ZSÍR

Japán legendás harcosainak története 2025. febr. 22.

Japán történelmének egyik legismertebb alakjai kétségkívül a szamurájok, a fegyelmezett harcosok, akik évszázadokon át formálták a japán társadalmat, kultúrát és politikát. De kik voltak ők valójában, és hogyan váltak a történelem meghatározó alakjaivá?

A szamuráj szó a japán „samurai” szóból származik, amely eredeti jelentése „szolgáló” vagy „az a személy, aki szolgál”. A szó a „saburau” igéből ered, amely azt jelenti „szolgálni valakit” vagy „kíséretet biztosítani”.

A szamurájok eredetileg földbirtokos nemesi családokból származó harcosok voltak, akik a helyi feudális hadurak, azaz a daimjók szolgálatában álltak. A szamurájoknak kötelességük volt megvédeniük urukat, akár az életük árán is. A Heian-korban, tehát a 11. század közepén azonban zömével már csak nemesi származású, földbirtokkal és vagyonnal rendelkező családok sarjai válhattak szamurájokká. A 12. század végére az udvari arisztokrácia hatalma meggyengült, mert nem tudta irányítás alatt tartani az egyre befolyásosabb vidéki földbirtokosokat. A helyi katonai vezetők viszont megerősödtek, és fokozatosan önállósodtak.

Ekkora már szinte minden földesúr szamuráj is volt egyben, a társadalom pedig négy fő rétegre oszlott. 

A hierarchia csúcsán álló szamurájok alatt helyezkedtek el a parasztok, a kézművesek majd pedig kereskedők. 

A legkiszolgáltatottabb csoportba az eták és a hininek, azaz az érinthetetlenek és a koldusok tartoztak, ám őket olyan kevésre tartották, hogy hivatalosan nem is alkottak társadalmi osztályt. Egyedül a szamurájok rendelkezhettek fegyverekkel, birtokolhattak földet, és büntetlenül meggyilkolhatták az alsóbb társadalmi rétegek tagjait. Vezetőik főként a Fudzsivara, a Minamoto vagy a Taira klánok közül kerültek ki. Később a Minamoto és a Taira klán megküzdött egymással Japán irányításáért. A végső harcot A Minamoto klán nyerte, vezetőjük, Joritomo 1192-ben Japán első sógunja, azaz katonai vezetője lett, és megalapította a Kamakura sógunátust. A császár megtarthatta ugyan a címét, de csak szimbolikusan, a valódi hatalom ugyanis a szamurájok kezébe került.

A szamurájok hatalmának Meidzsi császár reformjai vetettek véget a 19. században.

A császárnak eltökélt szándéka volt, hogy nyugati mintára formálja a hadsereget, és a német, illetve az angol modellt alapul véve modern államot épít ki. A 19. század végére végleg felszámolták a szamurájok hatalmát, helyüket egy új, nyugati típusú nemzeti hadsereg vette át.

Három érdekesség a szamurájokról:

1. A szamurájok nemcsak harcosok voltak, hanem kulturális és politikai elit is, akik a „bushidō” (tehát „a harcos útja”) nevű erkölcsi kódexük elvei szerint éltek. Ez a kódex a hűséget, a becsületet, a bátorságot, az önuralmat és a halál iránti közömbösséget hirdette. Egy igazi szamuráj számára a becsület megőrzése fontosabb volt magánál az életnél is. Ha egy szamuráj becsülete komoly csorbát szenvedett, rituális öngyilkosságot, azaz szeppukut (más néven harakirit) követhetett el.
2. Nemcsak férfiakból válhattak szamurájok. A szamuráj családokba született nőket is szamurájnak tekintették, nekik azonban csak a családjuk védelmét kellett garantálniuk, egyéb hadkötelezettség nem vonatkozott rájuk.
3. A japánok úgy hitték, hogy a szamurájok kardja, azaz a „katana” a szamurájok lelkét hordozza, ezért mély tisztelettel viseltettek iránta. Ezeket a gondosan megmunkált fegyvereket szakértő kardműves családok kovácsolták értékes japán tamahagane acél megmunkálásával.

Források: http://tortenelemcikkek.hu/, britannica.com, https://www.blacktomato.com/
Nyitókép: Ryunosuke Kikuno - Unsplash