
AMMARHA!
Hrubík Béla: Tevék a láthatáron
2023. júl. 17.


A sántán földi helytartója, Szoros Gyuri bácsi legújabb tudományos értekezésében, mely minden tudományos alapot, de a józan észt feltétlen nélkülözi, azt mondta, hogy túl sok marhahúst és sajtot fogyasztunk, és ennek véget kell ,,vetnyi” de azon nyomban, mert az ökológiai lábnyomunk – főleg a fehér embereké - már olyan nagy, mint a valódi Jetié. Úgy hogy nem a nyugdíj kicsi, meg a hús kevés sajttal, hanem a pofánk nagy.
Mostantól tehát, a visszavonásig, se hús, se sajt se semmi. Nos, számunkra ez a spórolási ukáz nem ismeretlen, voltunk mi már ilyen lehetetlen helyzetben, amikor kertészek királynője, az uborkák görbületi tudora, a somorjai messzi ász a választási kampánykörútjain horgászbotot kínált az embereknek, hal helyett, de amikor neki halászni kellett, akkor mindig a legnagyobb halakat kérte. Hiába no, a hitelesség nagy er(sz)ény. Még az autópálya nyomvonala alatt, véletlenül megvásárolt telkeit sem ajánlotta fel jótékonysági célra. Pedig mennyi halászbotot lehetett volna belőle venni. Nyár van. Betudhatjuk ezeket a nagy tanácsokat, a nyári kánikulának, vagy a melegnek, ami Soroséknál otthon, kéznél van. Nem kell sehova menniük érte, mint a szegény halandóknak a marhahúsért vagy a sajtért. Mi, akik a ,,Hét krajcár” típusú elbeszéléseken nőttünk fel, nem fog meg az ilyen vén kujon kurjongatása az univerzum fekete lyukából.
A világ amúgy is egy abszurd dráma felé sodródik. Azt hittem, hogy már mindent láttam, míg nem tegnap megjelentek a modell ruhapiacon a férfiak számára varrott esküvői ruhák fotói. Lehet, hogy Gyuri bácsinak benne van a keze, és a fiának varratta. Mindjárt beindult a fantáziám. Milyen szép lesz a kis Alex, ahogyan könnyed léptekkel bevezetteti magát az öreg Sorossal az oltár elé, fehér ruhában, szende, szűzies mosollyal a bajusza alatt, ahol kétméteres fekete szakállas férje várja majd, hogy kimondhassák a undorító igent.
Nos, innentől lehet megérteni,hogy az öreg inkább a marhahússal, és a sajtokkal kezd foglakozni, mert az unokákkal, hála Istennek, a sors és az evolúció zsákutcája miatt, vagy annak jóvoltából, már nem kell.
Közben Európa minta országába, Ukrajnába is beköszöntött az igazi demokrácia. A múlt héten a Verdhova Rada egyszerű kretén többséggel elfogadta a marihuána legalizálásról szóló törvényt. Ezzel az ország hatalmas lépést tett a nyugati civilizáció felé vezető úton és útfélen. Kis lépés az ukronáciknak, de nagy lépés a demokrata drogosoknak, mert innentől kezdve az ukrán bárzongorista is legálisan rángathatja a nyakát meg szívhatja az orrát hivatalos fórumokon.
Nem véletlenül nyilatkozta Zselé, hogy Ukrajna a szabadság és a demokrácia példaképe és úttörője. Gratulálunk, innen is. Csak törjék is az utat, mert az ukrán gabona a Kercsi-híd elleni támadás után, valószínűleg már nem jut ki hajón az országból. Szükség lesz az új utakra, meg az úttörőkre is. Nos, ha ilyen példaképeink vannak, III. világháború már nem is kell. Kipusztulunk mi magunktól is.
Dubaj alapítója, Rashid sejk, egyszer azt mondta: ,,A nagyapám tevén ült, az apám tevét vezetett, én Mercedest vezetek, a fiam Land Rovert vezet, az unokám pedig Land Rovert fog vezetni... de a dédunokámnak újra tevén kell ülnie. “Miért van ez így? - kérdezték Tőle. Erre azt válaszolta: "A nehéz idők erős embereket teremtenek, az erős emberek könnyű időket teremtenek. A könnyű idők gyenge embereket teremtenek, a gyenge emberek nehéz időket teremtenek. Sokan nem fogják megérteni, de harcosokat kell nevelni, nem parazitákat. “
Add hozzá a történelmi valóságot, hogy minden nagy birodalom ... perzsák, trójaiak, egyiptomiak, görögök, rómaiak , babilóniaiak... 2000 év alatt mind felemelkedtek és elpusztultak. Nem külső ellenségek győzték le őket, hanem belülről rohadtak szét. Mert nagy volt a jólét, és melléje még meg is itták a jó lét.
A modern civilizáció átlépte a 2000 éves küszöböt, és a rothadás is láthatóvá válik, felgyorsul. Mint most éppen Európában, a dicső Római Birodalom mintájára. Lassan mindenki Mercedesszel és Land Roverrel jár..De a tevék, már a láthatáron.

Hrubík Béla


