LESZ, LESZ, LESZ

Kékesi Raymund: Mi lett volna, ha nincs Trianon? 2023. aug. 1.

Épp Erdélyben, egy kalondai fennsíkon tekintettem meg az M5 tévé jelen cikkem címében feltett kérdését boncolgató műsorát. A beharangozót látva izgatottan vártam az adást, hiszen gyermekkorom óta sokat játszottam e gondolattal, akár útban a kárpátaljai rokonokhoz, akár Erdély hegyei és falvai közt bolyongva. A mai, csonkított Magyarországot ábrázoló térképeken gondolatban folyamatosan kijjebb toltam a határokat, Nagyvárad és Munkács felé, hogy ne kelljen útlevél, ha egymást a rokonokkal és barátokkal látni akarjuk. Később persze felismertem, hogy ennél sokkal, de nagyon sokkal többről van szó. 

A két részes dokumentumfilmben megszólaltatott történészek szemléletesen mutatják be, mi lett volna, ha mondjuk a Habsburg József főherceg által kormányalakításra felkért Gróf futaki Hadik János Kelemen Béla marad kormányon az ámokfutó, később a hatalmat a kommunisták kezére átjátszó vörös gróf, Károlyi helyett. Röviden eljátszanak a gondolattal, hogy talán Sztálin és Hitler sem került volna hatalomra, ha valami csoda folytán a központi hatalmak nyerik az első világháborút. Felvetik a kérdést, lett volna-e egyáltalán második világégés, ha Párizsban másképp rendezik el a határokat? Elgondolkodnak rajta, hogy mennyi minden történhetett volna másképpen, ha Károlyiék, a Berinkey - kormány vagy esetleg Kun Béláék elfogadják a Vix-jegyzéket? Mi történik, ha nem írjuk alá a trianoni szerződést, és küzdünk a végzet ellen, mint a Kemál Atatürk által vezetett törökök?…

Megannyi jogos és izgalmas felvetés, melyekkel végső soron azt boncolgatják a film alkotói, hogy elkerülhető lett volna-e Trianon, vagy legalább némiképp lehetett volna-e másképp? Az öndefiníciója szerint „kontrafaktuális”, más szóval alternatív történelemszemléletet képviselő történészek akkor tudnák Trianon igazi jelentőségét megvilágítani, ha fel mernék tenni a valódi kérdést, azaz

Mi lett volna és mi lenne ma, ha nem lett volna Trianon?!

Trianon valódi súlyát és tragédiáját az világítaná meg és tenné érhetővé mindenki számára, ha végiggondolnánk és modelleznénk, hogy

• Mi történt volna 1920 után, és mennyi magyar lenne ma a Kárpát-medencében, figyelembe véve a 19. század végi – 20. század eleji népesedési folyamatokat?
• Mennyi román és mennyi magyar lenne ma Erdélyben és az egyes erdélyi városokban és régiókban?
• Milyen város lenne ma Kolozsvár és Nagyvárad?
• Mi lenne a helyzet a Felvidéken, azaz a sosem volt Szlovákiában?
• Hogy alakult volna Közép-Európa sorsa a 20. században Csehszlovákia és Jugoszlávia megszületése nélkül?
• Milyen város lenne ma Munkács és Beregszász, és mennyien lennének, hogyan élnének a kárpátaljai magyarok és ruszinok, ha nem váltak volna előbb Csehszlovákia, majd a Szovjetunió, végül pedig Ukrajna részévé?
• Mekkora politikai és gazdasági súlya lenne ma hazánknak, a háromszor ekkora területű és lakosságú, nagy valószínűséggel jelentős magyar többségű Magyarországnak a világpolitikában, Európában és az Európai Unióban – ha egyáltalán létezne Európai Unió?

A sokunk által vágyott és elképzelt, Trianon nélküli Magyarország minél pontosabb modellezéshez hosszasan lehet és kell sorolni a fentiekhez hasonló kérdéseket.

Az M5 filmjének alkotói azonban erre nem is törekedtek, hanem az amúgy látványos, alaposan dokumentált filmjük végkövetkeztetése az volt, hogy „mást úgy sem tehetünk, nyugodjunk hát bele”, „Ne vádoljunk senkit a múlttal, a vád már úgyis hasztalan”, és „végső soron Magyarország lehetett volna nagyobb is, de lehetett volna kisebb is”, továbbá „tanuljunk abból, ami történt, hogy ne legyenek újabb Trianonok”.

Ezek az összegző mondatok azonban – főleg a filmben való hangsúlyozással – sokkal inkább Trianon eljelentéktelenítésének hatottak, minthogy előremutató módon segítették volna Trianon megértését és lehetőség szerinti felülírását és meghaladását. Merthogy a nemzeti cél csak ez lehet, nem pedig a jótékony felejtés. Ha nem tudatosítjuk magunkban, hogy milyen lenne a vágyott, igazi Magyarország, lépéseket sem tudunk tenni a jelenlegi helyzet orvoslásáért és a trianoni trauma valódi feldolgozásáért.

„Bár sokan tagadják, az elcsatolt területek jelentős részén napról napra üldöztetést, kirekesztést és hátrányos megkülönböztetést szenvednek el magyar nemzettársaink”

Sosem értettem azokat, akik azt mondogatták, hogy a címben feltett, Trianon elmaradására vonatkozó kérdésnek nincs jelentősége, s teljesen értelmetlen a múlttal foglalkozni. Érdekes, a Trianont jelentéktelenítők álláspontjukat mindig, de mindig meg tudják indokolni, bármilyen történelmi helyzetben.

