A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Iron maiden

Iron Maiden: Senjutsu (2021) 2021. szept. 8.

Egy Iron Maiden lemez megjelenése mindig eseménynek számít, függetlenül attól, hogy hogyan viszonyulunk a brit heavy metal legendához. Az idén 46 éves zenekar 17. nagylemezét jelentette meg 2021. szeptember 3-án.

Nincs könnyű helyzetben az egyszeri kritikus, ha egy olyan szent tehén új lemezéről kell írnia, mint amilyen az Iron Maiden, hiszen rajongók milliói vallásos áhítattal várják a zenekar újbóli kinyilatkoztatását, és az esetleges kritikus hangokat válogatott otrombaságokkal képesek megtorolni a hozzám hasonló firkászokon.

Szerencsére most (sem) kell tartanom a Maiden Army bosszújától, mivel a 10 dalos, 88 perces duplalemez elődjéhez, a The Book of Soulshoz hasonlóan jól sikerült. Se több, se kevesebb. Illeve egy picit kevesebb, mivel a hangzás – a nyolcvanas évek kísérletezéseit megidéző szintetizátorok újbóli alkalmazása ellenére – is meglehetősen tompa. Elsősorban Bruce Dickinson énekhangját nehéz hova tenni, mivel sokszor az az érzésünk, hogy a szomszéd szobából énekel egy instrumentális lemezre. A lassan 64 éves énekest 2015-ben gégerákkal diagnosztizálták, tehát a hangszálain bizonyára nyomott hagyott a kór.

A fenti okok miatt már az előző lemez megjelenése is csúszott, illetve Bruce lábadozása és a kötelező koncertkörút csúszása miatti kényszerpihenő alatt rakták össze kritikánk tárgyát, tehát a két lemez hasonlósága okát is sikerült megfejtenünk.

Iron maiden senjutsu

A lenyűgöző borító Mark Wilkinson munkája

De milyen is a szóban forgó lemez, mely 2019 első felében került rögzítésre? Nagyjából olyan, mint egy görcs nélkül játszó 45 éves heavy metal zenekar 17. lemeze. Jó, elismerem, ez hülyén hangzik, de igyekszem megválaszolni értelmesen a kérdést. Amikor 2000-ben Bruce és Adrian Smith gitáros visszatértek az Iron Maiden fedélzetére és elkészítették a klasszikus lemezekkel vetélkedő Brave New World lemezt, olyan magasra tették a mércét, amit azóta sem sikerült igazán megugraniuk, az azt követő Dance Of Death totális tévútja (szerintem!) után a következő két lemez önmaguk újradefiniálásának kísérletével telt, majd a már említett 2015-ös The Book Of Souls lemezzel találtak rá a helyes(nek vélt) ösvényre, ami a három gitáros felállást maximálisan ki tudja aknázni: a progresszív heavy metal irányzatra.

A zenekartól a progresszivitás sosem állt távol, különösen a nyolcvanas évek második felében számítottak kísérletező és előremutató zenekarnak, de akkor tudtak és akartak is tömören fogalmazni, ami mára teljesen eltűnt a zenekar felfogásából. Az új lemez 10 dala közül csupán két öt percesnél rövidebb szerzeményt találunk, ellenben három dal is túllépi a tíz perces hosszt. Meglepetésemre ezek a hosszabb tételek működnek jobban, időnként nem csak megidézik korábbi dalaikat, hanem egy-egy riff, pörgetés vagy énektéma konkrétan már elhangzott tőlük egy korábbi lemezen. Jótól lopni nem bűn, pláne, ha te magad írtad azokat.

A lemezről dalt nagyon nehéz kiemelni, masszív középtempóban folydogál a tíz dal, amiből csak rövid időre lép ki egy lassabb-gyorsabb részlet kedvéért, de azért kapaszkodók akadnak. Ilyen a nagyszerű videóval ellátott The Writing On The Wall.

Számomra mégis az olyan dalok tűntek izgalmasnak, mint az első lemezt záró The Time Machine, a második lemez második dala, a Death of the Celts és az azt követő The Parchment, melyek hossza ellenére is élvezhető, témázgatásaiból, „építkezéseiből” igazán monumentális, mégis 100%-osan maidenes dalok, melyek az olyan opuszokat idézték meg, mint a Rime Of The Ancient Mariner, To Tame A Land vagy az Alexander The Great, melyek jellemzően a lemezek utolsó nótái voltak.

Ha ítéletet kellene mondanom a lemez felett, akkor azt mondanám, hogy az Iron Maiden úgy tud öregedni, ahogy nagyon kevés zenekar: nem csak végtelenül hű a saját örökségéhez, hanem folyamatosan tágítja a saját határait is. Ha az ember mégis a rövid, lényegre törő slágereket hiányolja, ezzel a lemezzel bizony keserű lesz a megismerkedés. El kell fogadnunk, a slágeres Iron Maiden 1992 környékén, de legkésőbb 2000-ben megszűnt létezni. A Run To The Hills, a The Trooper, a Bring Your Daughter To The Slaughter a maguk idejében, egy fiatal zenekar által íródhattak csak meg. A 46 éves Iron Maidennek viszont roppant jól áll ez a gondolkodó és elgondolkodtató irányzat, ami sok hallgatást igényel, de aztán maradéktalanul meghálál.