CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!

Hrubík Béla: Végletek 2025. júl. 10.

Egyik végletből a másikba zuhan az időjárás. Egy-két napja még a kiszáradás fenyegetett mindent, mára már az is megrohad a földeken, amit a jégeső nem vert el, vagy éppen elvert, megütött és azért. Szépen barnul, mint a nyári napsütésben a bőröd. Ezt megélni nemcsak gazdaként, de otthoni kiskertészként is olyan érzés lehet, mint amikor a sivatagban nem tudod eldönteni egy heti bolyongás után, hogy akkor most éhen halj előbb, vagy szomjan. 

A gazdák szempontjából persze nem mindegy mégse, miután az aszály, majd a jég elpusztított mindent, mert az eső legalább reményt ad, újra lehet vetni. A kérdés persze az, hogy de minek, még ha kinek lenne is.

Miközben itthon a folyóink kiszáradnak, máshol fél óra alatt, mint Texasban, nyolc métert emelkedve egy folyó mindent elpusztít, embereket, gyermekeket ragad magával. 

Vajon észrevesszük-e, mi történik körülöttünk, milyen üzeneteket küld felénk az Isten? Aligha. 

A vakság, ami ma körülvesz minket, azt mutatja, az ember azt hiszi, hogy halhatatlan. Igen, ma úgy élünk, nem törődve azzal, mi lesz holnap, mintha sose halnánk meg, s végül úgy foguk meghalni, mintha sosem éltünk volna. Nyomtalanul.

Az óhajtott békét közben a szomszédunkban, minden nagyra törő duma és nyilatkozatáradat meg fogadkozás ellenére „elfújta a szél”. Szó szerint.

Az, hogy az USA kilépett a klímaegyezményből, példát mutatva egy felelős világpolitikai szereplőtől, csak a kezdet. A nagyobb országok sorra követni fogják őket, mert a gazdasági növekedés illúziója csapdába ejt minden kormányt, melynek nincs jövőkoncepciója, és csak a mának, a saját politikai túlélésének él. Az a tény, hogy ma az óceán túlpartjáról hordjuk át Európába a cseppfolyós gázt az USA-ból háromszoros áron, olyan óceánjáró tartályhajókkal, melyeknek a fogyasztása egyenként meghaladja az Európában futó összes gépjármű fogyasztását, előrevetíti, hogy mindent elbuktunk, amit a józan ész megengedett számunkra.

Megbuktunk emberként, vezetőként, matematikusként, környezetvédőként. 

És akkor jönnek a liberális zöldagyú elmebetegek, akik leragasztják magukat az aszfalthoz, hogy megakadályozzák Mari nénit, hogy elmenjen a szupermarketbe autón bevásárolni, vagy hogy a kamionok megtöltsék áruval a raktárakat. ahol egyébként ők is vásárolnak, hogy éhen ne haljanak. Már a Marxizmusban sem lehet bízni, csak a tőkéjének a jótékony hatásában, ha valakinek esetleg reményt adott eddig is.

Jelent, jövőt, mindent kidobunk az ablakon a napi kényelmünk megtartásáért, és azt hisszük, ez egy végtelen történet. De nem az. A természet csak figyelmeztet. De csak egyszer. Aztán berúgja az ajtót.

Az évek óta várt, óhajtott békét közben a szomszédunkban úgy tűnik, végleg „elfújta a szél”. Szó szerint. Trump elnök megválasztása óta, aki eljátszotta a béke hírnökét, nemcsak 24 óra, 100 nap, de már sok-sok hónap is eltelt. Mert nincs olyan békevágy és választási ígéret ugyanis, amit elegendő mennyiségű fegyvermegrendelés esetén nem lehet felülvizsgálni, akármibe vagy bárkibe is kerül. 

Az emberiség a saját elpusztításának útjára lépett. 

Mondhatnám azt is, hogy nincs visszaút, de akkor nem lenne hitem, mert még mindig bízok benne, hogy egyszer csak valami nagy-nagy katasztrófa rádöbbenti az emberiséget, s azok felelőtlen és idegkárosodott vezetőit, hogy itt valami nagyon nincs rendben, amire már Pelikán elvtárs is figyelmeztetett minket a bíróságon. Mindenesetre, ahogyan Bástya elvtárs mondta: Igen, értettem, ki kell vizsgálni! Vagy legalább is ki kellene!

Nyitókép: FB