
TE BUZERANT!
Jótékonykodós tévéműsorban kezdte a kampányt Sulík
2022. nov. 28.


A kormánybuktatást életvitelszerű szinten űző Richard Sulík (SaS) valamit tudhat, mert a Joj csatornán vasárnap este adásba kerülő V siedmom nebi (A hetedik Mennyországban) című műsorban olyan képet próbált festeni magáról, amit még a saját anyja sem hinne el róla: szociálisan érzékeny ember, aki törődik másokkal.
Vilo Rozboril jótékonykodós műsorában rendre feltűnnek szlovák hírességek, és újabban már politikusok is, akik a nem túl olcsón mért képernyőidőben próbálják magukat jobb színben feltüntetni. Így tett legutóbb a három kormányt is szétverő liberális Richard Sulík is, aki saját bevallása szerint is „élete kampányára” készül. És ha már készül, bele is vetette magát, hátha idő előtt választásokra kerül sor.
A műsorban egy nehéz helyzetbe került vágapáti (Opatovce) édesapa és három gyermeke rossz állapotban lévő családi házát újították fel a liberális párt tagjai a pártelnök vezénylete alatt, aki többször is elmondta, hogy 50 000 eurót raktak össze a család megsegítésére. A kamerák előtt még talicskát is tologató, munkaruhát viselő Sulík hitelességéről elég annyi, hogy Sztálin is hitelesebb napkeleti bölcs lett volna a betlehemi jászolnál.
A roppant kínos képsorok leginkább egy félresikerült imázsfilmre emlékeztették a nézőket, nagyjából olyan hatást keltve, mintha egy bűzös trágyadomb mellett nyitott volna valaki cukrászdát.
A műsor végén, már a stúdióban beszélgetett a műsorvezető az önjelölt belsőépítésszel és a kisegített családdal. A képmutatás álcáját maga Rozboril verte le Sulíkról, amikor megjegyezte, hogy az ilyen segítség nem rendszerszintű megoldás a nehéz helyzetben lévők számára, a politikus sértődötten megjegyezte, hogy az állam nem segíthet midnenkin, majd még sértődöttebben kikérte a műsorvezetőn, hogy így beégette.
A fenti kis történet is megmutatja, hogy felesleges kicserélni a bútort a bordélyházban, ha ugyanazok a kivéhedt hölgyek dolgoznak ott,
semmi sem változik érdemben: a milliomosok nem lesznek szociálisabban érzékenyebbek, csak a rossz megítélésükön próbálnak javítani az ilyen akciókkal.
Forrás: POSTOJ
Nyitókép: Plus Jeden Den

Piros 7es


