CINK

Jó is lehetett volna 2025. dec. 19.

Hallgatom a külföldi Youtube-kritikusokat, és azt hallom, a szolgáltató így woke meg úgy woke, tolja a liberális nézeteket a filmek listájával, a saját műsoraik is ezzel vannak tele stb.

Mivel a munkám miatt jó, ha mozgó az IP címem (köszi, mozgó VPN), néha az otthon melegéből nézem a távolkeleti régió listáit, és azt látom, máshol nincs ezzel baj. Tehát a Netflix csak azt adja, amire az adott régióban kíváncsiak, vagy az adott régió leint, hogy jó az úgy. USA-ba, EU-ba jó, normális helyeken meg úgyse nézik.

Éppen ezért nem a Netflixet hibáztatom, aki minél szélesebb célközönség zsebében akar matatni, és pénz(eme)t számolgatva azt mondja, ha nem tetszik, van más. Ők legalább mondhatják, hogy van más. A Disney+ még azt se. És én nézem azt a mást. Néha régit és klasszikust.

Aztán a szakmám miatt belefutok olyanba is, amit technikai oldalról szeretnék megnézni, mert animáció, ráadásul kihasznál egy olyan szellemi tulajdont, ami gyerekkorom része (megint), és már csak megnézem.

Ilyen volt a Tomb Raider: Lara Croft legendája (Tomb Raider: Legend of Lara Croft) sorozat is. Az első évad az szép volt, igazából számomra egy amolyan egyszer nézős eset, de nem az írása miatt. Az volt a fura az egészben, hogy nem tudtam eldönteni, ez most a játékok melyik részéhez előzmény, vagy összekötő, vagy önálló dolog akar-e lenni, de az onnan ismert kvázi történelem, néphiedelemre és ősi civilizációra építős történet ott volt, csak mondjuk belepasszírozzák a “csúnya kolonializmus” nézetet is. Egyrészt nem is volt hová írnom róla annak idején, másrészt nem is éreztem szükségét.

Nem úgy a második évadnál. Szóval itt vagyok és írom.

Az animáció minősége esett. Volt egyetlen jól leanimált akció jelenet, de az is olyan lehetetlen volt, hogy még a játékok készítői is azt mondanák, ez már túlzás. Az írók meg nem tudtak megegyezni, hogy ez most mi legyen: erős és független Mary Sue, akinek az egyetlen hibája, hogy hibátlan, vagy az afrikai orisha-folklór és ezzel együtt az Afro-kisebbség reprezentációja.

És a sorozat éppen ezért volt egy hullámvasút, ami a minőséget illeti.

