ÍRIK A GÓL
Izgalmas véghajrá után nem bírtak egymással a zöldek!
2025. okt. 6.
A Fizz Liga 9. fordulójában a 2 éllovas csapott össze egymással. A Paks gárdája a Groupama arénában vendégeskedett. A hazai Ferencváros csapata a hétközi genki siker után magabiztosan vághatott neki a mérkőzésnek.
Mindkét csapat inkább a domináns félként szokott a ligában pályára lépni, így kérdéses lehetett melyik csapat tudja majd ráerőltetni a játékát a másikra. A Fradi domináns labdabirtoklásának ellenére a Paks szinte az első nagyobb helyzetét gólra váltotta a 21. percben. Egy jobb oldali szabadrúgást követően Joseph kifejelt labdáját Pető Milán laposan a kapu bal sarkába lőtte, melybe Dibusz már csak beleérni tudott.
A vezetés birtokában a vendégek mintha visszaálltak volna védekezni és átengedték a kezdeményezést a hazaiaknak, akik ezt ki is használták. Nagy Barnabás beadását követően Varga fejelte a kapuba a labdát, így a felek 1:1-es döntetlennel vonulhattak az öltözőbe.
A második félidőben ismét a Fradi dominált inkább és alakította ki sorra a helyzeteket, azonban a kihasználással és befejezéssel gondok akadtak. A vendég paksiak megpróbáltak kontrákra építeni több-kevesebb sikerrel. A második félidő első góljára egészen a 87. percig kellett várni, mikor egy ellentámadást követően az eddig sokat mellőzött Abu Fani gurította Pesic elé a labdát, aki a rövid alsóba gurított.
Ekkor már úgy tűnt, hogy a mérközés eldőlt, azonban a Paks nem adta fel. A 90. percben Silye Erik beadását köetően Tóth Alex elfejelte a labdát, azonban bal kezével eltalálta Windecker arcát, ezt a VAR-ozást követően Csonka Bence játékvezető szabálytalannak ítélte, így büntetőhöz jutott a Paks. A tizenegyest a sértett Windecker értékesítettte is, így 2:2-re alakítva az eredményt.
A hosszabbításban mindkét csapat több támadást is indított, gól azonban egyikből sem született, a kapusok védték a kapura tartó lövéseket, így pontosztozkodással zárulhatott az éllovasok csatája.
Végeredmény:
FTC – Paks : 2:2
Gólok: Varga (31.), Pesic (87.) ill. Pető (21.), Windecker (90+3, tizenegyesből)
Képek: Gáspár Ákos
Gáspár Ákos



