TE BUZERANT!
Ki viszi a „csajt”?
2022. nov. 14.
Az amerikai New Hampshire államban az egyik lokális női szépségversenyt először nyerte meg olyan biológiai férfi, akinek nagyjából annyi köze van a nőkhöz, hogy az szeretne lenni. A szépséghez meg még annyi se, bár azt mondják, ízlés dolga, ember legyen a talpán, aki bevállalná a „csajt”.
A 19 éves tinédzser Brian Nguyen konkrétan a Miss Greater Derry 2023 versenyen aratott sikert, aminek köszönhetően nemcsak a koronát, hanem magát a címet és mindenekelőtt egy ösztöndíjat is kiérdemelt.
Mindezt úgy, hogy egy igazi nőt megfosztott a lehetőségtől – feministák, hol vagytok?
„A verseny 100 éves történetében hivatalosan is én lettem a Miss America első transznemű címviselője”
– jelentette be Nguyen az örömhírt az instán.
Megtiszteltetés számomra, hogy az új Miss Greater Derry 2023 címet viselhetem, és izgatottan várom, hogy megmutassam, mit tartogatok a tarsolyomban. Ez egy csodálatos év lesz
– tette hozzá a közösségi oldalon.
A Miss Greater Derry ösztöndíjprogramot még az 1980-as években alapították, és a CBS szerint ez a Miss New Hampshire, majd végül a Miss America verseny előszobája.
Míg egyes felhasználók a közösségi médiában ünnepelték Nguyen győzelmét, a kevésbé idióták hevesen bírálták a szépségversenyt, amiért egy fiatal nőt megfosztott az ösztöndíjtól, amelyet természeténél fogva neki szántak.
„Nők: karcsúnak kell lenned, jó mellekkel, szép lábakkal, szép arccal és kellemes személyiséggel. A feltételek teljesítéséért akár ösztöndíjat is adhatunk. Hacsak nem te vagy Brian. Akkor olyan nő lehetsz, amilyen akarsz”
– írta Sophie Walker feminista írónő a Twitteren.
Még jó, hogy öreg harcosunk, Elon nemrégiben átvette az uralmat a platform felett. Egyébként Sophie fiókja már régen nem létezne...
Hála az égnek, nem hülyült még meg mindenki teljesen a tengerentúlon sem. Nemrégiben például egy san francisco-i fellebbviteli bíróság egy kapcsolódó ügyben úgy döntött, hogy a Miss Amerikai Egyesült Államok verseny szervezőit [nem összetévesztendő a Miss America vagy Miss USA versenyekkel, a szerk. megjegyzése] nem lehet arra kényszeríteni, hogy fogadjanak transznemű embereket, annak ellenére sem, hogy egyikük beperelte őket diszkrimináció gyanúja miatt.
A szépségverseny alapszabálya ugyanis, hogy a versenyzőknek olyan nőknek kell lenniük, akik születésük óta a szebbik nemet képviselik.
„Általánosan elfogadott, hogy a szépségversenyek általában az amerikai nőiesség »ideális megtestesülését« hivatottak kifejezni” - írta Lawrence VanDyke körzeti bíró.
Noha egy másik versenyről van szó, az alapgondolat valamikor mégis ugyanaz kellett, hogy legyen, amely mára teljesen eltorzult – vajon mit mondana Madách Ádámja?
A Miss Greater Derry szervezőinek persze jár a keksz, hiszen sikerült egy olyan személyt megválasztani, aki
minden szempontból az ellentéte az „amerikai nőiesség »ideális megtestesülésének«”.
Lassan tényleg nem marad más, mint megfogadni Lucifer tanácsát:
Tragédiának nézed? Nézd legott
Komédiának s múlattatni fog.
nyitókép: brianannguyen Instagram fiókja
Sandard.sk/P7