MAGYAR KÁRTYA

Hrubík Béla: Szlovák, magyar – két jó barát? 2023. aug. 4.

A választási kampányban sok hazugság megfér egymás mellett. Ha az ember nemcsak néz, de lát is, meg néhanapján akár gondolkodik is, akkor meg különösen sokat érzékelhet ebből a hazugsággyárból.

Mikulás Dzurinda és Sólymos László, a kék jó barát, most azt találta ki, úgy hirdeti a képviselőjelöltjeit a gyűlöletmentes kampányában, hogy megtévessze a felvidéki magyar választót: szlovák, magyar két jó barát!

Lehet, hogy ebből lesz majd később a szlovák és az ukrán, sőt a szlovák és a cseh két jó barát is.

Nagyjából annyira igaz ez, mint az első. Hát ha nem a Földön járnánk, és nem kényszerítettek volna több mint száz év óta itt élnünk az anyaország határain túl, ebben a sokat látott és még többet láttatott bábországban, akkor még talán hihetnénk is benne. Mert valljuk be, és nincs ebben semmi különös, a felvidéki magyarok közül, szinte mindnyájunknak vannak szlovák barátai. Ez azért van, mert akik tartjuk ezt a barátságot, többnyire ismerjük egymást, elfogadjuk egymást, de barátként sem értünk mindenben egyet. Például focimeccsen ha egymás ellen játszanak a nemzeti csapatok, ki-ki a magáénak szurkol, ami rendben is van addig, amíg egy kretén nem áll ki megtagadva a saját nemzetét, és ő is az ellenfélnek szurkol, magyarként. Ugye ismerős?

És persze az állandó témákat – mint az ezeréves magyar elnyomás mítosza, a trianoni országvesztés, a Nagyronda Birodalom – messzire kerüljük el, mint a tolvaj a meglopott gazdát.

Ha politikai tőkét kell kovácsolni valamiből, akkor mindig más az érdek.

Sokkal inkább nevezném ezt érdekbarátságnak vagy kényszerbarátságnak, mint hagyományosnak. De általánosítani, pláne úgy, hogy ezt a szlogent az ezeréves lengyel-magyar barátság kapcsán, a „lengyel-magyar két jó barát, együtt harcol s issza borát” mondásból lopták el, nyúlták le, hamisították át, züllesztették ócsított politikai mondattá, teljességgel hiteltelen.

Pont olyan hiteltelen, mint a Most-Híd ama elképzelése, hogy majd ők képviselik a felvidéki magyar érdekeket. De hol is? Politikai téren pedig egyenesen aljasság.

De ha aljasságról van szó, a Most-Híd árulóinak nem kell messzire menniük. Minden kéznél van, még a láb is, ahogy mondják. Mert Sólymos Laci és persze az ukrán búzaliszt-fehér Dzurinda is pontosan tudja, hogy ez nem igaz. Annyira érdekvigyorok szülte barátság ez, mint a kutyáé meg a macskáé.

És azt is pontosan tudják, hogy az első szembenálláskor, amikor kenyértörésre kerül sor szlovák kontra magyar témában, akár egy minket érintő politikai kérdésben, ez a szlogen úgy fog megbukni, mint ahogyan ők a szeptemberi választásokon.

Szlovákia önállósodása óta, számtalan lehetőség nyílt a szlovák „barátainknak”, hogy bizonyítsák, valóban komolyan gondolják ezt a barátságot. Sajnos ha nem is naponta, de a mocskos politikacsinálás oltárán mindig minket áldoztak fel elsőként, ha az érdekük azt kívánta. Elég csak az elmúlt napok kijelentése kapcsán keltett hisztériára gondolni, miszerint Szlovákia az egykori Magyarország területéből szakadt ki. Maradjunk annyiban, hogy nem a zsákból. Kivétel nélkül minden szlovák párt felháborodottan utasított el azt a történelmi tényt, hogy Szlovákia valaha Magyarország része lett volna. Az csak még szomorúbb, hogy a Most-Híd madarai sem merték felvállalni ezt az igazságot.

Duray Miklós, aki jó tanítómesterem volt, mindig azt mondta, hogy a politizáláshoz politikai helyzetet kell teremteni.

Nos az ilyen helyzetekben kivétel nélkül mindig elárultak, becsaptak, feláldoztak, hátba szúrtak minket az ún. szlovák barátaink. Zéró toleranciájuk van velünk szemben, mint a rendőröknek az ittas vezetőkkel. Az már önmagában is megér egy misét, hogy az alig félmilliós magyarságtól még mindig félnek a szlovák barátaink – ötmillióan. Talán azért, mert kiszakadás ide, vagy kiszakadás oda, még mindig a tizenötmilliós magyar nemzet részének tekintik ők is a felvidéki magyarságot és azt a területet is, amelyet ideiglenesen belaknak. S amely, jogosan a szülőföldünk.

Persze mindenki tudja, hogy soha nem hazudtak még annyit, mint éppen választások előtt, háború alatt és vadászat után, és ezt a jól csengő, de a kész átverés showban még elmenő szlogent, a Géza kék az ég hidas madarainak inkább úgy fogalmazhatnák át, hogy

szlovák, magyar – két jó madár!

Legalább is ebben az égszínkék, kétszínkék koalícióban. Tőlem biciklizhetnek akár tandemben is, miután kiszálltak a legújabb BMW-ből, de néha már kicsit sokak. Bát lehet, hogy egy kerékpárgyártó cég a szponzoruk. Hát, ha nem jutnak be, márpedig nem fognak, elmehetnek bicikliküllő-javítónak. Úgyis hiányszakma. Annyira szánalmas ez a vergődésük, hogy még a Holdról is látni. De azért, ha lehet, minket ne nézzenek madárnak, amolyan „palimadaraknak”!