
CSAK A KEZÉT FIGYELD!
Jönnek a tenoristák!
2023. máj. 29.


Az ukrajnai háború és annak negatív, az életünket befolyásoló következményei, valamint a globális válság két vállra való fektetése lesz a központi téma a pozsonyi Globsec biztonságpolitikai konferencián. Mondhatnánk úgyis, hogy itt lesz Európa színe-java, de ez nem annyira fedi a valóságot. Maradjunk annyiban, hogy a globalista bérsiratók éves kártyapartija és szivárványos színe lesz itt, de nem a java.
Május 29-e és 31-e között 63 államból összesen 1300 vendég érkezik a szlovák fővárosba, és a konferencián 160 felszólaló lesz – mondta sajtótájékoztatóján Róbert Vass, a Globsec elnöke.
„Tíz állam- és kormányfőt látunk vendégül, 20 külügyminisztert, de jelen lesznek védelmi miniszterek, digitalizációért felelős miniszterek, számos nemzetközi intézmény vezető képviselője”. Részt vesz a konferencián Emmanuel Macron francia elnök, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke, továbbá egy ukrajnai delegáció. Részt vesz a Globsecen Zuzana Čaputová államfő és a kormány több tagja is.
Nehéz időszakban kerül sor a konferenciára, instabil a belpolitikai helyzet, megosztott a társadalom, az Ukrajna ellen indított háború pedig megbillentette a világrendet és az egyensúlyt.
Ha a világrend azt jelenti, amit a Globsec globalistái képviselnek, akkor a kibillentés igencsak idejében történt.
Reméjük, hogy még felborulni is látjuk ezt az eszement „rendet“, mely lassan, de biztosan, maga alá temeti ezt az erkölcsileg és emberileg is lezüllött, szivárványos agyú bandát. Lehet, hogy beugrik egy kávé erejéig a konferenciára Eva Kaili is, hiszen már levették róla a lábbilincs-nyomkövetőt, melyet a háziőrizetben viselt ez idáig, és mintha mi sem történt volna, visszaül majd az Európai Parlament jól fizetett padsoraiba, hogy esetleg szavazhasson Magyarország elítéléséről, ahol állítólag – szerinte is – hatalmas a korrupció. Tehát így már teljesen tiszta a kép. És akkor még nem említettünk olyan résztvevő nagyságokat, mint Rastislav Káčer, akitől valóban meg kellene védeni a társadalmat.
Az ideérkezők biztonsága érdekében ideiglenesen visszaállítják a határellenőrzéseket is Szlovákia összes határátkelőjén
A kormány által már jóváhagyott lépésre azért volt szükség, állítja a belügy, hogy a Globsec résztvevőinek nyugalmát és a rendezvény biztonságát szavatolni tudják. Maga a globalista Isten, Volodimír Volodimírovics Zselé is bejelentkezik majd az éterből, hogy kiossza a napi feladatokat a szolgáinak és begyűjtse a koldulásai hasznát.
A tenoristáknak tehát esélyük sem lesz, hogy megközelítsék az európai elitet, legfeljebb egy szlovák vonósnégyes ábrándozhat egy ilyen közelségről.
A nótát melyet játszani fognak, azonban már kívülről fújjuk, a borravalóért, meg mindnyájan sorba állhatunk a globalista siratófal, a bankautomata előtt. Azt egyelőre ne vizsgáljuk, hogy a biztonsági intézkedésekkel a libsi elitet vagy tőlük az itt élőket akarják megvédeni, de szerintem inkább ez utóbbiról lehet szó.
Ha már a világot nem lehet ezektől megmenteni, legalább saját magunkat óvjuk, amennyire lehet, mert ezek veszélyesebbek, mint az emelt szintű UV sugárzás délben.
Gondolom erre a nem kis költségvetésű cirkuszra azért van szükség, hogy Szlovákia hűségesküt tehessen a Rohadtcsildok új generációjának, ahol bizonyíthatja, hogy akár még ennyi bukott politikus árnyékában kinevezett ideiglenes kormány esetében is számíthatnak ránk, főleg ami az Ukrajna iránti elkötelezettséget és örök hűséget illeti. Bizonyosan megjelenik majd személyesen Ódor Ľudovít is, akire a hazai magyar liberálisok és néhány, a kelleténél optimistább középszerű politikus a kinevezésekor még azt mondta, hogy hűha. Ez a rövidke szó azóta kicsit megváltozott. Mára már azt mondják ugyanezek, mint a napfényre kijutott bányalovak kocsisai a lovaknak, hogy hőha! Vagy azt, hogy curikk, nye!
Néha olyannak tűnik nekem ez a politikai rendszer, mint bérsirató asszonyok a Dunaszekcsői tamagocsi temetőben.
Még a látszatért is meg kell dolgozniuk. Közben napvilágot látott egy igencsak érdekes, a Globsec által indított felmérés, miszerint a közép-európai régióban és a Balkánon szintén megjelennek az oroszbarát érzelmek, és az erre fogékony csoportok pedig elhiszik a főként Moszkva által terjesztett narratívákat.
Tíz NATO-tagállamban élő emberből négyen gondolják azt, hogy a szövetség provokálja Oroszországot azzal, hogy katonai támaszpontokat épít az orosz határok közelében,
márpedig ezt a Kreml-barát médiumok hangoztatják. „Az oroszbarát érzelmek különösen erősek Bulgáriában, Szlovákiában, Szerbiában és Montenegróban. Itt a válaszadók háromnegyede azonosul azzal a feltételezéssel, hogy Oroszország egy »erős szláv testvér«” – mondja a GLOBSEC vezető tanácsadója, Daniel Milo. Nahát, milyen érdekes ez a felmérés! Tehát nem Putyin „pincsijének“ Magyarországa oroszbarát a globalisták szerint, hanem Szlovákia. Mégis folyton minket akar meghekkelni az EU meg Ukrajna, akár még a barátságtalan kőolajvezeték feláldozása árán is a globalizmus oltárán.
Közben ezerrel dübörög a választási kampány. A piaci réseket kihasználva gombamód szaporodnak a szlovák pártok pártfogásában és árnyékában a magyar tagozatok, Roma szívek, Magyar akol, PS fiók, Kékek (s-óhajok)Hídja, Kannásbor Klub, Fórum, melyekkel a szemfényvesztett felvidéki magyarokat próbálják kihalászni a választói tengerből, mint az aranyhalat, azzal a különbséggel, hogy itt mindenki befogja a pofáját, leszavaz, és utána nincs három kívánság.
Annyit azonban megjegyezhetünk, hogy az elmúlt harminc év legmegbízhatóbb politikusa a mi Igorunk lett, hiszen azt ígérte megválasztásakor, hogy úgy fogunk élni, mint eddig még soha.
Nos, így betartani a választási ígéretét az utolsó betűig, még egyetlen politikusnak sem sikerült Szlovákia fikarcnyi idejű történelmében. Valóban úgy élhetünk, mint eddig még soha. Keszenjuk szípen!
Nyitókép: Globsec

Hrubík Béla


