ZSÍR

Könyvajánló: Matt Dinniman - A kazamata hőse 2026. febr. 13.

Vannak könyvek, amelyek egyszerűen pont akkor jönnek szembe az emberrel, amikor a legnagyobb szüksége van rá. Számomra pont ilyen Matt Dinniman instant klasszikusa, a Dungeon Crawler Carl című sorozat nyitánya, A kazamata hőse.

A legtöbb ember szeret szórakozni, jól érezni magát, nagyokat nevetni. Így vagyok ezzel én is. De mi van akkor, ha beüt a krach, és semmi sem alakul a terveink szerint? Amikor lebetegszünk, le kell mondani a családi kirándulást, le kell mondani pár olyan vállalást, ami egyébként a szívügyünk lett volna? Beüt a gebasz. Ez volt (röviden) a januárom, ám még mindig jobban jártam, mint jelen könyvünk címszereplője, Carl, akit elhagyott a barátnője, nyakán maradt a csaj díjnyertes, elkényeztetett macskája, na és persze beüt egy kellemes kis világvége.

De hogy ne legyen ennyire egyszerű a képlet, 

ez nem olyan kellemes kis mind-meghalunk-világvége, hanem amolyan küzdj-és-harcolj-az-utolsó-erőddel-hogy-aztán-feldobd-a-talpad-valami-banális-hülyeség-miatt-világvége.

Carl, aki egy elszívott ciginek köszönheti az életét, a világvégét egy földönkívüli valóságshowba, egyben egy roppantul vicces földi videójáték paródiájába csöppenve tapasztalja meg, ami finoman szólva is leginkább a túélélők (mert Carl nincs egyedül, néhánymillióan vágnak neki a kalandnak a Föld számos pontján) szivatásán keresztül próbálja szórakoztatni a műsor nézőit galaxisszerte.

A történet során Carl és a Muffin Hercegnő, az emberi beszédet egy varázslat miatt elsajátító macska között egyre szorosabb barátság alakul ki, igazi bajtársakként vágják át magukat a legkeményebb és legviccesebb helyzeteken is, közben elkezdik felgöngyölíteni az egész embertelen játék szálait is. 

Na meg elkeseredett harcot vívnak, hogy Carl végre nadrághoz és cipőhöz jusson. Spoiler: nem jut.

A regénysorozat eredeti nyelven már hét kötetet számlál, a legújabb kaland júniusban érkezik, míg a magyar nyelven alig egy hónap választ el minket a következő őrült hajszától.

Nehéz megmondani, hogy kinek ajánlanám jó szívvel A kazamata hősét. Kapásból azt mondanám, hogy mindenkinek, aki szeret nevetni. De ha őszinte akarok lenni, a legtöbb poén semmit sem (vagy legalábbis sokkal kevesebbet) mond annak, aki még életében nem játszott asztali- vagy videójátékos szerepjátékkal. A regény ugyanis hemzseg a szerepjátékos szubkultúra önreflexív metapoénjaival, amik ugyan önmagukban is kerekek és értelmesek, de elhihetik nekem, 

sokkal viccesebb, ha az egyes poénok hátterét és miértjeit is értjük. 

Ezzel persze nem akarok senkit sem elriasztani a Dungeon Crawler Carltól, épp ellenkezőleg, bátorítani szeretnék mindenkit, hogy bátran nyúljon akár a rég elfeledett lapozgatós kalandkönyvek után, de akár a klasszikus vagy modern fantasy szerepjátékok világába is érdemes belekóstolni (a Dungeons&Dragons világa remek kiindulási alap, de nekünk, magyaroknak ott a M.A.G.U.S., azzal is lehet bátran ismerkedni).

A könyv olvasása közben többször beugrott a hasonlóan a geek közönséget megcélzó Read Player One (film is készült belőle), de Ernest Cline regényénél messze szórakoztatóbb, oldottabb és vidámabb Matt Dinniman könyve. 

Szinte látom magam előtt, ahogy az újabb őrült fordulatok és poénok írása közben nagyokat röhög a szerző, szinte majd' leesik a székéről!

A kazamata hőse számomra az idei év első komoly meglepetése, aminek csupán néhány oldal elolvasása után rögtön a rajongójává váltam. Meg is hozta a kedvem, hogy ismét elmerüljek a kedvenc fantasy szerepjátékaim világában, aztán ha majd lesz egy kis időnk, összeülünk pár haverral a húszoldalú dobókocka köré, hogy mi magunk is őrült kalandokba keveredjünk néhány óra erejéig.