
ÍRIK A GÓL
Kőkemény elődöntők várnak ránk a foci-Eb-n!
2024. júl. 6.
Ha valaki azt mondja nekünk az Európa-bajnokság előtt, hogy spanyol-francia és holland-angol elődöntőket rendeznek majd, akkor azt boldogan aláírtuk volna. Mutatjuk, hogyan is alakultak ki ezek a párosítások.
Németország-Spanyolország
A labdarúgó Európa-bajnokságok történetének két legsikeresebb nemzete csapott össze az első negyeddöntőben, hiszen a spanyolok és a németek is három-három alkalommal hódították el a trófeát, ez a mérkőzés egy előrehozott döntőnek is beillett volna.
A két csapat például a 2008-es Eb fináléjában is összecsapott, akkor Luis Aragones gárdája egy zseniális Torres-góllal jobbnak bizonyult. Azóta számtalan csatát vívott meg egymással a két együttes, a tavalyi világbajnokságon 1-1-es döntetlent játszottak, a remíza végül a németek kiesését jelentette.
A spanyolok talán a 2020-as Nemzetek Ligája találkozóra emlékeznek vissza a legszívesebben, akkor egy komoly verést mértek a németekre, már a félidőben 3-0 volt az állás, a második játékrészben pedig meg sem álltak hatig.
Az eddig mutatott játék alapján a spanyolok tűntek esélyesebbnek, eddig minden meccsüket magabiztos játékkal nyerték meg, a B csapat sem okozott csalódást Albánia ellen, ahogyan a georgiaiak vezető találatától sem ijedtek meg, könnyedén fordítottak 4-1-re.
A németek a legjobbjukat a nyitómérkőzésen nyújtották, 5-1-es győzelmükkel bejelentkeztek az esélyesek közé, azóta viszont nem tettek le az asztalra semmi kiemelkedőt, a svájciak ellen csak egy utolsóperces góllal mentették döntetlenre az összecsapást, a dánok ellen pedig sokáig rezgett a léc,
de végül 2-0-ra sikerült megnyerniük a nyolcaddöntőt.
Most is a spanyolok kezdték aktívabban a mérkőzést, Manuel Neuernek már az első percben védenie kellett. A folytatásban is a spanyolok akarata érvényesült, a németek csak egy helyzetet tudtak kialakítani az első félidőben.
A fordulás után már nem kellett sokat várnunk az első gólra,
az 51. percben a csereként beálló Dani Olmo 14 méterről lőtte ki laposan a jobb alsó sarkot.
A bekapott gól után felébredtek a németek is, Füllkrug többször is komoly helyzetet alakított ki, de a spanyolok egészen a 89. percig kitartottak.
Akkor viszont jött Florian Wirtz, aki közvetlen közelről a jobb kapufát is eltalálva bevette Unai Simón kapuját, és mivel több találat már nem született a rendes játékidőben, jöhetett a kétszer 15 perces hosszabbítás.
A hosszabbításban a németek akarták jobban a győzelmet, de az utolsó utáni pillanatban mégis a spanyolok húzták be a meccset,
Dani Olmo beadására Mikel Merino érkezett remekül, és nyolc méterről a kapu jobb oldalába fejelt.
Tovább folytatódott tehát a németek vesszőfutása, újabb négy évet kell várnia a Nationalelfnek, hogy újra felülhessen Európa trónjára, ami utoljára 1996-ban sikerült nekik. A spanyolok viszont még versenyben vannak a negyedik címükért, ehhez még azonban két meccset meg kell nyerniük.
Franciaország-Portugália
Az előző Európa-bajnokságon is találkozott a két csapat, akkor a mérkőzés 2-2-es döntetlennel ért véget, a négy gól közül három büntetőből született. Cristiano Ronaldo aznap mindkét tizenegyesét értékesítette, Szlovénia ellen a hosszabbításban azonban büntetőt rontott, viszont a párbajban korrigálni tudott, ezzel is biztosítva a portugál továbbjutást a negyeddöntőbe.
