RIA-RIA

„Isten adta nekünk Mennyországból oltalmunkra” – A nap, amikor a jég hátán írtunk történelmet 2026. jan. 23.

Vannak pillanatok, amikor az ég és a föld összeér, amikor a nemzet akarata olyan elemi erővel tör utat magának, mint a gátat szakító áradat. 1458. január 24-e pontosan ilyen nap volt. 

A magyar történelem egyik legdicsőbb fejezete a Duna kőkeményre fagyott jegén íródott, ahol negyvenezer torokból egyszerre harsant fel a név, amely később egybeforrt az igazsággal: Hunyadi Mátyás!

Akkoriban a remény luxuscikknek számított. Az országot idegen érdekek szabdalták szét, a Szent Koronát egy orgazda német császár bitorolta, a törökverő hős, Hunyadi János fia pedig Prágában, fogságban sínylődött. A budai várban az urak rettegtek, hiszen kezükhöz Hunyadi László vére tapadt, és Szilágyi Mihály serege már ott állt a falak alatt. De Szilágyi nem bosszút akart, hanem jövőt: a trónt unokaöccsének, a tizenöt esztendős ifjúnak.

Aznap éjjel a természet is jelezte, hogy valami rendkívüli készülődik. A dermesztő hidegben a csillagok olyan fényesen ragyogtak, mintha a Mennyország lámpásait gyújtották volna meg az igazság útján, a Duna vize pedig olyan szilárd páncélt öltött, hogy Pest és Buda között megszűnt a határ – a jég hátán úgy járhattak az emberek, mint a sík mezőn. 

Amikor a köznemesség negyvenezres tömege ellepte a folyót, nem volt szükség hosszas jogi vitákra. A nép lelke már döntött. A pesti utcákon gyerekek énekelték a prófétai szavakat, miszerint Mátyást maga az Isten küldte oltalmunkra a Mennyországból.

Még ki sem hirdették hivatalosan az eredményt, a pesti nagytemplomban már felhangzott a hálaadó ének, a harangok zúgása pedig betöltötte a levegőeget. Azon az éjszakán annyi máglyát gyújtottak az örömtől mámoros emberek, hogy a távolból úgy tűnt, mintha a csillagok szálltak volna le a földre ünnepelni. 

Erdélyben, Mátyás szülőföldjén, még ennél is nagyobb volt a vigadalom; Szilágyi Mihály levelében arra kérte a rendeket, hogy nyissák meg a boldogság forrásait, hiszen a nemzet visszakapta méltóságát.

Soha még királyválasztás ennyi tiszta örömmel nem történt, és azóta is tudjuk: azon a jeges januári napon nemcsak egy királyt választottunk, hanem egy olyan korszakot indítottak el, amelyben Magyarország ismét Európa pajzsa és büszkesége lehetett.