
TE BUZERANT!
Kibújt a szög a zsákból: még a szakítás előtt megegyzett a Most-Híd Dzurindával!
2023. máj. 24.
Amiről mi is hetek óta beszéltünk, miszerint Gyimesi György listára vétele csupán ürügy volt a Most-Híd (2023) dögkeselyűi számára a Szövetséggel való szakításhoz, azt maga a párt elnöke, a részeges karatemester, Sólymos László erősítette meg a Szlovák Rádióban.
Sólymos ugyanis eldicsekedett azzal, hogy még a pártjuk megalakulása előtt megegyeztek Mikuláš Dzurindával az együttműködésről. A szakításra május 16-án, kedden került sor, az „új” párt pedig május 18-án, csütörtökön „alakult meg”, miután átnevezték az egykori MKDSZ ügynökpártot, amit évekkel ezelőtt épp a Most-Híd hozott létre az MKP meggyengítésére. Persze ahhoz nem volt elég bátorságuk, hogy a választópolgárok elé álljanak a pártalapításhoz szükséges 10 000 aláírás összegyűjtésére.
Na de vissza a tárgyunkhoz! Szóval ha jóhiszeműek vagyunk, két teljes nap elég volt (a kilépéstől a megalakulásig) arra, hogy megegyezzenek a korábbi miniszterelnökkel.
Most komolyan, ennyire hülyének néznek minket?
Minimum hetek óta kellett titokban tárgyalniuk, miközben még a Szövetség tagjai voltak.
Ilyenkor szokás azt mondani:
inkább legyen száz őszinte ellenségünk, mint egy hamis szövetségesünk.
Kedves lejárt szavatosságú hidasok, na tudjátok, kit nézzetek madárnak!
Forrás: ma7, P7
Nyitókép: TASR
