RIA-RIA

Kazinczy Lajos története 2024. okt. 19.

Kazinczy Lajos 1820. október 20-án született Széphalmon, a híres nyelvújító és irodalomszervező Kazinczy Ferenc legkisebb fiaként. Nagyapja emlékére kapta a Lajos nevet. Kazinczy Ferenc és Török Zsófia (Sophie) házasságából négy lány, Ifigénia, Eugénia, Thália, Anna-Ifigénia és négy fiú: Emil, Antonin, Bálint és Lajos született. Laló (így becézték) okos és eleven gyermek volt, apja egyik kedvence. Apja több levelezésében is írt arról, hogy utolsó gyermeke mennyire hasonlított az édesanyjára. Lajos „arcza egészen Sophie" – vélte Kazinczy Ferenc.

Kezdetben Török Sophie tanította Lajost, magyar és latin nyelvtankönyvet is írt neki. A „kis Laló” pedig hatévesen már versbe szedett levelet írt édesanyjának. Abban az időben az volt a megszokott, hogy a gyermek az apja által irónnal írt sorokat írta át tintával. „Édes Mamám, jőjön el már, / a kis Laló csókokat vár. / Ha nem jön el éczakára, / szolgálni megyen Kassára, / talál ő ott olyan anyát, / ki nem hagyja Lalót magát” – írta. Édesanyja, aki a sátoraljaújhelyi hegyeken szüretelt, még aznap kedves levélben köszönte meg e szép verset, és szőlőt küldött fiának.

Az 1820-as években a család elszegényedett, olyan nagy volt a szegénységük, hogy a kisebb gyermekek sokszor egymás cipőit hordták. Ennek ellenére a 9 éves Lajos apjához és bátyjaihoz hasonlóan a sárospataki kollégiumba került. Nem sokkal később azonban tragédia árnyékolta be a család életét.

1831 közepén kolerajárvány tombolt Felső-Magyarországon, amelyet Lajos ugyan túlélt, de édesapját elvesztette. A családfő halála, majd széphalmi birtokuk elvesztése után már csak baráti, rokoni pártfogóikra számíthattak.

Lajos gróf Teleki József, a Magyar Tudós Társaság (a későbbi Magyar Tudományos Akadémia) első elnöke támogatásával került el először a 9. huszárezredhez kadétnak, majd a Bécstől 30 kilométerre fekvő Tulln városka utásziskolájába. A fiú fennmaradt leveleiből kiderül, hogy serdülőéveiben is nagyon ragaszkodott az édesanyjához, folyamatosan írt neki az iskolában történtekről, anyagi helyzetéről és a várva várt társasági eseményekről is. Az özvegy Török Sophie ez idő tájt vesztette el végleg a széphalmi birtokot.

„Édes Anyám! Levelét megkapván 25. novemberben azt elolvasván keservesen sírtam, míg Fáy nevezetű barátom felvigasztalt hegedűjével, de nem leszek én már soha olyan víg, mint eddig voltam. Kérem édesanyám, csak írjon nekem, mikor szüksége lesz, én inkább koplalok, mégis el fogom küldeni. Bár csak 6 pengőm van 1 holnapra, melyből keveset lehet eltenni, mert früstököt, uzsonnát magamnak kell venni, és még azon kívül az ebédért minden holnapra 1 pengő forintot kell füzetni a tisztító embernek, és a mosónénak is magam füzetek, de semmi[t] inkább én nem fogok enni, mégis elküldöm" – írta fiatal kadétként.

