A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Szlovák zászló

Isten éltessen, Szlovákia! 2023. jan. 4.

Már harminc éves lett az ország, amelyik történelme miatt már kétszer is testi sérülést szenvedtem el. Első alkalommal édesapám, másodszor a történelemtanárnak járt el a keze.

Az alapiskolában hiperaktív gyerek voltam, akinek nem a tanulás volt az elsődleges prioritása, sokkal inkább a különböző gyerekcsínyeken járt az eszem. Kivételt képeztek Molnár János tanító bácsi történelemórái, ahol mindig aktívan figyeltem, összefüggéseket kerestem, kérdeztem, kifejtettem a véleményemet. A mondatain gyakran elgondolkodtam, és magamon átszűrve mindig elvittem belőle valamit. Az egyik novemberi tanítási órája azonban mégsem emiatt maradt örökre emlékezetes. Ki kellett mennem felelni az előző órán átvett anyagból, ahol Szlovákia történelemben betöltött szerepe volt a téma. Gyerekfejjel nagy figyelmet szenteltem a szelektív hallás kifinomítására, ami azt jelenti, hogy az én hangkörnyezetemből csak a hangok vagy a beszélt szavak egy adott forrása jutott el a tudatalattimig. Az agyam arra a beszédbefogadásra képtelen volt, amiről azt gondoltam, hogy hazugság, mivel nem értettem az összefüggéseket.

A szlovák történelem változatossága helyett egy fekete lyukat véltem felfedezni, melynek kezdőpontjába Svätoplukot helyezik, majd ezt követően évszázadokig semmi. Őt rögtön nemzeti hősük, Jánošík követi, utána pedig hirtelen megérkezünk Štúrék korába. Ez a történelem üres, kietlen.

Jó partizán módra nem voltam hajlandó Molnár tanító bácsinak egy kérdésére sem felelni. Ő nem kegyelmezett, piros tollal írta be a rossz jegyet az ellenőrzőbe. Utána tudatosítottam, hogy mit is követtem el. Nem mertem szembenézni saját tetteimnek következményével. Szorongtam, félelmet éreztem, rettegtem haza menni, nehogy csalódást okozzak a szüleimnek. Mégis egy kis kitérővel, rövid késéssel kénytelen voltam, de édesapám azonnal kiszűrte, hogy valami nincs rendben, és elkérte az ellenőrzőmet.

Dühös lett. Csattant a pofon. Én pedig sírtam, és a szlovákok iránt is mély megvetést éreztem.

Később a konyhaasztalnál vacsora közben megkérdezte, hogy tudom-e miért kaptam, amire lehajtott fejjel csak bólintottam. Két hétig azt hallgattam, hogy amíg ő keményen naphosszakat dolgozik, addig én a három mondatos szlovák történelmet nem vagyok hajlandó megtanulni, amit még ő is tud, pedig nem tartotta magát okos embernek...

Ekkor fogadtam meg, hogy nem kapok több pofont a szlovákok miatt. Elhatároztam, hogy a szlovák történelmet mindig fogom tanulni, és ebből már többször nem szerzek rossz jegyet, nem okozok többé csalódást a szüleimnek:

Nem így lett.

Gimnazista éveim alatt is a történelem maradt számomra a legkedvesebb tantárgy, azonban Urbán József tanár úr nem értékelte a túlbuzgó igyekezetemet. A lapos órákon humorral próbáltam feldobni a hangulatot, és egy találós kérdést intéztem hozzá: Mi a közös a rómaiakban és a románokban? Nem tudta a választ, ezért kénytelen voltam saját magamnak megválaszolni a feltett kérdést.

A Román Tudományos Akadémia minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy a románok és a rómaiak közös gyökerekkel rendelkeznek: kutatásaik alapján az anyafarkas nem két, hanem három gyereket nevelt: Romulust, Remust és Romanust. Sajnos az anyának két tőgye volt, így csak Romulust és Remust tudta szoptatni, Romanusnak már nem jutott tej, csak az apja f@sza, ezért is hívják őket dákó románoknak.

Az osztály hatalmas üdvrivalgásba kezdett, de Urbán tanár úr reakciója nem sokáig váratott magára. Elkezdett ordítani, és megfenyegetett, hogy büntetésből elver a szlovák történelem könyvvel. Pimaszul a szemébe nevettem, és nem késett, lendült is a keze. Szerencsém volt, hogy az ablak nyitva állt, így a huzat kifújta a kezéből a papírlapot, amire az ország történelme volt írva.

Továbbra sem bírtam abbahagyni a nevetést, ezért fülön fogva rángatott le az igazgatói irodába, ahol az igazgató parancsba adta, hogy még aznap házi feladatként sms-ben kell pótolnom Szlovákia történelmének bővített kiadását, amit a szél kifújt az ablakon.

Az sms-t mai napig féltve őrzöm, amiért egyest kaptam a következő tanítási napon.

Így szólt:

„A rövid történelmi múltjuk sokszor próbára tette az ország honatyáit, akik mindig sikerrel vették az éppen aktuális akadályokat. Dicső nemzet, amely már rengeteg bátor tettet követett el: Földet koboztak, maszkot húzva lányt vertek, zászlót égettek. Ha kellett a legnagyobb náci, ha kellett kommunista, és ha kell a legnagyobb liberális csatlós. Napjainkban egy szuverén, elismert állam, amely már csak néha-néha szorul egy kis nyugati globalista segítségre."

Ma büszkén kijelenthetem: megtanultam a szlovák történelmet!

Isten éltessen dicső nemzet!

(Nyitókép: Slovak.travel.sk)