Sokan azt állítják, káros és felesleges a múlttal foglalkozni, hiszen egyrészt az elcsatolt területeken élők nem is magyarok, hanem ukránok, szlovákok, románok és szervek, másrészt az Európai Unióban már úgysincs jelentősége a nemzetiségi hovatartozásnak, Az ilyen emberek több tekintetben tévedésben vannak, hiszen Trianon nem a múlt, hanem a velünk élő valóság, mely húsba vágóan határozza meg a mindennapjainkat.

A Trianonra csak legyintők vagy elfeledkeznek róla, vagy szándékosan nem veszik tudomásul, hogy Trianon nélkül nem kellett volna lakhelyét elhagynia több, mint 400.000 egzisztenciájától megfosztott, létében fenyegetett magyarnak 1918 és 28 között, nem verték volna véresre 2006. augusztus 25-én Nyitrán a nyílt utcán a felsővámosi Malina Hedviget, amiért magyarul mert beszélni a mobiltelefonján, nem börtönözhette volna be a román bíróság és a román állam 5-5- évre egy bizonyítottan koncepciós per eredményeként Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, előre és visszamenőlegesen megfélemlítve mindenkit, aki hozzájuk hasonlóan tenni mer és akar a székely és tágabb értelemben vett magyar közösségéért, valamint bármilyen módon tiltakozik az erdélyi magyarság még legalább nyomaiban meglévő intézményrendszerének ma is tartó, központi irányítással zajló felszámolása ellen, és nem kellene idegen érdekekért meghalnia napról napra számos kárpátaljai magyarnak.

A példákat hosszasan lehetne sorolni Trianon máig élő és ható következményeiről. Igen, ez ma a magyar valóság: az elcsatolt területek jelentős részén napról napra üldöztetést, kirekesztést és hátrányos megkülönböztetést szenvednek el magyar nemzettársaink. A magyar köztudatban mindez nincs jelen kellő súllyal, és akkor még finoman fogalmaztam.

„Az önvédelmi képesség elvesztése napról napra újabb Trianonokhoz vezet”

A határon túlra szakított közösségeink önvédelmi reflexe ráadásul erősen meggyengült, amit remekül szemléltet, hogy kiélezett helyzetben a hivatalos érdekvédelmi szervezeteik első reflexből a többségi állásponttal és vádakkal azonosulnak, a sajátjainktól elhatárolódva. Ez történt egyebek mellett mind Délvidéken a temerini fiúk esetében, mind a Beke-Szőcs ügyben Erdélyben. Kasza József és az általa vezetett Vajdasági Magyar Szövetség, valamint Kelemen Hunor és az RMDSZ kezdetben egyáltalán nem viselkedett érdekvédelmi szervezetként. A két magyar vezető kész tényként kezelte, hogy szélsőséges cselekmények történtek. Eszükbe sem jutott, hogy a román és a szerb hatóságok magyarokat ártatlanul vádolhatnak, és – az évszázados magyar tapasztalatok ellenére – fel sem tételezték, hogy egy ilyen „vitában” a magyaroknak és székelyeknek lehet igaza. Sajnos ma, 2023-ban sem lenne ez másképp, ne legyenek illúzióink.

„Trianon valódi meghaladásához újra magyar élettel kell megtöltenünk a rendelkezésünkre álló kereteket”

A nehezen magyarázható, talán a Stockholm – szindrómának megfeleltethető jelenség ráadásul sajnos tömegesen érzékelhető a kisebbségi sorba kényszerített magyarok körében, pedig éppen az ilyen szemlélet vezet a napról napra érzékelhető kisebb-nagyobb Trianonokhoz. Amíg mindezt nem tudatosítjuk magunkban, addig esélyünk sincs számunkra kedvező irányba fordítani végre a történelem kerekén.

Az M5 filmjének „úgysem tehetünk semmit már” szemléletet tükröző végszavai a feltételezett jó szándék ellenére akarva – akaratlanul a beletörődést és a közönyt táplálják. Tehet bármit a magyar kormány vagy bármely politikus, építve akárhány magyar óvodát vagy felújítva bármennyi kastélyt és templomot, minden hiába, ha egyéni és közösségi felelősségvállalással, helytállással, valamint egymás iránti kiállással segítve mindennapi hőseinket nem töltjük meg újra magyar élettel a rendelkezésünkre álló kereteket.

Magunkban és gyermekeinkben ismét tudatosítanunk kell azt az alapigazságot, hogy itt élnünk- halnunk kell – ám az az itt bárhol lehet a Kárpát-medencében, Kassától Szabadkáig és Udvarhelytől Kismartonig. Merthogy ez a mi hazánk, magyarok hazája, és ezért a hazáért és nemzetért kell felelősséget érezzünk minden kisebb és nagyobb döntésünkben. Ha ez a szemlélet általánossá válik, Trianon valóban meghaladható lesz, talán még demográfiai szempontból is – bár a jelek és a népszámlálások jelenleg mást mutatnak.

Újrajátszott Trianon – amit a lelke mélyén minden igaz magyar szeretne

E szemlélet jegyében fogom megvizsgálni lehetőleg minél előbb a fiammal az épp e cikkem írása közben az általa felfedezett társasjátékot, melynek ígéretes címe „Újrajátszott Trianon.” Meggyőződésem, hogy így vagy úgy, de legalább a lelke mélyén és a jövőbe tekintve minden igaz magyar ezt akarja. Ha nem, akkor valóban minden elveszett.