
LIBERNYÁKULUM
Két globalista egy pár
2024. dec. 9.


Vagy ahogyan azt a magyar közmondás tartja, két bolond egy pár.
Bár ennek megítélését rábízom a nagyérdemű olvasóra, és hát, az igazi bolondokat sem szeretném megbántani, hiszen az már egy szint és szakma ezekhez képest.
Nekünk nem kell feltalálnunk már semmit, mert a józan paraszti ész, már évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt kitalálta azt.
Bár akkoriban nem szaladgáltak politikai futóbolondok a világban olyan szinten, mint ma, dehát a józan előrelátás, az sohasem árt.
Ma nagyon komoly napja lesz a globalista FOS (Független Objektív Sajtó) erőterének, hiszen két olyan nagyon komoly Európai Parlamenti képviselő ül egy asztalhoz, mely fajából egy fél bolond is századot csinál, nem még kettő.
A komáromi Matica székház, (mi más is) ad helyet annak a beszélgetésnek, melynek egyik témája, az a közkedvelt nyugati liberális óhaj, hogy „Hogyan dönthető meg Orbán is Fico hatalma”, és csak mellékesen jegyzem meg, hogy két legálisan megválasztott miniszterelnökről beszélünk, ami tény.
Nem vagyok semmilyen kitiltások híve, de ha már Szlovákiában egyszer kipróbálták a „Hogyan ne engedjük be Sólyom László köztársasági elnököt” című diplomáciai társasjátékot egy szobor felavatása címén, lehet, hogy meg lehetne próbálni egy olyan politikai csürhevezér megállítását is a komáromi határhídon, aki egy másik ország hivatalosan megválasztott miniszterelnökének a hatalmát szeretné megdönteni, legalábbis ilyen jellegű „fórumra” érkezik.
Tudom, tudom. A FOS majd megmagyarázza, hogy Péterünk nem Ficot, hanem Orbánt, és Lyudovítunk nem Orbán, hanem Fico rendszerét akarja megdönteni, és akkor ez már legitim óhaj.
Ezek a gerinctelen senkik mindent meg akarnak dönteni, akiknek hivatalosan nem a Soros agyrágó bogár mozgatja az elméjét, mint nekik.
A FOS táptalaját a Gennyík N és a Napunk zsoldosai biztosítják, akik rögtön, elveikhez híven, már a hirdetéseikben is hazudnak, hiszen Ódor Lyudovít nevét magyarul is feltüntetik, ami hazugság, mert nem ez a hivatalos neve, mint ahogyan Magyar Péter sem Petr.
Valószínűleg kompetencia és egyéb éteri és égköri zavarok mozgathatják a gondolkodási hullámtereket, és lehet, hogy keverik a cseh Petr Pavellel szegényt, akik mint tudjuk összeférnek a naptárban, de a közgondolkodásban és a nép szolgálatában aligha.
Azért arra nagyon kíváncsi lennék, vajon melyik nyugat-európai ország kormányfője fogadna szívesen ilyen fórumot a saját országában, ahol a legálisan megszerzett hatalmának megdöntéséről tanácskoznak konzervatív, vagy jobboldali politikusok. Erre a közelmúltban, Brüsszelben már volt is példa, ahol csak egy sima jobboldali fórumot tiltott be a kommunista-liberális polgármester.
Természetesen az Ódor Lyudovít és a Magyar Péter esetében a politikus szót idézőjelbe tenném, hiszen ezek a fizetett, globalista bérenc bábok, akik a saját nemzetük ellen dolgoznak, jogosan tekinthetők inkább hazaárulóknak (bár hazájuk sincs valójában, mert övék a nagyvilág). Amit Dobóék annak idején, az egri várban egyszerűbben intéztek el. De hát azok a régi jó dolgok, kár hogy nem jönnek vissza.
Magyar Péter, amúgy ha így folytatja az életvitelét, és a nők utáni hajszát, előbb fog megismerkedni a kankóval, mint a miniszterelnöki bársonyszékkel, és ezt szívből jövő óhajunknak és jókívánságunknak is tekintheti.
A vitát Munk Veronika, tapasztalt FOS-munkatárs vezeti, aki bizonyosan megkérdezi majd tőle, vajon miért hazudott nyilvánosan, hergelve a közvéleményt Bassár el Aszad szíriai elnök Magyarországra való érkezéséről?
A kérédés persze költői, mert ahol a hazugság munkamódszer, mint a FOS-ban, ott ez nem lehet téma. A hatalmak megdöntésével meg nyugodtan várhatnak, mert a kerék annyit forog felfele, mint amennyit lefele is.

Már csak ez hiányzott...🤬

Hrubík Béla


