
TE BUZERANT!
Korčok: Semmiféle brüsszeli szankciók nem léteznek
2022. máj. 26.


Magyarország álláspontja és az ukrajnai háborúval kapcsolatos kijelentései jelentősen leszűkítik a V4-ek együttműködését külpolitikai kérdésekben, jelentette ki a csütörtöki kormányülést követően Ivan Korčok külügyminiszter. Ezzel Orbán Viktor magyar kormányfő bejelentésére reagált, aki háborús veszélyhelyzetet hirdetett, és a háborús konfliktus mellett a brüsszeli szankciós politikára is hivatkozott, amely szerinte „drasztikus áremelkedést” és „hatalmas gazdasági felfordulást” okoz. Korčok ezt nem megfelelő, „inkorrekt” megfogalmazásnak tartja. Ki kit érdekel ennek a kreténnek a véleménye? Azért csak folytassuk!
„Semmiféle brüsszeli szankciók nem léteznek. A szankciókat az Európai Unió tagállamai fogadták el, válaszul az orosz agresszióra”
– hangsúlyozta a külügyminiszter, aki mintha átaludta volna az utóbbi pár hónapot. Vagy csak parancsot teljesít.
Korčok úgy nyilatkozott, Magyarország teljesen eltérő álláspontra helyezkedett az ukrajnai háború megítélésében, mint a V4-ek másik három országa.
Megsúgnánk a külügyminiszter úrnak, ezt nevezik úgy, hogy nemzeti érdek menti politizálás, ami nagyon távol van a Szlovákiában hasító csicskapolitikának. Szívesen!
„Mi nem állunk háborúban, de a lehető legmélyebben érint bennünket” – figyelmeztetett Korčok Szlovákia, Csehország és Lengyelország egybehangzó álláspontjára. Úgy véli, ha minden uniós tagállam úgy viszonyulna a háborúhoz, mint Magyarország, hogy „ez minket nem érint”,
akkor Szlovákia keleten már nem Ukrajnával, hanem egy másik országgal lenne határos.
(Ha Magyarországra tetszik gondolni, akkor adom! - szerk. megj.)
Magyarország hozzáállása ellenére Korčok nem akar a V4-ek széteséséről beszélni. Úgy véli, a tagállamok belső együttműködésében továbbra is egyetértésre lehet jutni, de külpolitikai kérdésekben oda a visegrádi egység.
„Nem érzek késztetést arra, hogy külpolitikai kérdésekben a V4-ek szoros együttműködésének benyomását keltsem”
– szögezte le Korčok, akitől ezt nem is várjuk el, Joe bácsi, amerika első számú vén trottya még talál haragudni érte. A pöccsel zongorázó ukrán elnökről már nem is beszélve.
A magyar kormány szerdán (május 25.) hirdetett háborús veszélyhelyzetet, ettől lett most csokis a bugyi. Orbán Viktor kormányfő ezt egy Facebookon közzétett videoüzenetben jelentette be. Orbán azt mondta, az Ukrajnában zajló háborúnak „még senki sem látja a végét”, de folyamatos veszélyt jelent Magyarországra, „kockára teszi fizikai biztonságunkat”, és veszélyezteti a gazdaság és a családok energiaellátását, valamint anyagi biztonságát.
„Látjuk, a háború és a brüsszeli szankciók hatalmas gazdasági felforduláshoz és drasztikus áremelkedéshez vezettek”
– jelentette ki Orbán, Európa utolsó józan gondolkodású miniszterelnöke.
tasr/P7

Piros 7es


