
CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!
Kiszivárgott egy térkép - így képzeli el Ukrajna új határait a Kreml
2025. ápr. 16.
Messze még a háború vége, de jól mutatja a helyzetet, hogy igazából már bőven a konfliktust lezáró alkudozás szakaszában járunk.
A napokban több információ is napvilágot látott arról, hogy Washington és Moszkva lázasan tárgyal a háború lezárásáról. Egy izgalmas felvetés szerint a két ország szorosra fűzné a gazdasági kapcsolatait. A baloldali sajtó persze rögtön Putyin-bérencnek bélyegezte Donlad Trumpot, azt persze már nem bírta vagy akarta összerakni, hogy
az USA célja egy erős szövetséges maga mellé állítása a valódi ellenfél, Kína sarokba szorítására.
Persze nem feltétlenül egy háborús konfliktust kell ezalatt érteni, sőt valójában a gazdasági háborúban szeretné visszaszerezni Washington a vezető szerepét, mivel Peking sikeresen használta ki a Joe Biden regnálása alatt teljesen fókuszát vesztett amerikai gazdaságpolitika hibáit. Ugyanakkor a két ország jó kapcsolatának biztonságpolitikai vetülete sem elhanyagolható tényező.
Moszkva érzi is ezt, tudja, hogy nem kell feltétlenül beérnie szerényebb célkitűzésekkel, így bátran fogalmaz meg olyan békefeltételeket, amelyek neki is kedveznek. A minap a Kreml-közeli Vojennoe Obozrenyije (Katonai Megfigyelő) nevű szakportál tett közzé majd vont vissza egy térképet, amin jól látható, hogy miként képzeli el az orosz vezetés Ukrajna jövőjét.

A térképről jól leolvasható, hogy Ukrajna területe jelentős területeket veszítene: a kék színnel jelölt rész valamivel nagyobb Romániánál, ám kisebb Lengyelországnál. A Fekete-tengeri partvidéken több száz kilométernyi széles ütközőzónát hoznának létre az ukrán területeken (sárga szín).
A harmadik rész, ami magába foglalja Donyecket, Luhanszkot, Zaporizzsját, Herszont és a Krímet pedig közvetlenül Oroszország fennhatósága alá kerülne.
Hogy ebből mi fog megvalósulni, ma még nem lehet tudni, mindenesetre az, hogy ez a térkép az amerikai különmegbízott, Steve Wittkoff szentpétervári tárgyalásait követően jelent meg az orosz médiában, komoly jelzés Kijev számára – egyre fogy a levegő Zelenszkij körül.
Forrás: Mandiner, P7

Jancsó Péter
