ITT A PIROS, HOL A PIROS

Karácsonyra várva 2024. dec. 16.

Advent a várakozás ünnepe. A karácsony előtti hetekben az ember – különösen akkor, ha vallásos – elmélyül, lelassul, mértéket tart. Legalább is így tenne, ha hagyná a környezete.

Sajnos idén is azzal kellett szembesülnöm, hogy a karácsony az üzletek polcain már októberben elkezdődött. Szinte már fel sem háborodom ezen, egyszerűen megtanultam együttélni azzal a gondolattal, hogy a multik számára a profit maximalizálása fontosabb az ünnep megélésénél. Mondhatni, nem emeli meg a vérnyomásom. 

Ahogyan a tévéreklámok sem, hiszen egy-két sportközvetítést leszámítva nem igen ülök le a „hülyítő doboz” elé, így elkerülnek a reklámok, amik olyan termékeket ígérnek, amitől... jobb lesz az életem? Nem, azt hiszem, már a reklámok sem hatnak rám. Persze a közösségi médiában és az internetet böngészve sorba kapom a képembe a kihagyhatatlan ajánlatokat, amikről seperc alatt bebizonyítom, hogy mégis kihagyhatók. 

Ódzkodom attól is, hogy már hetekkel karácsony eljövetele előtt kidekoráljam kicsiny hajlékunkat, pláne hogy a karácsonyfát is feldíszítsük. 

Pedig az utcán már nappal is fényárban úszik, este pedig egészem döbbenetes a látvány.

Annak idején mindig december 24-én díszítettük fel a fát, addig is maradt egy nyugodt órája édesanyámnak, amikor épp nem vesztünk össze az öcsémmel a szaloncukrok felprédálásán a fára aggatásuk helyett. Persze szépek a színes égők, és finom a forralt bor, de őseink nem véletlenül tartottak böjtöt advent idején – ilyenkor kell kispórolni azt, amit majd az ünnepi asztalra felteszünk. És nem csak a konyhatündérkedésről beszélek. 

Sokkal elkeserítőbb a helyzet akkor, amikor az ember beugrik az egyik boltba venni egy kis sonkát és kenyeret a másnapi tízóraihoz. A tömött parkolóban gyűlölettől izzó arcokat, vad dudálást, tolakodást, a parkolóhelyekre való bepofátlankodást látni. A helyzet a polcok között sem jobb: szinte fellökik egymást az emberek, hogy az ahított terméket a kosárba rakhassák (és itt még szó sincs dubai csokiról!). Aztán az önkiszolgáló kasszánál meg nemes egyszerűséggel fittyet hánynak néhányan az alapvető viselkedési szabályokra: betolakodnak eléd a kasszához, nehogy véletlenül jó érzéssel indulj el kifelé a boltból.

Mindezt a fene nagy szegénység országában, ahol mindenki csak panaszkodik, hogy milyen szar neki.

Közben többszáz eurós bevásárlókocsik versenyeznek, a körülöttük lévőkkel mit sem törődve. A három szem krumplit vásárló, csont és bőr nénit szinte fellökik, a tömeg elsodorja az óvatlan gyerekeket. 

Miután beszállok az autómba, mélyeket lélegzem, mielőtt veszem a bátorságot, hogy elinduljak a parkolón keresztül hazafelé. Igen, bátorságra van szükség, mert a csak magukkal törődő, furakodó-tolakodó emberek világában már a közlekedési szabályok sem számítanak, én meg nem akarom az egyetlen autónkat összetörni karácsony előtt.

Aztán végül sikerül szerencsésen hazajutnom a boltból egy kenyérrel és húsz deka sonkával. Van miért hálát adnom karácsony előtt. 

Ég a harmadik gyertya a koszorún – de minek?

Homo homini lupus. Tényleg erről kell szólnia a karácsonynak?