A tullni utászkollégium a birodalom egyik legjobb katonai szakiskolája volt. Az ott kötött ismeretségek a későbbiekben erősen befolyásolták Kazinczy Lajos pályáját. Többek között ott ismerkedett meg Görgei Artúrral.
Végül négy év tanulás után, 1839-ben, miután minden vizsgáját sikeresen letette, visszakerült a huszárezredéhez, ahol 1840 nyara végén nevezték ki hadnaggyá. Kinevezése után rövid időt családja körében töltött, majd visszatért ezredéhez a csehországi Pardubitzba. A rövid Magyarországon töltött idő alatt megismerkedett egy Fáni nevű nővel, akiről később így írt anyjának: „boldog napokat töltöttem, nem törődtem az ismeretlen jövővel, hisz mellettem volt egy tiszta lélek, aki forrón szeretett engem”.

Szeretett édesanyját 1842 februárjában vesztette el, Kazinczy ekkor már Bécsben élt, itt ismerkedett meg későbbi hadtestparancsnokával, Klapka Györggyel.

Társai szerettek vele időt tölteni, vidámnak és talpraesettnek, szorgalmasnak jellemezték, aki szeret a társaság középpontjába kerülni. Céltalan, bohém, társaságkedvelő fiatal férfiként sokat járt bálokba, ezért viszont állandó pénzhiánnyal, adóssággal küszködött. 1846-ban léptették elő főhadnaggyá. Néhány hónap múlva azonban, tiszti állásáról lemondva, kilépett a hadseregből. Kilépése pontos okait nem tudni, de hogy tartozásait rendezze, eladta tiszti rangját.

Egyesek szerint egy szerelem miatt nagy adósságot halmozott fel.
Hazajövetele után Zemplén vármegye tiszteletbeli szolgabírájává nevezték ki. Érdekesség, hogy 1847 augusztusában a Sátoraljaújhelyen ülésező Zemplén vármegyei közgyűlés többek közt Petőfi Sándort és Kazinczy Lajost választotta tiszteletbeli táblabírájává. Ez a titulus azonban jövedelemmel nem járt.

1848 tavaszán, amikor a forradalom kitört, már Gyulaházán élt nővérénél, Kazinczy Ifigéniánál és férjénél, Becske Lajosnál. Hogy itt hallotta-e a március 15-i események hírét, nem tudni, de valószínűleg már Gyulaházán volt, amikor értesült az áprilisi törvények megszületéséről és a független felelős kormány megalakulásáról.

Május 16-án jelent meg Batthyány Lajos miniszterelnök felhívása, hogy jelentkezzenek önkéntesek az első tíz honvédzászlóaljba. Az első jelentkezők között volt Kazinczy Lajos is, eközben kérvényezte tiszti rangja visszaállítását, amit jóvá is hagytak. Kazinczy a seregben folyamatosan fölfelé haladt a ranglétrán. Részt vett a pákozdi és a schwechati csatában. Novemberben már őrnaggyá nevezték ki, s Győrnél megismerkedett az egyik későbbi aradi vértanúval, Lázár Vilmossal. Később, a téli hidegben fegyvertelen zászlóaljával Budára indult, a Bábolna–Nagyigmánd–Budaörs útvonalon érkeztek meg december végén Budára, ahol felfegyverezték őket.

Január végén már 4000 gyalogosból, 500 lovasból és 12 ágyúból állt Kazinczy hadosztálya, amely Klapka György tábornokhoz csatlakozott.
Később Kazinczy betegsége miatt pihenőre kényszerült, márciusban tért újra vissza a szolgálatba.

1849 áprilisában Nagysallónál egy több mint hat órán át tartó csata meghozta a honvédség számára az egyik legnagyobb győzelmet a szabadságharc talán legvéresebb összecsapásában. Klapka emlékirataiban kiemeli a Kazinczy-hadosztály hősiességét. Kazinczy Lajos katonai pályáján is nagy jelentőségű volt ez az esemény, hiszen a III. osztályú vitézségi érdemrendet ebben a csatában tanúsított bátorsága és hősiessége miatt kapta meg. Később Buda ostromában is részt vett.

