CSAK A KEZÉT FIGYELD!
Köpött a maci
2024. dec. 19.
Csalással vádolják Haliey Welchet, a virális videóból ismert „Hawk Tuah”-lányt, miután az általa nemrég indított kriptovaluta értéke nem sokkal a történelmi csúcs elérése után hirtelen hatalmasat zuhant.
A bevezetése után a „$HAWK” elnevezésű digitális pénznem értéke gyorsan nőni kezdett, és el is érte a 490 millió dolláros szintet, azonban néhány órával később elvesztette az értékének több mint 95 százalékát.
A hatalmas árfolyamesésből kifolyólag Welchet úgynevezett „pump and dump” csalással vádolják – ennek a lényege, hogy a kriptopénz mögött álló emberek a bevezetés után felhajtják az árfolyamot, majd amikor már elég magasnak gondolják az árat, akkor - brutális haszonnal - eladják a saját részüket.
Nos, ezért is tartják sokan talminak a kriptopénzeket. Ebből a konkrét fiktív coin esetéből is jól látszik (szinte iskolapélda), hogy a legtöbb coin hasonló elven alapul.
A bennfentesek a kisbefektetők kárára próbálnak meg nyerészkedni. Azaz ez is egyfajta piramis-játék.
Emiatt gondolják sokan úgy, hogy az egész kriptoőrület egy érték nélküli, spekulációra alapozott lufi.
És - amint a mellékelt példa is bizonyítja - óriási visszaélésekre ad teret az ügyeskedők és például a heckerek részéről is. Mivel senki nem felügyeli, nem szabályozza az ilyen-olyan kriptovalutákat, mint a fiat-pénzt (a nemzeti bankok által garantált papírpénzt), így a coinos lopások társadalmi megítélése sem olyan szigorú, mint például a klasszikus bankrablásoké.
Pedig a lényeg ugyanaz...