CSAK A KEZÉT FIGYELD!
Ki itt valójában a "politikai prosti"?
2026. máj. 1.
Nagy visszhangot váltott ki a napokban a sokak által régóta várt bejelentés: a Magyar Szövetség elnöksége kizárta az együttműködés lehetőségét a Smerrel és a Republikával. Adódik a kérdés: miért kellett erre eddig várni? Sokan a Fico–Orbán-barátságtól azt remélték, hogy a felvidéki magyarság helyzete végre felívelő pályára áll. Ehhez képest a Beneš-dekrétumok felmelegítése és a földelkobzások árnyékolták be a mindennapokat. Orbán közben ment, a helyzet pedig nemhogy javult volna, inkább romlott a nagy egyetértések közepette. Azóta Kaliňák még egy történelemleckének álcázott tündérmesével is megpróbálta elmagyarázni, a magyaroknak miért kuss a neve vo Felvidéku Szlovákiában. Aki ezek után is Fico hátsójának langymelegében keresi a felvidéki magyarság boldogulást, az vak, ostoba vagy nagyon jól meg van fizetve érte. Hogy Gyimesi Jurajnak pontosan mi a motivációja a tegnapi FB-posztjával, azt mindenki döntse el maga...
„A Magyar Szövetségben politizáló politikai prostiknak ugyan több időbe telt, de végre beismerték azt, amit már korábban is tudtunk. Konkrétan azt, hogy sok bukfenc után a Progresszív Szlovákia ágyában kötnek ki. Még szép, hiszen éppen a PS volt az, aki bohócsapkát tett a Szövetség elnökének fejére” - írta Gyimesi Juraj a minap Facebookon, hogy másodpercekkel később a „politikai prostik” kifejezést a kissé barátságosabb, ám kevésbé frappáns „éjszakai pillangók“ szókapcsolatra cserélje, hogy végül az ő fején kössön ki az a bizonyos bohócsapka.
Vót politikai prosti, nincs politikai prosti...
Érthető, hiszen egy olyan politikai prosti szájából, aki pár év leforgása alatt megjárta a Matovič-féle OĽaNO-t, a Magyar Szövetséget, hogy aztán Taraba hónalja alatt találja meg a politikai számításait, mégiscsak megmosolyogtató, minimum nem túl hiteles az ilyenfajta megbélyegzés. Főleg úgy, hogy egy olyan politikust (konkrétan az MSz jelenlegi elnökét) próbál a politikai prostituálódás gyanújába keverni, aki világ életében egy pártért, a Magyar Szövetségért (leánykori nevén MKP), és egy közösségért, a felvidéki magyarságért harcolt.
Még akkor is, amikor Gyimesi épp a szakdolgozatában bizonygatta, hogy a szlovák alkotmány kisebbségi szempontból „nadštandardný”.
Ráadásul írta ezt abban az évben, amikor a szlovák rendőrök válogatás nélkül ütötték a DAC-szurkolókat Dunaszerdahelyen...
De vissza Juraj csütörtöki FB-füllentéséséhez. A csicseri „éjszakai pillangó“ szerint a Magyar Szövetség elnökségének döntésére a „becsületes konzervatív és patrióta választó fog ráfizetni – azok, akik egykor az MKP-ra, majd a Magyar Szövetségre szavaztak, és akiket ezzel a döntéssel, hogy beállnak a PS mögé, cserben hagytak.”
Elsőként rendbe kell tenni itt egy hazugságot. Gyimesi azt állítja, a Magyar Szövetség beállt a PS mögé. Keressük a nyilatkozatot, ahol erről a döntésről a párt tájékoztatja a nagyérdeműt, de semmi. Minden bizonnyal azért nem találjuk, mert ilyen nyilatkozat nem született.
Az igazság az, hogy a Szövetség, nagyon helyesen, kizárta az együttműködést a magyargyűlölő, nyomokban patrióta Smerrel és a Repulbikával. Pont.
Azokkal a bizonyos „becsületes konzervatív és patrióta választókkal” pedig, akik emiatt elfordulnak a párttól, hát, mi nem igazán tudunk mit kezdeni, max. jó földelkobzást kívánunk nekik. Élvezzék csak a patrióta és szuverenista Smer és Fico magyarellenes intézkedéseit.
Na, de sebaj, írja Gyimesi, ő majd felkarolja ezeket az „elárvult” választókat, amolyan bugári-simoni, jól bevált magyarságmegosztó módszerrel.
„Mi majd gondoskodunk róluk. Hamarosan” - írja.
Javasoljuk, legyen a neve: Magyar Népi Mozgalom a Megbékélésért és a Jólétért.
Van egy régi dakota közmondás:
Az alma nem esik messze a fájától.
Hát, nem...
Nyitókép: tasr
Tell Vilmos



