
VÖRÖS PROSZTÓ
Kereszténység = stigma?
2022. okt. 3.


Tóth Gabit lehet szeretni, lehet gyűlölni, ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Viszont már több felületen jött velem szembe az úgy nevezett „Tóth Gabi-jelenség”. Most pedig már egy 1800 fős kutatás is foglalkozott a témával, amit az IDEA intézet végzett.
A kutatás két állítást vizsgált meg, természetesen szem előtt tartva a pártpreferenciákat is:
- Az ismert énekest Tóth Gabit, azért éri sok kritika az utóbbi időben, mert nyíltan vállalja keresztény meggyőződését.
- Az ismert énekest, Tóth Gabit jogosan éri kritika, mert egyáltalán nem hiteles azoknak az értékeknek a képviseletében, melyeket közvetít.
E két kijelentés igazságtartamát kellett a válaszadóknak 1-5-ös skálán megjelölniük.
Az eredményt mondhatni megtippelhettük volna a közösségi médiában tapasztalt hangulat alapján, mégis megdöbbentő azzal szembesülni, hogy
minden második ember szerint azért kritizálják az énekest, mert keresztény.
Ennél nagyobb százalék gondolja viszont azt, hogy ennek jelentősen köze van ahhoz, hogy nem érzik hitelesnek, amit képvisel.
Utóbbival csupán annyi a gond, hogy nem először hallunk olyanról, hogy az emberek megtérnek, megkeresztelkednek, megtérnek a valláshoz. Nem Tóth Gabi az első és nem is az utolsó. Teljesen megértem, ha valaki nem szereti a zenéjét, de
rémisztő azzal szembesülni, hogy valakivel szembeni negatív érzések abból erednek, hogy keresztény és ezt vállalja.
Forrás: Blikk

Piros 7es