Egyik oldalról nézve kedvelem a néphagyományokon és mitológián alapuló történeteket, és az sem baj, ha ezek kapnak egy modern fordulatot. Eléggé nem meglepő módon ez eddig még csak a Görög, római, a maga régiójában az indiai, és a kelet-ázsiai blokkból érkező filmeket, animációs projekteket jelentette. Kína sokadszorra adaptálja Wu Chengen szedett vetett kis csapatáról szóló szerzeményét, Korea pedig a K-Pop démonvadászaival mutatott nagyot a néphagyományaikból, de valahogy Afrika kimaradt, amit nagyon sajnáltam mindig is, mert van ám ott is mihez nyúlni. A fent említett orisha-mitológia pedig jó táptalaj lehetne erre. Lehetett is, hiszen nagyon röviden szólva, az Afrikából elhurcoltak magukkal hozták a hiedelmeiket, amiket néhol beintegráltak az, akár kényszerből, akár vigaszból felvett kereszténységükbe. Természetesen azért itt is beletuszkolják a fordulatot, hogy még a viking történetek hősein is ott virít Afrika, de ezeken érezhető volt a betoldás bűze. Az alap ugyanis jó. Eshu megfutamodik, amikor a gyarmatosítók letámadják őt és az általa védelmezett falut, elveszti a maszkját, ezzel erejét is, és az évszázadok folyamán a legendája is átalakul (a New Orleansba elszármazott haiti kisebbség trükkös Papa Legbájául szolgál alapul a sorozat szerint, aminek lehet alapja, mert a loa-hitvilág szintén a gyökerekhez vezethető vissza). Tökéletesen képbe kerül az afrikai totemizmus arcokhoz és maszkokhoz kötöttsége, hogy ezekben erő van és a többi, a nép közt elvegyült orisha ezek miatt halhatatlan, hiszen a maszkok anyaga nem földi eredetű. És még az antagonista sem az az igazán szokványos személy, hiszen egy olyan valakiről van szó, aki magának gyűjti a maszkok hatalmát, hogy egy új világrendet hozzon létre. Ennek néhány orisha is az áldozatául esik. Tehát a halhatatlanok is hullanak, mint szilva a fáról, amíg Eshu, az egyetlen, aki halandótól és halhatatlantól is képes lopni az ereje miatt, össze nem szedi magát és személyes hőstörténete győzelemmel lezárul. Egy klasszikus hőstörténet afrikai mitológiára alapozva modern köntösben, még csak nem is kellett volna, hogy erőltetett legyen a gyarmatosítókkal szembeni kritika, hiszen legyünk őszinték, bármennyi pozitívummal is járt az az időszak, temérdek szégyellnivalója van az emberiségnek emiatt, etnikai hovatartozástól függetlenül (Néhány afrikai királyság is szépen osztogatta a foglyokat rabszolga sorba a Brit és Francia kereskedőknek, szóval ne álltassuk magunkat, ez mindenki szégyene).

Ez így magában jó is lehetett volna. Alternatív mitológia. Szórakoztató és nem veteti magát komolyan.

Csakhogy a sorozat nem az “Eshu útja”, hanem a Tomb Raider címet kapta. És itt esik szét a dolog. Mert én nem tudom, hogy ki volt az írók közt az, aki elolvasta a fent leírt alapot és azt mondta “Jó lesz ez, mi lenne, ha a langymeleg sikerű előző Tomb Raider évad folytatása lenne, mert akkor senki nem szólhatná le, anélkül, hogy rasszistának bélyegeznék, mert nem szereti az Afrikai reprezentációt”. Tehát kapunk egy Lara Croft történetet, akinek ázsiai etnikumú szárnysegéde a talpraesett, de életképtelen bajbajutott hölgyként kontrasztot állít az erős és független, mindenhez értő, 20 méteres zuhanásból is tökéletesen landoló atlétikus Lara Croftnak, aki csak akkor sérül, ha a riválisával kerül szembe (aki egyébként az antagonista szárnysegéde), mert addig még a fél méterről kilőtt töltényt is egy mozdulattal elkerüli. Végül pedig a két halandó hölgyemény lesz az, aki kiszedi Eshut a nihiljéből.

És a végén felröhögtem, mert engem aztán nem lehet faji részrehajlással vádolni, mikor a problémám az egész sorozattal az, hogy sarokba írták magukat egy jó alappal, amit a woke-filmezés oldaláról leginkább elítélt sztereotípia, a “fehér megváltó” karaktere old meg.

Persze a sorozat végén bemutatnak egy új antagonistát, könyörögnek egyet a folytatásért, találnak valami új “csuda helyet”, ami teljesen aláássa a sorozatban csalafintán elrejtett “ja egyébként minden hős afrikai” reprezentációs maszlagot és ha szerencsénk van, elég sok lefelé mutató ujjat kap a sorozat ahhoz, hogy a Netflix elkaszálja és az egyébként minőségibb sorozataiba fektessen be.

Amikor írni kezdtem a cikket, azt gondoltam, úgy zárom le, hogy ha mellőzzük Lara Croftot, a másik, mitológia alapú történetszál miatt érdemes megnézni. Így a végére azt írom, hogy akit érdekel az a szál, inkább várjon meg egy érdemesebb, csak arra koncentráló feldolgozást. Bár én is úgy tettem volna, akkor kisebb a csalódás.