ZSÍR

Húsvéti hagyományápolás Óvárban 2025. ápr. 23.

Óvár egy aprócska falu Palócország szívében. A dombokkal körülzárt település ugyanazokkal a gondokkal küzd, amivel a környék összes községe: rossz infrastruktúra, kevés munkahely, ezért folyamatosan ürülnek ki a házak, a fiatalok máshol néznek megélhetés után. Szerencsére vannak még olyan napok, amikor még külföldről is hazajön aki csak teheti, hogy egy kis időre ismét élettel töltsék meg a falut.

Ilyen jeles ünnep (a nyári falunap mellett) a húsvét is. Emlékszem, gyerekkoromban bandába verődve jártuk az lányos házakat, ahol cifra locsolóversek után még cifrábbra festett falakat hagytunk a szobákban, ahol a locsolás elől menekülő lányok ügyesebbek voltak nálunk, fiúknál. A kisebbek az apukájukkal, a nagyobbak a haverokkal, de mindenki megmozdult aznap. Jó is volt az, hiszen a már akkor is rohanó világban ez egyike volt azon kevés alkalomnak, amikor egy kicsit leülhettünk a rokonokkal beszélgetni, hírt adni magunkról, a családról. Ilyenkor mindenki elmesélte örömét-bánatát, persze a jókedven, a nevetésen volt mindig is a hangsúly. 

De ahogy teltek-múltak az évek, egyre kevesebb gyerek született a faluban. Ma már nem az osztálytársakat és iskolatársakat locsoljákmeg a fiúk, hanem „akit muszáj”. Persze ezzel sincs gond, legalább még él a hagyomány. Amíg a sors el nem sodort engem is Óvárból, el sem tudtam volna képzelni, hogy a lányos házaknál ilyenkor zárt ajtókat találjunk, mert a család felkerekedett világot látni, hogy „megkíméljék” a hercegnőjüket a locsolók adáz, szexista barbarizmusától, a locsolástól. 

Ezért is dühített fel az az ótvar kampány, amit a politikai mondanivalótól megszabadult, velejéig romlott és nemzetellenes liberális banda indított a közösségi médiában, ami a húsvéti locsolkodás ősi szokása ellen szólalt fel. Értem én, hogy a Momentum úri ficsúrjai és úrhölgyei számára büdös minden, ami magyar, a vallási vetületéről meg tényleg kár szólni is, mert nem értik, nem érthetik. Ha meg véletlenül értik is, akkor még annál is rosszabb, amit a rombolásukkal véghez visznek. Mert a húsvéti szokások nem a lányok megalázásáról, nem a fiúk leitatásáról szólnak! 

Húsvét a közösség, az együvé tartozás ünnepe. A feltámadt Krisztus és a feltámadására váró magyar közösség ünnepe. 

És ebben a liberális mocskolódással teleokádott világban jó látni a fényt, hogy a kicsi szülőfalumban még élnek a szokások, hogy a fiúk a hétfő reggeli szentmise után öltönyben járják végig a lányos házakat, hogy az asztalokon illatozik a húsvéti sonka és a túrós lepény (amolyan igazi óvári specialitásként), hogy ilyenkor nem számít, ki melyik pártot karikázta, ki él Óvárban, ki az, aki máshol telepedett le. Két lepény elfogyasztása között megbeszéljük a világ dolgait, koccintunk a szebb jövőre, a mielőbbi újbóli találkozásra, és aztán – amolyan óvári hagyományként – levonulunk a focipályára a több évtizedes múltra visszatekintő nősek-nőtlenek focimeccsre.

Mert bizony (ha kisebb megszakításokkal is, de) máig a húsvéti ünnepek megkoronázása a hétfő délutáni foci, amikor szinte mindenki a focipályán gyűlik össze. Igaz, ma már nehezen jön össze a két tizenegyfős csapat, de a jó kedvet semmi sem tudja beárnyékolni. Az évek, évtizedek alatt felszedett kilók ugyan lassítják a nős férfiak csapatát, a nőtlenekét az elfogyasztott pálinka. Mennek a vicces beszólogatások, a régi emlékek felelevenítése, a nagy összenevetések. A közönség meg úgy szurkol, mintha minimum kupadöntőt játszanánk. 

Ilyenkor érzi igazán az ember, hogy ez még egy élő közösség, egy élő község. 

Aztán hetven perc hősies küzdelem után, sajgó tagjainkat dörzsölgetve sétálunk be az öltözőbe, hogy nagyokat nevetve állíptsuk meg, ez megint egy jól sikerült húsvéti foci volt, és noha a nőtlenek aratták le a diadalt (7:10-re), jövőre móresre tanítjuk majd őket. Addig talán egy-két fiatalabb játékosuk is átigazol hozzánk, nősekhez. 

Most, kát nappal és szűnni nem akaró izomlázzal később is széles vigyor ül az arcomon: jó volt OTTHON lenni, jó volt a régi cimborákkal újra együtt rúgni a bőrt. Mondjon akárki amit akar, a húsvét erről szól: a feltámadt Krisztusban válunk igazán egy közösséggé.

Nyitókép: Mešter Gábor