Portugália ezzel történelmet írt, hiszen rekordot jelentő hetedik alkalommal jutottak be legjobb nyolc közé,
valamint Diogo Costa lett az első kapus, aki három büntetőt is hárított az Eb-n a szétlövések során.
A franciák finoman szólva sem voltak eddig kiemelkedően jók ezen a tornán, mindössze három gólt szereztek, ebből kettő öngól egy találat pedig tizenegyesből született, de a védekezésükre nem lehetett panasz, az elmúlt hat meccsükből öt alkalommal kapott gól nélkül hozták le a mérkőzést.
A helyzetek kialakításával most sem volt gondolja a galloknak, de a befejezések terén ezen a mérkőzésen is gyatrán teljesítettek, az első félidő nem hozott túl sok izgalmat, de a fordulás után felpörögtek az események.
A második játékrészben mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei, a portugáloknál Bruno Fernandes és Vitinha is elpuskázott egy nagy ziccert, a franciáknál pedig Kolo Muani, Camavinga és Dembélé is centikre volt a vezető találat megszerzésétől.
A rendes játékidőben nem született gól, így a második negyeddöntőben is jöhetett a kétszer 15 perces hosszabbítás. Túl nagy kockázatot már senki sem akart vállalni, így gyorsan lepörgött az idő, és elérkeztünk a büntetőpárbajhoz.
Az előző mérkőzés hőse Diogo Costa ezúttal nem tudta elővenni a tizenegyesölő teljesítményét, még az irányt sem nagyon találta el a francia büntetőknél.
A portugáloknál most Ronaldo kezdett, és magabiztosan értékesítette is a tizenegyesét, a harmadik körben azonban a ráadásban beálló Joao Felix a jobb oldali kapufát találta el, ami meg is pecsételte a portugálok sorsát.
Cristiano Ronaldóék a második büntetőpárbajukat már nem tudták megnyerni az idei Európa-bajnokságon, Pepénél el is tört a mécses, nagyot küzdöttek, de ez most erre volt elegendő. A franciák pedig készülhetnek az elődöntőre, ahol talán még egy fokkal nehezebb dolguk lesz majd Spanyolország ellen.
Anglia-Svájc
Az angolok többsége talán már a hazafelé tartó repülőjegyét akarta megvenni, amikor a 96. percben Jude Bellingham egy óriási ollózós góllal döntetlenre mentette a szlovákok elleni nyolcaddöntőt. A Háromoroszlánosok a hosszabbításban egy gyors Kane góllal fordítottak, és onnan már nem adták ki a kezükből a továbbjutást.
Ennek ellenére nem mondható az, hogy szárnyalnának, a csoportkörben is rémgyenge focival végeztek a kvartettjük élén, és az egyenes kieséses szakaszban is csak a bizonytalanság látszott az angol focisták arcán.
A svájciak ehhez képest bombaformában vannak, ezt sajnos a saját bőrünkön is megtapasztaltuk, talán a skótok ellen egy kicsit kiengedtek, de a németek és az olaszok ellen is remekül játszottak, a címvédőt egy 2-0-s győzelemmel búcsúztatták a legjobb 16 között.
Az egymás elleni mérleg magasan Anglia felé billen, legutóbb 2022-ben egy barátságos mérkőzés keretein belül csapott össze a két csapat,
az angolok akkor hátrányból fordítva végül 2-1-re diadalmaskodtak.
A mostani mérkőzésen egyik fél sem vállalt túlságosan nagy kockázatot az első félidőben, a svájciak kezdték nagyobb iramban az összecsapást, majd megélénkültek az angol támadások is, de gólt nem láthatott a Merkur Spiel-Arena közönsége.
A második játékrészben sem pörgött fel a játék, aztán a 75. percben Embolo révén megszerezték a vezetést a svájciak, és már is sietősebb volt az angoloknak. A válaszra nem kellett sokat várnunk, 5 perccel később Saka egy tökéletes átlövéssel és a jobb kapufa segítségével egyenlített.
A folytatásban inkább Svájc állt közelebb egy újabb gól megszerzéséhez, de végül sem a rendes játékidőben, sem a kétszer 15 perces hosszabbításban nem született már újabb találat, így jöhetett az idei Európa-bajnokság harmadik büntetőpárbaja.
