AMMARHA!
KDH: A kormány nem tartja kézben a költségvetést
2026. jan. 8.
Miközben a Pénzügyminisztérium sikertörténetként próbálja eladni a tavalyi költségvetési adatokat, az ellenzéki KDH szerint a valóság ennek épp az ellenkezője: az állam pénzügyei kicsúsztak a kormány kezéből, a hiány továbbra is óriási, az árát pedig megint az emberekkel és a vállalkozókkal fizettetik meg.
A tárca a múlt héten közölte, hogy az állami költségvetés hiánya 2025-ben 6,109 milliárd eurót tett ki, ami papíron 170 millióval kedvezőbb, mint a jóváhagyott költségvetésben szereplő 6,279 milliárd. A kormány kommunikációja szerint ez „jobb teljesítmény”.
A KDH szerint azonban ez nem más, mint számokkal való trükközés.
„Ez az egész egy nagy átverés. Tavaly az állam 1,8 milliárd euróval kevesebb adót szedett be, mint amennyit saját maga betervezett. Ha ezt a pénzt valóban beszedte volna, ma nem készülnénk a harmadik konszolidációs csomagra” – mondta Jozef Hajko, a KDH parlamenti képviselője.
A kereszténydemokraták szerint a legnagyobb kudarc az áfabevételeknél látszik, de csúfosan megbukott a kormány új „csodafegyvere”, a pénzügyi tranzakciós adó is.
„Már a bevezetésekor figyelmeztettünk: ez az adó megfojtja a vállalkozásokat, rontja az üzleti környezetet, és az állam nem lesz képes beszedni a tervezett összeget. A számok minket igazolnak: az ebből származó bevétel 40 százalékkal elmaradt a várttól” – hangsúlyozta Hajko.
Mindezek ellenére a kormány továbbra sem saját magán spórol, hanem újabb és újabb terheket pakol az állampolgárok nyakába. A KDH szerint a konszolidáció címén zajló intézkedések valójában nem csökkentik a hiányt, sőt: az államháztartás mínusza továbbra is hatmilliárd euró körül mozog, ami a GDP több mint öt százaléka.
„Magasabb bevételek mellett is rosszabbul gazdálkodik az állam. Ez önmagában is beismerése a kormányzati kudarcnak” – mutatott rá az ellenzéki képviselő.
A KDH szerint lenne más út is. Először az államapparátuson kellene takarékoskodni, nem a családokon és a kisvállalkozókon. A gazdasági növekedés ösztönzése, a beruházások támogatása és az uniós források gyorsabb lehívása nélkül a konszolidáció csak üres szó marad.
A párt hosszú távon is azt hangsúlyozza: az adóemelések helyett hatékonyabb adóbeszedésre lenne szükség – mert Szlovákia problémája nem az alacsony adószint, hanem a rossz kormányzás.
Stüszi vadász



