
CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!
Kik lehetnek a hivatalnokkormány miniszterei?
2023. máj. 8.
Zuzana Čaputová államfő a Boris Kollár (Sme rodina) házelnökkel és az Eduard Heger (Demokraták) leköszönő miniszterelnökkel történő találkozót követően vasárnap délután hivatalosan is bejelentette, az előre hozott választásokig hivatalnokkormányra bízza az ország irányítását. A szakértői kormányt Ódor Lajos, a Szlovák Nemzeti Bank jelenlegi alelnöke fogja vezetni. Közli az ujszo.com.
Az államfő bejelentette, szakértői kormányt a május 15-ével kezdődő héten nevezi majd ki, hiszen az új minisztereknek még be kell fejezniük a jelenlegi munkahelyükön végzett feladataikat. Ennek ellenére kiszivárgott néhány lehetséges név, amelyeket előszőr a Postoj portál ismertetett.
A lap értesülései szerint Eduard Heger (Demokraták) leköszönő kormányfő külpolitikai tanácsadója,
Miroslav Wlachovský lesz a külügyminiszter, aki gazdag diplomáciai múlttal rendelkezik, hiszen dolgozott már az amerikai, a dán és a brit nagykövetségen is. A portál azt írta, az egészségügyi tárca élére a jelenlegi államtitkár, Michal Palkovič patológus kerülhet, aki Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) távozása után válságmenedzserként tevékenykedett a minisztériumnál. A beruházásokért, régiófejlesztésért és informatizációért felelős minisztérium (MIRRI) vezetője Jana Dubovcová volt gyermekjogi ombudsman lehet, aki korábban a PS–Spolu koalíció színeiben indult.
A pénzügyminiszteri széket a lap szerint a jegybank vezető közgazdásza, Michal Horváth, míg a gazdasági tárcáét a jelenlegi államtitkár, Peter Švec veheti át, a Topky.sk azonban úgy értesült, hogy az utóbbi minisztérium élére Peter Blaškovitšot, a Szlovák Innovációs és Energiaügynökség korábbi igazgatóját nevezhetik ki.
