7832

Isten napszámosa 2024. szept. 16.

A rossz időjárás ellenére, mely miatt az alsóbodoki Eszterházy János Zarándokközpont is módosította némileg a hétvégi programjait, eseményekben gazdag rendezvény T tsrtottak, és lelki élményektől túlcsordulva zártuk a hétvégét a magyarság egyre fogyó, a többségi tenger által körülvett kis szigetén, Zoboralján.

Pénteken este a zarándokközpont nagy előadótermében, Esterházy János emlékkiállítás nyílt, mely Mikóczy Dénes nagymegyeri festő és barátai képeiből állt össze, fényesen.

A kiállítást, ifj, Csámpai Ottó, a központ igazgatója, és Mikóczy Dénes nyitotta meg, aki többek között elmondta, hogyan állt össze a kiállítás, és méltatta Esterházy János munkásságát és szellemiségét.

Aki figyelmesen követte az elmúlt másfél évtized történéseit, az tudja, tudhatja, hogy Kalita Gábor festőművész, a Pozsonyi Magyar Galéria kurátora, aki tragikus hirtelenséggel hunyt el 2021-ben, már összehozott egy nagyon bő, Hommage Esterházy név alatt futó tárlatot.

Amelyen közel hatvan festményből állt a Kárpát- medence keresztény művészeinek aranyecsete által létrehozva, mely azonban a halálával együtt szállt a sírba és tűnt el nyomtalanul a emlékezés, vagy a feledés homályában.

Ha nem vigyázunk, így fogunk mi is eltűnni. Ezért is volt örvendetes, hogy valaki vagy valakik ezt fontosnak tartották és ismét összeállt egy csapatnyi művész, akik folytatják ezt az utat és Esterházy szellemiségét a vászon tisztaságával ötvözve, a hit és a mártíromság tündöklésével, örökítik meg.

A kiállítást Csábi István, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Művészeti Alapiskola igazgatójának gitárjátéka kísérte magas művészi színvonalon, aki megzenésített versekkel örvendeztette meg a szép számú közönséget.

Ezt követte az a könyvbemutató, melyet Hajtman Béla, az alsóbodoki magán szakközépiskola volt igazgatója kezdeményezett, Paulisz Boldizsár iskolaalapító, kápolnaépítő, a zarándokközpont megálmodója és kivitelezőjének tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála ötödik évfordulója tiszteletére, aki Esterházy János hamvai mellett pihen, alussza örök álmát, a Szent Kereszt Felmagasztalása kápolna alatti kriptában.

Az „Aki a közjót szolgálta“ című kötet, Boldizsár egykori ismerősei, barátai visszaemlékezéseiből állt össze, és hűen tükrözi küzdelmes, de mindig határozott célokat megfogalmazó életútját, kitartását és küzdelmeit.

A kötet szerzői közül sokan megjelentek a könyvbemutatón és visszaemlékezéseikben megidézték Paulisz Boldizsár munkásságát, aki élete utolsó percéig - még a halálos ágyán is - dolgozott, tervezett, feladatokkal látta el a szeretteit, barátait, hogy a munka, melyet eltervezett, úgy legyen végrehajtva, befejezve, ahogyan ő azt megálmodta.

Megdöbbentő tanúságtételek, visszaemlékezések emelték a lélek mennyei magasságába Boldizsár makacs kitartását, konok megingathatatlanságát és elkötelezettségét abban, amit véghezvitt.

Talán két olyan megszólalást tartok kulcsfontosságúnak, amit szeretnék most kiemelni. Csámpai Ottó író, egyetemi tanár, a felvidéki Szent György Lovagrend egykori nagypriorja, azt emelte ki összefoglalójában, hogy ha Esterházy János Isten szolgája volt, akkor Boldizsár, Isten napszámosa, aki azt a szót, hogy lehetetlen, nem ismerte. Ez a mondat olyan súllyal terült ránk, hogy mindenki érezte, az igazság isteni erővel van jelen közöttünk.

A másik megdöbbentő vallomás, Budai László, Boldizsár szigetszentmiklósi barátjának szájából hangzott el, aki a Magyar Országgyűlésben laudálta Paulisz Boldizsár életútját a 2018-as Esterházy Díj átadásán, melyben a Rákóczi Szövetség részesítette a kápolnaépítő közösségi embert. Ő mondta, hogy ahogyan Boldizsár betegen, alig negyven kilósan ott állt az országgyűlés pulpitusán, hogy megköszönje a díjat, neki úgy tűnt, mintha Esterházy János állt volna ott, átszellemülten, a maga fizikai valóságában. Élete utolsó napjaiban, maga is Esterházy Jánossá vált szellemileg, és testileg is egyaránt.

Közben, körülöttünk mindent visz a víz, a valóságban és képletesen is. A Közép-Európát fenyegető és ostromló árvizek, a tomboló természeti erők szomszédságában, Alsóbodok, a magyarság egy kis szigete, a többségi tenger közepén, olyannak tűnt most hétvégén, mint egy bevehetetlen csendes erőd, melyet az Istenbe vetett hit évezredes kövei vesznek körül, védőbástyaként.

Aki nyitott szemmel jár és érzékeli mindazt, ami körülveszi őt, az látja az isteni kinyilatkozásokat. És érzi, látja, hiszi, hogy Isten, soha nem hagyja cserben a napszámosait.