Májusban Kossuth ezredessé és hadosztályparancsnokká nevezte ki. Május végétől ezredesként a komáromi várőrség mozgóvá szervezett részének parancsnoka volt a Csallóközben, majd megbízták egy tartalékhadosztály szervezésével. A felállított mintegy hétezer fős seregtesttel augusztus 6-án Bem csapatainak megsegítésére Erdélybe indult. Görgeivel kellett volna csapataikat egyesíteniük, de az oroszok ebben megakadályozták őket. Így Erdélybe szorult, a világosi fegyverletétel hírére az erdélyi hadsereg maradék csatlakozó egységeivel végül Zsibónál tette le a fegyvert az orosz tábornok csapatai előtt, augusztus 25-én.

Kazinczy és tisztjei bíztak abban, hogy nem szolgáltatják ki őket az osztrákoknak, sőt olyan hírek is elterjedtek, amelyek szerint a tiszteket rangjuknak megfelelően átveszik a cári hadseregbe.
Kazinczy annyira bízott az oroszok jóakaratában, hogy kedvenc lovát is egy cári ezredesnek ajándékozta. Nem lett igaza, az oroszok Nagyváradon kiszolgáltatták őket az osztrákoknak. Nagyváradról előbb szeptember 6-án Aradra, a városba, majd 8-án a várba szállították. A többi aradi vértanú ekkor már jórészt a várban volt. Az ezredes perét a többiekétől elkülönítve, október 1-jén kezdte tárgyalni a királyi hadbíróság. Az aradi tizenhárom közül a tábornokokat kötél általi halálra ítélte a Haynau utasította bíróság, és mivel Kazinczy ungarische General (magyar tábornok) aláírással küldte el levelét a fegyverletételkor az osztrákoknak, az október 6-i kivégzések rádöbbentették: rá is ez vár, ha nem bizonyítja, hogy „tévedésből” került a tábornoki kategóriába. A bíróság előtt végül tisztázta, hogy a legmagasabb rangja csak ezredes volt. A Haynau jóváhagyásával született ítéletben ez állt: golyó és lőpor általi halál. Az ítéletet csak tizenegy nap múlva hirdették ki, s október 25-én reggel 7 órakor hajtották végre valószínűleg ugyanott, a vár északi sáncában, ahol a többi vértanút is kivégezték. Három golyó – egy a fejbe, kettő a szívbe – végzett a féltérdre ereszkedett, bekötött szemű áldozattal.

Holttestét a kivégzés helyén hantolhatták el. Kazinczy Lajos földi maradványai azóta is háborítatlanul fekszenek valahol a várfal tövében.


„Kazinczy Ferencet halálra ítélték a jakobinus mozgalomban való részvételért, végül majdnem hét évet töltött börtönben. Lajos azonban már nem kapott kegyelmet. Nem lehet véletlen, hogy a kivégzését követő napon, a külföldi közvélemény nyomására a császáriak leállították a honvédtisztek kivégzését” – fogalmazott egy közleményben Hernády Zsolt történész. A kivégzéseket óriási nemzetközi felháborodás övezte, országos szinten fel is függesztették az eljárásokat, így Kazinczy halála után hónapokig Aradon sem történt több ítélet-végrehajtás. Később azonban további áldozatok is voltak. A 16. aradi vértanúként tartják számon az osztrák származású, bécsi születésű Ludwig Haukot, 17-dikként pedig Lenkey Jánost, aki az aradi várbörtönben halt meg.

A tizenötödik aradi vértanú a kivégzése előtt öt nappal töltötte be a 29. életévét. Tiszteletére szobrot emeltek szülőfalujában, a széphalmi udvarház emlékparkjában és a sárospataki iskolakertben. A 2019-es budapesti Nemzeti Vágtán az ő emlékének adóztak.

Pataki Sára
A cikkhez az alábbi két tanulmány szolgált alapul:
Pribelszki János: Kazinczy Lajos a szabadságharcban. (Letölthető PDF itt.)
Solymosi József: Kazinczy Lajos élete 1848 előtt

Forrás: Történelmi Őrületek