minden.
Hát sok mindent hallottam már a rövid, de annál tartalmasabb életem során, de hogy háborús menekültek hazamenjenek szabadságra, olyat még nem nagyon.
Egyre inkább úgy tűnik nekem hogy valaki a bolondját járatja velünk, szó szerint, és Európa egy nagy pszichiátriai intézetté vált, ahol bizonyosan átvették a hatalmat és az irányítást az ápoltak.
De ha már így van. Akkor csapjunk bele a lecsóba. Lehetne különböző színes programokkal is kedveskedni az utasoknak menet közben a hosszú úton. Például, ha Szlovákián keresztül utaznak az ukrán menekültek, néhány állomáson, Érsekújvárban vagy Párkányban le lehetne engedni a hangosbemondón keresztül Bugár Béla, a falvakba terjesztett hangosbemondóra és Hidas ápoltakra írt ötperces választási monológját. Ha a szöveg túl nyomasztólag hatna a kedves utasokra, helyben beutalót vagy időpontot lehetne kérni a párt hivatalos elmeszakértőjétől, Huncík Pétertől.
Sok ilyen színes ötlet van még a tarsolyunkban, a lelki felüdülést és szellemi kikapcsolódást kínáló ,,Rigófütty“ csendesszobák nyitásától, Fehér Csaba, a peronon megtartott vitézi bemutatóin keresztül, a Csicsai Kékrangos dán, híg sertéstrágya ajándékpalackokban való forgalmazásig.
Egyes állomásokon pedig különböző politikusok készíthetnének szelfiket a vonattal és a menekültekkel a háttérben, hogy lássák az emberek. hogy ezt is ők intézték el.
Az országból való kilépéskor, apró ajándékzászlókkal lehetne kedveskedni a menekült kirándulóknak azzal a felirattal: Bugár, visszavár, érkezéskor pedig: Üdvözöljük a Kék lagúnában. Nos, vár mindenkit az uborkaszezon. Szelfikre, illetve vonatokra fel. Irány a front!

Hrubík Béla


