ZSÍR

Induljon a vetítés! 2024. márc. 20.

Nemrégiben nagytakarítást tartottam egy régi ház padlásszobájában, amihez rengeteg emlék köt. Még mindig ragaszkodom hozzá, nem tudom elengedni. A szép és gondtalan gyermekkorom emlékfoszlányait vetíti elő az agyam: itt másztam először barackfára és kaptam is barackot a fejemre a nagyapámtól vagy Kajla-nugátot, ha épp ministráltam a vasárnapi misén. Vagy az első focilabdám, amit aztán szorgalmasan rúgtunk az unokatestvéreimmel.

A padlás mindig rejtett kincsekkel kecsegtet: hol régi fényképek és dokumentumok kerülnek elő, hol meg apró tárgyak, melyekhez ezer emlék köt. Részben jó dolog a nosztalgia, csak kezelni kell a felvillanó, pozitív emlékfoszlányokat, hiszen minden és mindenki mulandó.

Most is találtam valamit: egy diavetítőt és sok mindent hozzá. Tegye fel a kezét, akinek volt ilyen vagy látott! Sokan, akik nem mai gyerekek. Talán akkor szippantott be a film világa. 

Amikor vártuk az estét, elhúztuk a függönyöket, a sötétítőt, majd próbálgattuk a diavetítőt.

Hova és mit toljunk ma? Ki lesz a vetítőmester és a narrátor? Többnyire megboldogult édasanyám mesélt, mert egyesek szerint olyan képességekkel rendelkezett, hogy a szobrot is megbeszéltette. Apám sokszor morcosan szemlélgette a diákat és tekerte a filmet, de párszor oldalba böktem és mindjárt elmosolyodott.

Mit meg nem adtunk volna egy új filmért, diasorozatért. Amikor a haverok kopogtattak a bejárati ajtón – nálunk a faluban verőcke – : szereztek magyar mesét, csak nincs vetítő. Mikor érünk rá? Mára már nosztalgikus élményként hat. 

A régi idők meghitt, együtt töltött családi estéi elevenedtek meg a régi házban, amikor bekapcsoltam. 

Egy pillanat alatt visszarepültem az időben, amikor befűztem a szalagot. Felsejlettek azok az összebújós esték, a szeretetteljes légkör, az óvás, a féltés és a gondoskodás. Az a komfortérzet: korántsem pénzért vett juttatások voltak ezek, de kincset értek.

Miközben beraktam egy diát, rágyújtottam. Erősnek kell mutatnod magad kifelé, mert a mai világ nem pátyolgatós babazsúr. Ha megérzik, kiszimatolják a gyengeség apró jelét, eltipornak. És talán még van dolga itt az embernek, valamiféle küldetése. 

Jóleső érzések kerítettek hatalmukba: mennyi szeretetet kaptam és adtam. Mi mindent megtettek értem, amit próbáltam viszonozni. 

Már több mint 6 éve, hogy szinte egyszerre előrementek. Amit feldolgozni nem lehet, csak megpróbálni együtt élni a szomorú ténnyel. Mint keresztény, hívő ember tudom, hogy egyszer még valamilyen formában találkozunk. Bízom benne! A régi diavetítő búgása és zakatolása megannyi kedves emléket hozott a felszínre bennem. Szívesen időztem el ebben a nosztalgikus álomvilágban, de jött egy pont, amikor megálljt parancsoltam magamnak és kiléptem a virtuális tér, a zakatoló vetítő, valamint az agytekervényeimen átfutó információáradatból.

Manapság már nem mondható menőnek a diavetítő, bár egyes óvodák és kisiskolák előszeretettel nyúlnak vissza a retró világába, ami nagyon helyes. Egyes bolhapiacokon vagy fórumokon már jobb esetben egy 50-esért beszerezhető. 

Az az érzés, a szeretethalmaz, a törődés, ami akkor, ott átjött, számomra megfizethetetlen...

Holecz Attila

Nyitókép: svetevity.sk