A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
China human rights

Kína laza az olimpia miatt, de azért nem annyira 2022. febr. 2.

Kínai különösen érzékenyen reagál az emberi jogokra. Mármint ha valaki szóva teszi a be nem tartásukat. Most a japán parlament fogadott el egy határozatot a a kínai emberi jogi helyzettel kapcsolatos aggályokról, ami ellen Kína provokációra hivatkozva tiltakozik. 

A kínai külügyminisztérium szóvivője, Csao Li-csien az említett emberi jogi kérdések Kína belügyei, a kínai szuverenitással és az ország területi egységével függnek össze, amelyekben semmilyen külső erő nem illetékes. 

Felidézte továbbá a japán fél háborús bűneit, hangsúlyozva: Japán „hírhedt az emberi jogok terén tett kihágásairól, így semmilyen joga nincs más országokat emberi jogi kérdésekben bírálni". 

A japán parlament kedden fogadott el állásfoglalást a súlyos emberi jogi helyzetről az északnyugat-kínai Hszincsiangban, valamint Tibetben, Belső-Mongóliában és Hongkongban. Érdekesség, hogy a határozatban nem olvasható az ország konkrét megnevezése. 

A határozatban ez áll: „az emberi jogi ügyek nem lehetnek pusztán belügyek, mivel egyetemes értéket hordoznak, és jogosan képezik aggodalom tárgyát a nemzetközi közösség számára".

A határozat időzítése különösen érzékenynek számít, hiszen Kínában egyrészt éppen a legfontosabb hagyományos ünnepet, a holdújév beköszöntét ünnepelik, a kínai fővárosban pedig pénteken kezdődik a téli olimpia. Japán már korábban jelezte, hogy nem küld magas rangú tisztségviselőket az olimpiára, jóllehet ezt a döntést nem kapcsolták össze az emberi jogi aggályokkal, szemben azzal, ahogyan azt a többi, a pekingi sporteseménysorozat amerikai kezdeményezésű diplomáciai bojkottjához csatlakozó ország tette.

(mti, nyitókép: https://www.macdonaldlaurier.com)