CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!

Kisnagy ország eleje, avagy honnan jön a 30 éves Szlovákia – Első rész, amelyből kiderül, hogy kikből nem lettek a szlovákok 2023. jan. 1.

Harminc év, ez már nagy idő – ha egy ember életéről beszélünk. Ennyi alatt már kiderül, hogy mi lesz az illetőből, mennyire érdemes emberrel állunk szemben, viszi-e valamire az életben. Szlovákiára jóindulatúan és gúnyosan is mondták 2011. január 1-jén, hogy nagykorú lett, de országok esetében nyilván jóval nagyobb léptékben mérik akár a nagykorúságot, akár a 30 év értékét. A 247 éves Egyesült Államok a világhatalma ellenére is fiatal állam még, amely jellemzően nem birtokolja, hanem inkább importálja a történelemalkotói, civilizációs tudást. Hollandiát már egy kiforrottabb, tapasztaltabb állammá teszi a maga 442 éve. A bő 700 éves orosz, azaz moszkvai államiság ugyancsak nem elhanyagolható történelmi teljesítmény. A gyökerét tekintve 1096 éves spanyol, 1105 éves angol, a vérszerződéssel létrehozott, körülbelül 1172 éves magyar államiság és az 1180 éves Franciaország Európa legrégebb óta létező államai. Ebben a mezőnyben kell értelmezni a 30 éves Szlovákiát. Most induló sorozatunkban végigmegyünk a szlovák nemzettudat történetén és fontos tartóoszlopain, ezzel felköszöntve a kerek évfordulóját ünneplő államot.

A nemzetek kialakulásának módja a dialektusok kérdéshez hasonlóan megkerülhetetlen a szlovákság taglalása szempontjából, hiszen a most 30 éves állam kizárólagos államalkotó nemzete mindkét téren hibrid jellegű. Európa nemzetei sokrétű kialakulási folyamatok eredményei által lettek azzá, aminek ma ismerjük őket. A nemzetté válás legfontosabb feltételei a közös eredetmítosz, az egységes településterület, valamint a közös önelnevezés. Ha ezek megvannak, akkor már van mire alapozni az államalakítás fáradságos munkáját, és ha ebben esetleg többnyelvű népességet fognak össze, később rendszerint létrejön az egységes nyelv is a többség, illetve a politikai központ hatására. A középkor hajnalán, a Római Birodalom széthullásával, a népvándorlással és a germán terjeszkedéssel kezdett el körvonalazódni az az Európa, amely végső soron ma is fennáll, az akkor megalapított államok keretei között indult meg a mai európai nemzetek kialakulása.

A számtalan fejedelemségben sok-sok helyi nyelvváltozatot beszéltek, míg a középkor végére megerősödő nagyobb, központosított királyságok a nyelvi egységesülés felé tolták a dolgokat. Ezzel ellentétes hatású, amikor politikai határ választ el egymástól azonos nyelvű embereket, aminek hatására, idővel szétválik a fejlődésük. A kialakult nemzeti keretek azonban meglehetősen tartósak, és csak komoly történelmi változások során szoktak módosulni.

A szlovák nép, a szlovák nyelv és a szlovák állam azonban egyaránt kilóg az európai sormintából. Amikor a vérszerződéssel létrehozott Magyar Nagyfejedelemséget 895-től áthelyezték a Kárpát-medencébe Árpád vezetésével, a központi területén döntően avarokat találtak, akik feltehetően velük azonos vagy nagyon hasonló nyelvet beszéltek. Körülöttük, a Kárpátok ívében szlávok által gyéren lakott és kiterjedt lakatlan területek váltakoztak. A hegyvidéki szlávok között feloldódtak az avarok által szétvert gepida törzsi állam germán nyelvű maradékai. Ezek a gepidák teutnak hívták magukat, ahogy a germánok középkori neve teuton, és a németek kifejezése önmagukra ma is a deutsch. Magyarországon viszont ugyanez a kifejezés tót alakban maradt fenn, és itt már nem germánokat, hanem szlávokat jelent.

A mai Szlovákia területén csak a Duna, a Vág, a Nyitra és a Garam alsó folyása mentén élt a honfoglalás idején nagyobb lélekszámú lakosság. Avarok évszázadok óta, az Avar Birodalom összeomlása után terjeszkedő morva törzsi állammal pedig morvák is megjelentek. A szlovák történészek szerint ez a morva lakosság adja a szlovákság etnikai magvát, ám ennek ellentmondanak a tények.

A betelepülő magyarok több népelemet áttelepítettek a honfoglalás után, a székelyeket például határőrökként a gyepűsávba: az Őrségbe, az Erdőháti-alföldre, a Zobor-vidékre és Dél-Erdélybe. Ha maradtak is, a Duna-völgyi szlávokat szintén áttelepíthették máshová, mert száz évvel későbbről, Szent István idejéből már nincsenek szláv jellegű régészeti leleteink. Ugyanígy egyetlen oklevél sem ismert, amely alátámasztaná a morva lakosság folytonosságát a mai Délnyugat-Szlovákiában.

Csak a tatárjárás változtatott érdemben a helyzeten, mert a mongolok annyi embert öltek meg Észak- és Közép-Magyarországon, hogy ezt valahonnan gyorsan pótolni kellett. Ekkor telepítettek be a szomszédos országokból az Alföldre a kunokat és a jászokat az önkormányzatukkal együtt, Felvidékre pedig morva, lengyel és ruszin jobbágyokat. Még kiváltságok nélkül is szívesen jöttek, mert Magyarország jómódú ország volt erős gazdasággal, nagy lehetőségekkel és jogbiztonsággal.

Itt kezdődött a szlovák nemzet kialakulásának története, amelyet jövő héten folytatunk.