
AMMARHA!
India a topligában
2022. szept. 16.


India hamarosan embert küld az űrbe - írja a hvg.
India 2024-re tervezi első űrhajós misszióját, amelyet eredetileg az idei évre tűztek ki, de a koronavírus-világjárvány miatt kénytelenek voltak elhalasztani – közölte csütörtökön Dzsitendra Szingh tudományos és technológiai ügyekért felelős miniszter.
Előreláthatóan jövőre terveznek egy tesztrepülést egy humanoid robottal. Az indiai űrprogram hajtóereje Narendra Modi miniszterelnök, aki egyebek között így akarja megmutatni országa növekvő szerepét a nemzetközi színtéren.
Az orosz segítséggel megvalósulni látszó ambiciózus terv, a szamarkandi csúcs kapcsán is érezhető orosz-indiai közeledést még szorosabbá teheti. Ez a megállapítás a kínaiak vonatkozásában is helytálló.
A világ politikai, gazdasági és katonai átrendeződését az is bizonyítja, hogy az űrutazásra önállóan képes négy nemzet, illetve állam közül három a pökhendi Nyugat által lesajnált "futottak még", azaz a The Rest kategóriából kerül majd ki.
Ez az a verseny, amelyben negyediknek lenni is világraszóló dicsőség.

Králik Róbert