Az angolokat finoman szólva sem lehet büntetőpárbaj-specialistának tekinteni, sokkal több párharcot veszítettek el, mint amit eddig megnyertek, most viszont egyik angol láb sem remegett meg, még Sakáé sem, aki a legutóbb Eb döntőjében kihagyta a saját tizenegyesét.
A svájciaknál viszont az első körben Akanji hibázott, ami végül döntőnek bizonyult,
hiszen az angolok nem rontottak tizenegyest, a mindent eldöntő büntetőt Alexander-Arnold értékesítette, így Gareth Southgate angol edzőként a 100. mérkőzésén győztesen hagyhatta el a pályát.
Hollandia-Törökország
Egyik csapat sem mostanában érte el egy Európa-bajnokság ennyire kései szakaszát, a hollandok és a törökök is 2008-ban jutottak el utoljára a negyeddöntőig, és azóta nagyon hosszú utat jártak be, hogy újra itt lehessenek.
A hollandoknak már egy vereség becsúszott ezen a tornán, még a csoportkörben kaptak ki Ausztriától egy kifejezetten élvezetes és fordulatos mérkőzésen 3-2-re, de a nyolcaddöntőben megmutatták, hogy helyük van az egyenes kieséses szakaszban.
Románia abszolút nem jelentett számukra gondot, Gakpo révén még az első félidőben megszerezték a vezetést, majd a végén Malen duplájának köszönhetően sima 3-0-s győzelmet arattak,
a románoknak még a szépítésre sem volt nagyon esélyük.
A törökök is okoztak már egy-két meglepetést Németországban, bár Portugália ellen ők is belefutottak egy 3-0-s vereségbe, de az igazán fontos pillanatokban nem remegtek meg, a csehek legyőzésével a második helyen jutottak tovább a csoportból, majd kisebb meglepetésre az osztrákokat is búcsúztatták a legjobb 16 között.
A narancsmezesek legutóbb komolyan kiütötték a törököket, 2022-ben még Louis van Gaal irányítása alatt nyertek vb-selejtezőn 6-1-re, azon a mérkőzésen Memphis Depay és Donyell Malen is két gólt szerzett, akik azóta is alapemberei a válogatottnak.
Ezt a hatalmas K.O-t leszámítva a törökök is elcsípték egyszer-kétszer az Oranje grabancát, a fent említett a 6-1-es meccs előtt ugyanis 4-2-re és 3-0-ra is nyert Törökország. Az viszont aggodalomra adhatott okot a számukra, hogy ezen az Európa-bajnokságon még egyetlen mérkőzést sem hoztak le kapott gól nélkül.
A törököknek azonban most is sikerült mindenkit meglepniük, a 35. percben Arda Güler beadására Samet Akaydin érkezett remekül,
majd vette be fejjel Verbruggen kapuját.
A hollandok mindent megpróbáltak, hogy ledolgozzák a hátrányukat, de az 56. minutumban majdnem megduplázták az előnyüket a törökök.
Az első gólnál még előkészítő szerepben tündöklő Arda Güler közepes távolságból végezhetett el szabadrúgást, lövése pedig olyannyira jól sikerült, hogy csak a jobb oldali kapufa mentette meg Hollandiát az újabb kapott góltól.
A 70. minutumban már góllá érett a hollandok óriási mezőnyfölénye, fejesgólra fejesgóllal válaszoltak,
Depay beadása után de Vrij bólintott a kapu közepébe.
A narancsmezesek elkapták a fonalat, és 7 perccel később már ők voltak előnyben, első ránézésre Gakpo talált be,
de végül a török hátvédnek, Mert Müldürnek írták be a gólt.
A végére felgyorsultak az események, a törökök megrohamozták a holland kaput, de Verbruggen óriási bravúrjainak köszönhetően már nem változott az eredmény, így az elődöntőben Hollandia lesz majd az angolok ellenfele.
nyitólép: Eurosport

Demeter Nikolas
