VÖRÖS PROSZTÓ

Inkább halott, mint vörös 2022. febr. 25.

Már 20 éve február 25-én emlékezünk a kommunista diktatúrák áldozataira. A könyörtelen diktatúra emberek millióit nyomorította meg, életeket tört ketté, jövőket vett el.

A kommunizmus időszakában Közép-Kelet-Európában éhínség miatt, kényszermunkatáborban vagy kivégzés által több mint egymillióan vesztették életük, de világszerte az áldozatok számát nagyjából százmillió főre becsülik. A rendszer áldozatai közé tartoznak azok is, akiket börtönbe zártak, vallattak, kínoztak, megbélyegeztek, akiket csupán vallási hovatartozásuk, gondolkodásuk miatt üldöztek, megnyomorítottak, akiket otthonaiktól megfosztottak, és akiknek családjait erőszakkal szétválasztották.

A jövendő nemzedékek előtt kötelességünk feljegyezni a XX. század bűneit, és biztosítani, hogy azok soha ne ismétlődhessenek meg

– írta Milan Kundera cseh író. 

Az előző század háborúi rengeteg áldozatot követeltek. Minket, magyarokat a történelmünk során oly sok vészterhes időszakot túlélő nemzetet – a szuverenitásunkat, a szabadságunkat és az életünket veszélyeztető külső erők nyomása – a kommunizmus is sújtott. A közben eltelt kevéske idő miatt még mindig érzékeljük a beteg eszme hatásait, és annak következményeit. Az idősebb generáció számára ezt nem kell túlmagyarázni. Élnek még az áldozatok, vagy éppen az áldozatok közvetlen leszármazottjai között is akadnak sokan, akiknek nem csupán tudása, hanem húsbavágó tapasztalata van a kommunista terrorról. 

Tapasztalat, ami gyakran inkább feldolgozhatatlan, szörnyű élmény. 

A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja 

– ezeket a gondolatokat egykoron Alekszandr Szolzsenyicin, a Nobel-díjas író vetette papírra. Márpedig ő jól ismerte a kommunistákat, hiszen nyolc évig élvezte kényszerű vendégszeretetüket a Gulagban. 

Mára azonban felnőtt egy teljes generáció, akiknek mindez semmit nem jelent, jó esetben a szülőknek és nagyszülőknek köszönhetően még lehet fogalmuk arról, hogy milyen is az, amikor elveszik az egyén szabadságát, amikor félelemben kell élnie. És vannak százezrek, akiknek mindez már végképp semmit nem mond. Beleszülettek a szabadságba, és nem volt, aki elmondja nekik, hogy milyen volt az élet néhány évtizeddel ezelőtt. 

Nagy a felelősségünk abban, hogy megismertessük a kommunizmus korszakát a mai fiatalokkal, nem szabad elfelejteni ezt az időszakot, hogy a felnövekvő generációk tudatosítsák mi is történt Magyarországon 1945 és 1989 között. 

Bár sokak szerint még 89-ben sem történt valódi rendszerváltás. Kádár, Grósz, Horn, Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai. 65 év nagyon sok volt, tobzódtak az országrablók. Minden szembe köptek, ami nekünk szent, sok igaz magyart tönkretettek, kivégeztek. 

A hősök példájából erőt merítve fogadjuk meg, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy kommunizmus ebben az országban soha többé ne legyen – 

nem csupán annak XX. századi, vörös csillagos válfaja, hanem semmilyen XXI. századi kifestett, neobolsevik változata sem. 

Mi nem kérünk a szélsőséges, nyugati, liberális, progresszív eszméből, és nem kérünk a nyílt társadalom romlott ideológiájából sem. 

Soha többé bolsevizmust, soha többé kommunizmust!

Mácsadi István